Földi Mihály: Dosztojevszkij lélektana

Földi Mihály: Dosztojevszkij lélektana
Tervei mindig az elképzelés hűségével születtek meg az írás valóságában, s csak a terjedelemnek nem volt ura gyors termelése miatt, mely sohasem engedett időt a csiszolásra, a másodszori dolgozásra, az arányosság szempontjainak figyelembevételére.

Sötétkamra (45): Perui testvérek – Irving Penn

Sötétkamra (45): Perui testvérek – Irving Penn
A fotórészleg egyik faláról Irving Penn amerikai fotóművész (sz. 1917) döbbenetes alkotása tekintett velem farkasszemet, amely két perui gyermeket - testvéreket - ábrázol, valahonnan a legalsóbb néprétegből, akik a maguk személyiségének önkéntelen tudatában, ha mezitláb is, de a legnagyobb méltósággal néznek a fotográfus szemébe,.

Szőnyi István sétára hív

Szőnyi István sétára hív
Nevezték őt posztimpresszionistának, posztnagybányai festőnek, ami lényegében azt jelenti, hogy tovább érlelte, fejlesztette az impresszionista és nagybányai mesterek tapasztalatait, eredményeit. de a saját, semmi mással össze nem téveszthető útját járta.

Sötétkamra (44): Állomáson – Molnár Attila

Sötétkamra (44): Állomáson – Molnár Attila
A várakozás hálás téma a fotósnak, hiszen nyugodtan kivárhatja a megfelelő látványhoz szükséges alkalmas pillanatot. Ilyen szempontból az állomások jelentik az egyik legfontosabb vadászterületet, bár valamikor ajánlatos volt a vasút környékét elkerülni a fényképezőgéppel bánni szándékozó polgárnak, mert könnyen hivatali titkok alattomos megszerzésének gyanúja vetődhetett rá.

Az „alanyi történész” – interjú Borsi-Kálmán Bélával

Az „alanyi történész” – interjú Borsi-Kálmán Bélával
Szakmai életutam egyik legjobb döntése volt, hogy – élve a „rendszerváltás/változás/változtatás” által felkínált váratlan lehetőséggel – 1990 és 2015 között, szintén megszakításokkal, tizenhárom évet és egy hónapot töltöttem külszolgálatban.

Egy elfelejtett Szatmár megyei művész: Haller György (1883 – 1934)

Egy elfelejtett Szatmár megyei művész: Haller György (1883 – 1934)
Haller egy olyan Szatmár megyei sváb faluból, Mezőteremről származik, amelynek római katolikus templomában figyelemre méltó képzőművészeti értékek találhatóak bécsi, budapesti műhelyekből. Nem lepne meg az sem, ha kiderülne, hogy az őshazában több felmenője dolgozott már hasonló területen: követ faragtak, oltárképet festettek, színes üvegablakokat készítettek.

Sötétkamra (43): Leszállás előtt – Bartha Árpád

Sötétkamra (43): Leszállás előtt – Bartha Árpád
Bartha Árpád termelési képe, amely köpeci bányászokat ábrázol a bányába leszállás előtt, kétszeresen szerencsés a vonalas technika alkalmazása révén: egyrészt erős folthatása jól érvényesült az Ifjúmunkás már akkor sárgásszürke, erősen farostos oldalain, de tartalmilag is kifejezte azt a végletes világot, amely a műszakba menőkre, illetve az onnan felfelé igyekvőkre vár a bányában.

Egy év – 100 x (3 + 1) Napi Witz

Egy év – 100 x (3 + 1) Napi Witz
Sigmund Freud szerint a fölény vagy az illetlenség a humor alapforrása, Mark Twain szerint a bánat. Pszichoanalitikusok tíz évvel ezelőtt úgy fogalmaztak: a humor a világ normális működésének ártalmatlan megsértéséből fakad.

Sötétkamra (42): Albán – báró Nopcsa Ferenc

Sötétkamra (42): Albán – báró Nopcsa Ferenc
A bárónak roppant kalandos élete volt (egyszer majdnem albán király is lett belőle, de szerencsére még idejében meggondolta magát és visszalépett a felkéréstől), ám ez mit sem változtat azon, hogy üveglemezei, fotódokumentumai felbecsülhetetlen értékűek és ezért antologikusan idézendők, amikor csak lehet.