Néhány kibontatlan gondolat a nyilvánosságot szabályozó törvények legutóbbi négy évtizedéről.

1986-ban a sajtótörvény lehetővé tette, hogy a Rákosi által betiltott helyi lapok újra megjelenhessenek. A politikai hatalom ragaszkodott azonban ahhoz, hogy a nyilvánosságot szerinte jelentősebb mértékben befolyásoló rádió és televízió kimaradjon a jogszabály szövegéből. Ezért lett médiatörvény helyett csupán sajtótörvény.

A rendszerváltás utáni „médiaháborúban” volt olyan médiatörvény-tervezet, amelyet végül a beterjesztő kormánypártok képviselői is leszavaztak.

Az 1996/1-es médiatörvény a papír alapú sajtó mellett végre szabályozta a rádiózást és a televíziózást is. Erénye, hogy életre keltette a kereskedelmi rádiókat és tévéket. A plurális médiapiacot azonban torzította, hogy a kormánypárti és ellenzéki politikusok változatlanul ragaszkodtak a nyilvánosság ellenőrzéséhez.

2008-ban az úgynevezett ötpárti médiatörvény-tervezet minden korábbi javaslatnál nyíltabban tartalmazta, hogy a politikusok ellenőrizhessék a nyilvánosságot, ne pedig az újságírók a politikusokat. A kritikus értelmiség felháborodása elsöpörte a tervezetet.

A 2010. december 21-én megszavazott médiatörvénnyel a Fidesz felrúgta a volt kormánypártokkal kötött megállapodást. Jogszabályban érvényesítette a választási kétharmadát, nem osztott lapot a parlamenti ellenzéknek a nyilvánosság ellenőrzésében.

A 2026 júniusában elfogadott médiatörvényről egyelőre csak annyi tudható, hogy a tiszás kétharmad átemenetinek szánja. Egyéni képviselők terjesztették be, mert ezt az eljárást nem terheli a társadalmi egyeztetés nyűge. A kormánypárt őszre ígéri az „igazi” törvényt – széleskörű társadalmi egyeztetéssel.

E bejegyzés utáni összeállítás nyomán pedig tűnődhetünk azon, vajon a majdani médiatörvény gátolja-e, hogy a politika érvényesíthesse immár hagyományos befolyását a nyilvánosságban. 

Tíz mondat a médiatörvényről

A mostani médiatörvény-javaslat intézményesítené a politikai befolyást. (Tölgyessy Péter alkotmányjogász, Magyar Rádió, 2010. június 14.)

A szabályozás megfelelő arra, hogy a köz- és magántulajdonban lévő médiumok a jövőben kiegyensúlyozott, minden területre kiterjedő tájékoztatást biztosítsanak a magyar állampolgároknak (L. Simon László Fidesz-kulturpolitikus, Magyar Távirati Iroda, 2010. december 2.)

Ennek a médiatörvénynek egyetlen olyan passzusa sincs, amelyik ne lenne ott valamelyik uniós tagállam médiaszabályozásában. Ez egy európai médiatörvény. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Nemzet, 2010. december 27.)

Macerát és időt nem kímélve szűk szakmai csapat a világtól elzárva rendezte törvény alá a sajtót, s az elkészült műnek médiában alig jártas képviselőkkel adatott arcot. (Borókai Gábor újságíró, az első Orbán-kormány szóvivője, Heti Válasz, 2011. január 6.)

Ha jól értem, a Fidesz az európai országok médiaszabályozásaiból kimazsolázta a legkonzervatívabb passzusokat, önkényesen átértelmezte őket, és létrehozta az unió legkorlátozóbb médiatörvényét. (Szelényi Iván szociológus, 168 Óra, 2011. január 20.)

A 2008-as ötpárti médiatörvény-tervezetbe minden olyan korlátozást beleépítettek a szocialista szakértők, amelyekkel másfél évvel később, 2010-ben a Fidesz nemzetközi botrányt kiváltó tervezete operált. (Gerényi Gábor informatikus-tartalomfejlesztő, gg.blog, 2013. augusztus 15.)

A napokban rövid úton képviselői indítványként benyújtott médiatörvény-módosítás demokráciadeficittel fenyeget. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió- és Televízió Testület volt elnöke, hvg.hu, 2026. június 30.)

Átmeneti médiatörvény. (Stumpf András újságíró, Válaszonline.hu, 2026. július 7.)

Megcsinálták az egyetlen hozzáértővel sem egyeztetett, a pártpolitikai befolyást nem megszüntető, hanem azt érvényesítő médiatörvényt. (Majtényi László alkotmányjogász, Facebook.com, 2026. augusztus 25.)

Az elfogadott törvény a médiapiacot továbbra is a pártpolitika vadászterületévé teszi. (Vásárhelyi Mária szociológus, Facebook.com, 2026. augusztus 26.)

A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. augusztus 26-án.