Plakátmagány - Transindex vélemény

A Plakármagány a Transindex méltán hírnevet szezett véleményrovata. A lap (1999 – 2022) már jócskán megvolt, amikor ez a rovat megjelent, Kelemen Attila Ármin kezdeményezésére. Aki Blink című írásával el is indította a sorozatot. (2018. szeptember 10-én, jegyzetét átvételben közölte az Új Hét is.) KAÁ választotta a rovat mottóját is: Pilinszky János ikonikus Négysorosát:

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

[1946] 1956

Örülök, megtiszteltetés volt – többek között olyan barátok mellett, mint Markó Béla, Szilágyi N. Sándor, Tamás Gáspár Miklós – a Plakátmagány szerzőinek sorába tartozni. Valamennyien büszkék lehetnek a fiatalok is: részesei voltak egy szép szellemi kalandnak.

Most, hogy a Transindex is megszűnt, remélve, hogy archívuma azért felkereshető lesz, gyakrabban fogjuk olvasni, néhány emlékezetes, netán aktuális bejegyzését pedig leközöljük az Új Hétben. Az elveszített közeli rokon emlékére – mielőbbi feltámadása reményében.

A PLAKÁTMAGÁNY SZERZŐI

Aczél Dóra

Ágoston Hugó

Albert Antal Orsolya

Bárdi Nándor

Bencze Ildikó

Balázs Imre József

Borbély András

Csernik-Vass Attila

Czika Tihamér

Demény Péter

Dobrai Zsolt Levente

Geambașu Réka

Gidó Attila

Gyöngyösi Csilla

Horváth-Kovács Szilárd

Ivácson András Áron

Kelemen Attila Ármin

Kicsid Attila

Kovács Bea

Kovács Péter

Kustán Magyari Attila

Labanino Rafael

Markó Béla

Markó Balázs

Orbán János

Plainer Zsuzsa

Láng Orsolya

Silye Lóránd

Szász Attila

szerk.

Szilágyi Botond

Szilágyi-Gál Mihály

Szilágyi Júlia

Szilágyi N. Sándor

Tamás Gáspár Miklós

T. Szabó Csaba

Ugron Hanna

Veres-Nagy Tímea

Vida Gábor

Zágoni Balázs

Zsigmond Csilla

A szerkesztő megjegyzése

A rovat munkatársainak fenti listája (a nevekre kattintva megjelennek az összes Plakátmagány-írásaik) nem tartalmazza egyes átvételben közölt szerzők nevét, megjelent például írás Heller Ágnestől.
A publicisztikarovat magasan a legjobb és a leggazdagabb volt a hazai sajtó ismertebb kiadványainak mezőnyében. (Az Új Hétben ezer fölött jár a megjelent publicisztikák száma, igaz, javarészük utánközlés… De mindenképpen elgondolkoztató olvasmány, és semmiképpen sem propagandaanyag.)