Egy fiatal lány várt taxira egy bár előtt. Matt részeg volt. Alig akartam felvenni. Végül megsajnáltam. Beült, elnézést kért, hogy ilyen sokat ivott, és udvariasan megkérdezte, hogy tudnánk-e kicsit autókázni a városban, cél nélkül, csak úgy, lehúzott ablakokkal.

Épp a hányós zacskót kerestem a kesztyűtartóban, hátha jól jön. Jól jött.

Mikor megkönnyebbült, megkérdezte, gondolkodtam-e már a halálon. Hogy akár már holnap meghalhatunk. Azt feleltem, hogy átfutott már az agyamon.

Ekkor megmondta, hogy rákos. Az agyában találtak egy daganatot, de sajnos a kemoterápia már nem segíthet, annyira előrehaladott stádiumban van. A szívem egyre gyorsabban kezdett kalapálni, majd’ kiugrott a helyéről.

Látva izgatottságomat, a lány hozzátette, hogy haldoklik, de minden rendben lesz. Aznap este a kollégáival iszogatott, akik búcsúbulit rendeztek a tiszteletére, mert úgy tudják, külföldre helyezték át. “Azt nem mondtam nekik, hogy valójában nem külföldre utazom, hanem a mennyországba.” – mondta.

Kikapcsoltam az órát és két órán keresztül furikáztunk a városban.

Mikor kiszállt a lány a kocsiból, pénzt nem fogadtam el.

Rögtön hazaindultam. Egészen hazáig sírtam.

Forrás: Viccmagazin