A Magyar Hang cikke.

Bukta Imre Kossuth-díjas képzőművész (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Dúl a vagyonnyilatkozat-háború annak rendje-módja szerint. Évente egyszer felsorakoznak egymással szemben a felháborodni kívánó hadseregek, hogy kedvükre és politikai hitvallásuk szerint kimazsolázzák a szerintük legkirívóbb vagyonelemeket, ezzel rámutatva a másikok erkölcsi alsóbb-, egyben önmaguk morális felsőbbrendűségére. A koreográfia olyannyira begyökeredzett, hogy valamelyest unalmassá is vált még akkor is, ha esztendőről-esztendőre rendre adódik néhány valóban elgondolkodtató tétel.

Ámde idén egy kicsikét más történt – köszönhetően a Mandinernek. A fideszes portál értelemszerűen a Tisza Párt politikusainak nyilatkozataira cuppant rá, fáradhatatlan kutakodásuk pedig nem várt sikerrel járt: leleplezték Nagy Ervint. De nem akárhogyan!

A tényfeltáró anyag címe: „Furcsa nevekre bukkantunk Nagy Ervin vagyonnyilatkozatában”. Ügyes, egyből behúzott a sztori, mert hát egyáltalán nevek szerepelnek a dokumentumban, már ez is újdonság, pláne, hogy a Mandiner szerint furcsa nevekről van szó. Próbáltam elképzelni, mi lehet a sztori, és megvallom, elhasaltam a feladattal, így aztán kétszeres lelkesedéssel vágtam neki az olvasásnak. És akkor a lényeg, hogy azt mondja: „…az egyéb ingóságoknál kiderült, hogy személynevek mellé bizonyos összegeket tüntetett fel, de az nem világos, hogy itt tulajdonképpen miről is van szó.”

Azta! Személynevek és bizonyos összegek! Izgi. Úgyhogy cuppantam én is, mint a Mandiner az új kulturális államtitkár vagyonbevallására. És lőn! Valóban ott vannak a személynevek meg a bizonyos összegek, úgymint: Csató József, Elekes Károly, Bukta Imre, kétmillió, hárommillió, egymillió, illetve még a dátum és hogy adásvétel. Gyanús… Hát kik ezek a furcsa nevek? És miféle összegekről van itten szó?

Na, jó, nem fokozom a feszültséget, ami valószínűleg nincs is, hisz legkésőbb Bukta Imrénél azért már bizonyosan leesett a tantusz – igen, kortárs képzőművészek megvásárolt műveiről vallott Nagy Ervin. És itt hirtelen eszembe ötlött a Micimackóval pofára eső Németh Balázs is… Nagyon úgy néz ki, hogy a megújuló Fidesznek a kultúrában mindenképpen erősíteni kell, ami a Vadhajtások felé gravitálás közepette nem lesz egyszerű feladat.