Tegnap figyelemre méltó cikk jelent meg a Népszavában. Berend T. Iván, a Los Angeles-i egyetem nyugalmazott professzora fejtette ki álláspontját a nemzetközi napilap-piac magyar fejleményéről. A 96 éves gazdaságtörténész arról tűnődött, hogy július 31-ével megszűnik nálunk a papírra nyomtatott napisajtó. Utalt arra, hogy a látszólag technológiai lépéssel csatlakoztunk azokhoz az országokhoz – a balkáni Koszovót és a közép-amerikai Nicaraguát említette –, melyek olvasóközönsége nem igényli a hagyományos napilapot.

Miközben a legidősebb és legtapasztaltabb magyar történész felvázolta a világtendenciát, az emlékezet homályából bevillant egy régi, idestova öt és fél évtizedes kép. Ösztöndíjas vagyok a göttingeni egyetemen, ennek könyvtárában őrzik  Johannes Gutenberg egyik bibliáját. Fehér glaszékesztyűt kell húzni, hogy lapozhassam a fölbecsülhetetlen eszmei értékű kincset. Meglepetésemre a ciceró (12 pontos) betűkkel rótt szöveg selymes tapintású, bőrhöz hasonló oldalakon olvasható. Ekkor tudtam meg a magyar származású könyvtárostól, hogy a sajtókorszak névadója másfél száz borjú bőrére nyomtatott egy-egy bibliát. Már a XV. század második felében is olyan sokba került egy-egy példány, hogy csak a német társadalom legfelsőbb rétege fizethette meg.

Ekkor jutott Gutenberg eszébe, hogy a zsenge és drága borjúbőrt helyettesíteni kéne valamivel. Komoly üzleti lehetőséget látott ugyanis a kevésbé tehetős, de szintén írástudó polgárokban. Azóta több mint félezer év telt el, és a bőrpótlék papír révén kifejlődött a világszerte nemzeti nyelven olvasható napisajtó. Műveltségi előnyben a környezetvédelmi hátrány, hogy ezért a nyilvánvaló fejlődésért az emberiség jó sok erdőt irtott ki. Most, a XXI. század elején a Gutenberg-galaxis haldoklását éljük meg, Berend professzor szerint a legutóbbi két évtizedben minden második amerikai napilap szűnt meg, a számuk több ezerre rúg. Nagy Britanniában „csak” 300 múlt ki. Továbbá a 146 milliós Oroszországban még 400 napilap jelenik meg, a 84 milliós Németországban 352, a 68 milliós Franciaországban 80, a 69 milliós Nagy Britanniában pedig 12 napilap működik.

Alig tízmilliós országunk épp most számolja föl a napisajtót. A baloldali Népszava és a jobboldali Magyar Nemzet mellett a tizennyolc megyei napilap is az online változatot tartja meg. Kényszerből vagy a fejlődés igényéből. Néhány éve írtam egy esszét a hazai napilap-piacról, akkor 42-őt számoltam össze. A napilapok megszüntetését persze a politika is befolyásolta. (De ebben az országban a politika mit nem befolyásol?) Az április 12-i választás például katalizátorként gyorsította föl az egyetlen ellenzéki napilap Népszava és a volt kormányzati szócső Magyar Nemzet, valamint az úgynevezett KESMA-újságok papírtalanítását. A kormányváltás nélkül talán még húzták volna néhány évig, és több száz újságírónak még lett volna munkája.

Majdnem minden együttérzésem az övék, nem hagy nyugton azonban a gondolat, hogy a papír alapú, nyomdában előállított, kézbesítők által házhoz szállított újság nemcsak drágább az online portálnál, hanem lassabb is. Orbán Viktor szombaton délelőtt 11 és 12 között beszélt a tusványosi táborban. A Magyar Hírlap Online főszerkesztője délután 15 óra után néhány perccel tette föl a világhálóra terjedelmes és feltűnően alapos vezércikkét. S van még két mozzanat, amelyek a sokkal olcsóbb és gyorsabb világháló jelentőségéről árulkodnak. Az egyik az, hogy a borjúbőrt felváltó papír jóvoltából a polgárság 1650 óta lapozhatott naponta megjelenő újságot. 376 év múltán, a világháló révén most olyan társadalmi réteg is bekapcsolódhat a közéleti hírek olvasásába – és ami legalább ennyire fontos: a hírek értelmezésébe –, melynek a kultúrájába eddig nem nagyon tartozott a papír alapú könyv és újság.

E fejlemény persze színvonalcsökkenéssel, a komment-kultúra elharapodzásával is jár. Ebben a helyzetben a közösségi média iránt elkötelezett új kormány(fő)től aligha várható, hogy a halálra ítélt napisajtónak megkegyelmez. A másik mozzanat pedig az, hogy augusztus elsejétől a hírfogyasztásba és értelmezésbe egy milliós réteg kapcsolódik be. Ráadásul úgy, hogy a tudatát már nem befolyásolhatja, torzíthatja, zavarhatja a propaganda. A kormányzati propagandagépezet lényege ugyanis az üzenet sulykolása. Erre a hetente hatszor megjelenő és politikai üzeneteket tartalmazó napilap tökéletesen alkalmas volt. Politikus támogatói ezért viselték el a veszteségeit. Az előnyök és a hátrányok ismeretében érdemes búcsúzni tőle.                   

Tíz mondat a napilapról      

A napilapot azért hívják napilapnak, mert a hír az alapvető eleme, s azért újságnak, mert új dolgokról számol be. (Nemes György újságíró, Bal-jobb, bal-jobb, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989)

A napilap sorsa, hogy másnapra elavul. (Ballai József újságíró, Facebook.com, 2022. február 12.)

A napilapok közül már csak egy tekinthető újságnak, ha némileg domesztikáltan is. (Tamás Ervin újságíró a Népszaváról, Újnépszabadság.com, 2023. június 30.)

A napi újságok szerintem el fognak tűnni. (Hoppál Péter Fidesz-politikus, volt kulturális államtitkár, Telex.hu, 2023. július 19.)

Az online napilapabb a napilapnál. (Veres Viktor, a hvg.hu fotóriportere, Klubrádió, 2024. december 3.)

Ha egy nagy piaci változást kell előre jelezni, akkor azt sejtem, hogy a nyomtatott napilapok fognak leghamarabb eltűnni. (Urbán Ágnes közgazdász-médiakutató, SzeretlekMagyarország.hu, 2026. május 8.)

A nyomtatott napilap mindenütt veszélyeztetett állatfajta. (Haraszti Miklós liberális médiapolitikus, Népszava.hu, 2026. június 5.)

A legnagyobb múlttal rendelkező politikai napilapunk, a Népszava is élet-halál harcát vívja. (Navracsics Tibor Fidesz-politikus, Facebook.com, 2026. június 29.)

Mit tud egy országos politikai napilap, amit az online nem? (Hammer Ferenc szociológus-médiakutató, Népszava.hu, 2026. július 5.)

A napilapokat is leginkább komputeren olvassuk. (Berend T. Iván történész, Népszava.hu, 2026. július 27.)

A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. július 28-án.