Mintha ki nem mondott vagy ki sem mondható bántások dörömböltek volna szavai mögött. Már-már ijedezve hallgattam. Nem tudtam, hogy akkor beszél hozzám utoljára.
Tudomány és költészet: az igazat megvallva, túlságosan terjedelmes téma. Így megelégszem néhány olyan gondolatkör felvázolásával, amelyek úgy tisztázódtak számomra, hogy megpróbáltam az emberi szellem e két távoli szféráját összekapcsolni.
A zsombolyai és ruszkabányai román, magyar, német és szerb munkásoknak, parasztoknak a Maderspach család tragédiájával kapcsolatos együttérzése, bátor kiállása meg a londoni munkások fellépése – nagyszerű példája volt a reakció elleni harcnak.
Az egyszerű, leellenőrzött tények megnyugtatóan hatnak az emberre; tudja, hogy elteheti őket a megbízható ismeretek tárába, ezeket tudni sem árt, elfelejteni sem baj, és ha esetleg eszünkbe jutnak, nem váltanak ki kellemetlen, bizonytalan érzést.
Állt a vásár és állt a bál, zsibongott a korzó és kavargott a sokadalom. A plazza igazi piacca, fórummá, vásártérré, találkahellyé népesült: tereferék, pletykák, intrikák, szerelmek és barátságok, üzletkötések és kártyacsaták színhelyévé...
A szex-kromatin felismerése óta tehát az emlősök és az ember bármelyik sejtjéből (aránylag egyszerű módszerek segítségével) meg lehet állapítani a nemet. A szexkromatin teszt adott esetekben jól felhasználható a kriminalisztikában is.
Egyfajta romantikus, ellenzéki álláspontnak is nevezhető ez az attitűd, amelyet az ő esetében egy immár életművé formálódó alkotómunka tesz hitelessé, támaszt alá pénzközpontú, pragmatikus, állandó rohanó, globalizálódó világunkban.
Meg is mondtuk őszintén, hogy mi sztrájkkal, politikával meg effélékkel nem foglalkozunk. Nekünk gyerekeink vannak meg álmaink: vályogházat akarunk építeni, egyszobásat, egy külnegyedben. Miközben a szomszéd Berek utcában izmosodott a proletáröntudat.
Az értelmiségi tipikus példája Lamartine, aki azt hiszi, hogy sikerül megvalósítania, vezetnie a forradalmat, a szabadság felé vezetnie a népet, és végül tehetetlenül vergődik a nép és a polgárság szorításában. Ez a tapasztalat 1848 után félreállítja, semlegesíti az értelmiséget...
Az ember soha sincs megelégedve a saját és mások munkájával, vagy azzal, amit az élethez hozzáadott. Az emberi élet véges, az elképzelések a végeken messze túl merészkednek. Én magam is sokat előlegeztem annak, amit a szocializmus kezdeti szakaszában csinált.
Ez a weboldal sütiket használ az Ön élményének javítása érdekében, miközben Ön a webhelyen navigál. Ezek közül a szükség szerint kategorizált sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek nélkülözhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó sütiket is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a weboldalt. Ezeket a sütiket csak az Ön beleegyezésével tároljuk a böngészőben. Önnek lehetősége van ezekről a sütikről is lemondani. De ezeknek a sütiknek a lemondása befolyásolhatja böngészési élményét.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ez a kategória csak olyan sütiket tartalmaz, amelyek biztosítják a webhely alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit. Ezek a sütik nem tárolnak személyes adatokat.
Azokat a cookie-kat, amelyek nem feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és amelyeket kifejezetten a felhasználói személyes adatok gyűjtésére használnak elemzéssel, hirdetésekkel vagy más beágyazott tartalmakkal, nem szükséges cookie-knak nevezzük. A sütik webhelyen történő futtatása előtt kötelező beszerezni a felhasználói hozzájárulást.