Ballai Jóska, a Petőfi Népe hajdani főszerkesztő-helyettese megírta a fészbukos üzenőfalára, hogy a Bács-Kiskun megyei napilap fennállása legsúlyosabb válságát éli. Az Orbán-kormány választási veresége után a megyei sajtót birtokló Mediaworks a vidéki napilapokból hetilapot csinál, az online kiadást azonban megtartja. Mindezt azért, hogy „több értéket” kölcsönözzön az olvasóknak. A tragikomikus kijelentést nehéz megérteni a legutóbbi három és fél évtized (vissza)fejlődési folyamata nélkül.   

A rendszerváltás után a külföldi sajtóbefektetők – a kecskeméti újság esetében egy német cég – a papíralapú napilap nyereségéből hozták létre az online változatot. S mert a magyarországi belpolitika mérsékelten érdekelte őket, hagyták dolgozni az újságírókat, miközben a profitot azért jó néven vették. Az elnyújtott válság évszázadunkban, a tízes évek közepén kezdődött. A befektetők jó pénzért vonultak ki az országból, és a megyei sajtót átpasszolták egy kormány közeli cégnek. A politikai célokra torzított reklámpiac pedig megtette a magáét. Az 1.2 millió példányról induló megyei lapok manapság negyedmilliós példányban jelennek meg. Ebben nincs benne az online változat olvasottsága. A rendszerváltás körüli négymillióval szemben a két verzió nagyjából egymillió embert ér el a vidéki Magyarországon.

Az Orbán-kormány politikai okból katalizátorként gyorsította föl ama világtendenciát, hogy a digitális sajtó fokozatosan felélte a hagyományosat. A hagyományos sajtó bevételéből telt a digitálisra, a digitális sajtó csekélyebb bevételéből azonban alig telik a hagyományosra. A megyei napilapok a hét első öt napján portállá alakulnak, szombatonként pedig papíron lát napvilágot a hétvégi melléklet. A napilap megtette kötelességét, a napilap mehet. Ami most Kecskeméten soha nem tapasztalt válságba torkollik, az viszont számomra nemcsak szikár sajtótörténet, hanem családi ügy is.

A Petőfi Népe 1956 előtt Bácskiskunmegyei Népújság néven jelent meg, a rokonság egyszerűen csak Népújságnak titulálta. A szerkesztőség 1950 végén szerző nélküli cikkben „kulákbérencnek” minősítette az apámat. Majd miután a hatóságok nem tartóztatták le, egy hónap múlva a névtelen szerző újabb cikket eresztett meg. Azt firtatta, vajon a „nép ellenségeivel” összejátszó apám miért van még mindig szabadlábon. Anyám ekkor fizette le a falu egyetlen rendőrét, aki azt javasolta, hogy költözzünk a megye székhelyére, mert ott sokan élnek, és föl sem tűnünk köztük. Arra már én is emlékszem, hogy Kecskemét külvárosában egy kuláklistára helyezett házigazda immár üres magtárát béreltük ki, és éjszakánként egerek cincogtak az ágyunk alatt.

Apám ettől kezdve nem olvasta a megyei napilapot, amelynek sportrovatához a város nagy szülöttjéről, Katona Józsefről elnevezett könyvtárban jutottam hozzá. Folyamatosan közölte a futóeredményeimet, tudósított a megyei bajnokságokról. Az atlétikai versenyekre kijáró fotóriporter, Tóth Sanyi bácsi bekeretezett fényképét az egyik győzelmemről ma is őrzöm a falon. A Petőfi Népéhez kötődik az első nyilvános tűnődésem is arról, hogy voltaképpen mire (nem) való a sajtó.

Reggelenként a főtéren keresztül mentem a gimnáziumba. A szovjet katonai emlékműnél, épp a Petőfi Népe szerkesztőségének helyet adó épület előtt tartottam, amidőn a szovjet helyőrség egyik tehergépkocsija bukkant föl. Manapság nehéz elhinni, de ezekről az autókról hiányzott az irányjelző. Akkori szokás szerint ha például jobbra akart fordulni a sofőr, szólt a mellette ülő kiskatonának, hogy nyissa ki a fából eszkábált ajtót. Az ósdi gépkocsi mellett még volt hely az úton egy motornak. Nos, a motoros nagyobb sebességre kapcsolt, és vezetője a nyíló ajtó mellé ért. A motorkerékpár átjutott a nyitott ajtó másik oldalára, de már a motoros feje nélkül.

Azt kamaszként is tudtam, hogy ami ma történt, az csak másnap jelenhet meg az újságban, ezért a Petőfi Népe másnapi számában kerestem a balesetről szóló beszámolót. Nem találtam. Ekkor magyarázta el a bölcs Fazekas bácsi, aki a könyvtárban hozta-vitte a köteteket, hogy nem minden jelenik meg az újságban. E baljós bejelentés ellenére lettem újságíró, sőt szerkesztő is. A fővárosból olvastam a szűkebb pátria napilapját. Egyik munkatársát, a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben fedeztem föl. Jókat írt Halász Ferenc néven hetilapunkba, az Élet és Irodalomba. A szerkesztőségi főnökei tiltották ugyan, hogy „liberális”, sőt „ellenzéki” lapnak is dolgozzon. de hízelgett a hiúságuknak, hogy Feri az ÉS-ben is közöl. Úgy tettek, mintha nem vették volna észre, hogy azokat az ügyeket tárja föl, amelyeket ők nem közölhettek. Amikor kinevezték a Petőfi Népe főszerkesztőjévé, ez is közrejátszott a kiválasztásában.

A rendszerváltás után jöttek a német befektetők, és a Petőfi Népe negyedszázadon át tartotta a színvonalat. Ekkor is kerülte volna a kínos ügyeket, csakhogy egyre kevésbé tehette. Megjelent a Kecskeméti Lapok is, és ami megérett az országos közlésre, azt a szociográfiáiról híres folyóirat, a Forrás adta közre. A sors iróniája, hogy elbontották ugyan a szovjet katonai emlékművet, de a három rivális szerkesztőség a mögötte lévő sajtóházban kapott helyet. A telefonközpontban dolgozó unokatestvérem kapcsolta őket, ha cikket kértem valamelyik munkatársuktól.

 Mindig akadt kecskeméti tollforgató, aki alkalmas volt arra, hogy az országos nyilvánosság is megismerhesse a nevét. Egy időben kacérkodtam Ökrös Csaba írásaival is, aki kitűnő glosszákkal vétette észre magát. A Mediaworks jóvoltából 2016 óta ő a Petőfi Népe főszerkesztője. Óhatatlanul a nevéhez fűződik a napilap legrosszabb korszaka, azt azonban a fővárosi megszépítő messzeségből nem akarom megítélni, milyen szerepet játszott a napilap jellegétől búcsúzó újság lejtmenetében. Béke soraira.

Tíz mondat a vidéki napilapokról

Ha egy nagy piaci válozást kell előre jelezni, akkor azt sejtem, hogy a nyomtatott napilapok fognak leghamarabb eltűnni. (Urbán Ágnes médiakutató, a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársa, Szeretlekmagyarország.hu, 2026. május 8.)

Bezuhantak a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok, olvasóik tizede eltűnt egy év alatt. (Török László újságíró, 24.hu, 2026. május 29.)

A 18 megyei napilap közül a többség heti megjelenésre vált. (Lukács Csaba újságíró, Hang.hu, 2026. június 15.)

Mint pécsinek kifejezetten fáj a megyei lapok tönkretétele. (Polyák Gábor médiajogász, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője, Népszava.hu, 2026. június 20.)

A nagy múltú és gyalázatos jelenű megyei napilapok egyike-másika még tartja magát, de nem sok a remény arra, hogy a városok és falvak népe bármikor is találkozzon azzal, hogy nyomtatott betűvel kezdi a napot. (Józsa Márta újságíró, Klubrádió, 2026. június 21.)    

A megújulás célja nem kevesebb, hanem több érték biztosítása az olvasóknak. (A Mediaworks Zrt rendkívüli közleménye, Borsonline.hu, 2026. június 25.)

A megújulás nem szakítás az eddigi értékekkel, hanem azok megerősítése korszerű formában. (Lengyel Gabriella újságíró, VG.hu, 2026. június 25.)

Az, hogy a Petőfi Népe hetilapként jelenik meg egy darabig, amíg végképp meg nem szűnik, egy világ végét jelenti. Bács-Kiskunban nem lesz többé napilap. (Ballai József újságíró, Facebook.com, 2026. június 25.)

Leépítés történt a Petőfi Népe és online párja, a BAON kecskeméti szerkesztőségében. A döntés nem elszigetelt, helyi ügynek tűnik. (Alter Róbert újságíró, KecsUP.hu, 2026. június 25.)

Trauma lesz Pista bácsinak és Mari néninek, hogy nem lesz, aki naponta ijesztgesse őket, be kell érni heti egy alkalommal. (Vogronics András publicista, Kolozsváros.com, 2026. június 26.)

A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. június 26-án.