Demény Péter: Columbo siratása – Murádin Jenő halálára

Demény Péter: Columbo siratása – Murádin Jenő halálára
Nagy professzor volt, ha a tudását előbogozta és szétterítette vagy inkább összerakta puzzledarabkáiból. Amikor a Krónika indult, és a segítségét kértem, örömmel küldött különféle leveleket, megnyitószövegeket, kisesszéket. Később a Szempontban jelentek meg...

Mind a két Fidesz Ukrajna ellen szavazott

Mind a két Fidesz Ukrajna ellen szavazott
A Tisza Párt hívei azzal nyugtatják a lelkiismeretüket, amikor Magyar Péter a gyerekeket elrabló, legyilkoló, civileket bombázó orosz hódítókat támogatja, hogy Magyar ezt „taktikai” megfontolásból, „szavazatmaximalizálás” céljából teszi. Ez is elfogadhatatlan lenne...

Székely Ervin: Az Epstein-akták és a KGB

Donald Tusk aggályai különös értelmet nyernek, ha arra gondolunk, hogy a KGB keretében már rég működik az úgynevezett „mézes csapdák” ügyosztály, amelynek feladata az, hogy kihasználva egyes személyiségek függőségeit, gyengeségeit,

Ara-Kovács Attila: Egy amerikai Milánóban és Budapesten

Ami az amerikai alelnök arcáról leolvasható volt, az nem bosszúságot vagy szégyent tükrözött, hanem egyfajta szomorú rezignációt; búcsút egy olyan jövőtől, mely – Trump ilyen vagy amolyan távozását követően – neki ígérkezett, rá várt volna. Volna...

Konok Péter: A furcsa B. B. úr

Konok Péter: A furcsa B. B. úr
Attól fogva B. úr kommentárokkal látta el a vonalait. „Ez egy vonal!” – kiabálta az olvasók fülébe, és a fejüket megpróbálta erővel jobbra-balra lökdösni. „Tényleg egy vonal! Milyen igaz!” örvendeztek az olvasók, és B. úr berúgott dühében, az asztal alá esett.

Magyarország negyedik éve az Európai Unió legkorruptabb országa

Magyarország negyedik éve az Európai Unió legkorruptabb országa
Trump népszerűsége mélyponton az Egyesült Államokban, és Orbán sem áll jól a választások előtt. Veszíteni tudni kell: Trump dollármilliárdos volt már politikai karrierje előtt is, de Orbánnak egy fityingje sem volt. Vagyona mellett a szabadságát is elveszítheti...

Iványi Gábor koncepciós pere nem érte el Magyar Péter ingerküszöbét

Iványi Gábor koncepciós pere nem érte el Magyar Péter ingerküszöbét
Magyar Péternek, aki „emberséges Magyarországot” ígér, nem érte el az ingerküszöbét a magyar demokrácia és szabadság egyik szimbolikus alakjának üldözése, az ellene indított koncepciós per, a diktatúra kegyetlensége. Mindez őt nem érdekli. Ez Magyar Péter „embersége”.

Szűcs R. Gábor: Ki vagy te, Szijjártó Péter?

Ő nem az, aki hatvanöt éven felüieknek hatástalan vakcinát hozatott be a kommunista Kínából (ugye semmi összefüggés negyvenhétezer honfitársunk halálával), nem is az, aki Coviddal fertőzte meg fél Délkelet-Ázsiát, mert maga is Covidosként volt ott...

Berend T. Iván: Sine ira et studio

Orbán: „Ha Trump, akkor béke! Újabb levelet hozott a posta. Magyarország békéért tett erőfeszítéseit elismerik! Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk.”