Fölkaptam a fejem Magyar Péter június 4-i kijelentésére. Az újdonsült miniszterelnök a trianoni békeszerződés 106. évfordulóján megemlékezést szerveztetett a Parlament elé. Fából készült állványra helyezte az előre megírt beszéd lapjait, és a mintegy húszperces szöveget felolvasta. Nem rögtönzött tehát. Ennek azért van jelentősége, mert amit mondott, az nem a pillanat hevületében csúszott ki a száján. Előre megfontolt szándékkal vetette papírra. és így hangzott: „Mi vagyunk a világ talán egyetlen országa, amely saját magával határos.”

A mondatban az ’egyetlen’ kifejezés ragadta meg a figyelmem. Más is megragadhatta volna, de arról már írtam, nem is olyan régen. Akkor csupán a mondás eredetéről tűnődtem, amelynek lényegét most is megismétlem majd, az ’egyetlen’ szó azonban éppen zavarja a történelemtanári szemléletemet. Már hogy volnánk az egyetlenek a világon, akiket megfosztottak területük jelentős részétől? Holott például az Osztrák-Magyar Monarchia társországa, Ausztria még nagyobb területi veszteséget szenvedett az első párizsi békediktátumban. Nem beszélve Csehországról, amelyet – mielőtt német protektorátussá vált volna – Hitler és Mussolini közreműködésével megfosztották a Szudétavidéktől, valamint a Szlovákiának nevezett Felvidéktől.

Vagy futólag megemlítem a kilencvenes évekbeli Szerbiát, amely a véres polgárháború után „megszabadult” a Trianonban összetákolt Jugoszlávia többi részétől. Azért csak ezt a két példát választom a történelem határtologatásban bővelkedő tárházából, mert nyilvánvaló belőlük, hogy az első és a második párizsi békeszerződés eredményei a Monarchia utódállamaiban nem állták ki az idő próbáját. Magyarország megcsonkítása persze akkor is fájna nekünk, ha a politikusaink nem hangoztatnák lépten-nyomon, hogy kizárólag bennünket sújtott a nagyhatalmak döntése. Például baloldali értékrendűként se feledhetem, hogy a szüleim erdélyi, illetve délvidéki családból menekültek Csonka-Magyarországra.

Jelenlegi miniszterelnökünk becsületére válik, hogy az ’egyetlen’ kifejezést használó magyar politikusokkal ellentétben legalább egy ‘talán’ szócskát csempészett eléje, viszonylagossá téve az érvényességét. Ám alig telt el huszonnégy óra, és Szűcs R. Gábor merőben mást tett szóvá a közösségi üzenőfalán. A nyugalmazott diplomata, aki évtizedeket töltött külföldi állomáshelyeken, nálam bizonyára érzékenyebb az ilyen és efféle mondatok fogadtatására. Azt fejtegette rövid bejegyzésében, hogy „Az önmagával határos Magyarország bonmot-ja, amit Magyar Péter miniszterelnök mondott, nagyon szerencsétlen mondat volt.”  (Facebook.com, 2026. június 5.)

 A kijelentésből „burkolt területi követelést” olvasott ki, „felelőtlen és humortalan” megnyilvánulásnak nevezte. Majd engedékenyebben fűzte hozzá: „Tudjuk be ezt politikai gyakorlatlanságának.” Magyar Péter csakugyan pályakezdő miniszterelnök, de ha politikai gyakorlatlanságának tulajdonítjuk a június 4-i kijelentést, akkor mire véljük a posztom utáni idézetgyűjteményben szereplő politikusok kísértetiesen hasonló megfogalmazásait? Gyakorlatlan lett volna a történelmileg művelt Torgyán József? Vagy Orbán Viktor, aki egyre dörzsöltebb, miniszterelnöki székben is helyet foglaló politikusként háromszor egyetlenezett? Ebből kétszer ugyanazon a napon, és választhatunk, hogy melyiket fogadjuk el hitelesebb változatnak.

Inkább arra gyanakszom, hogy az a magyar közéleti személyiség, aki politikai babérokra tört és tör, meg-megengedi magának az efféle kijelentést. Elvégre olyan hallgatóságot akar maga mellé állítani, amelynek jelentős része családilag megszenvedte az országszűkítést. Az a benyomásom, hogy épp azért találtam az alapmondat sokféle változatát a nyilvánosság fórumain, mert a hazai politikusok keresték és ma is keresik azt a formát, amely úgy jelent területi óhajt, nosztalgikus visszaemlékezést, összekacsintást a hallgatósággal, hogy közben azt mondhatják az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamaiban külügyminisztériumi rapportra rendelt nagykövetek vagy első beosztottak: ’A miniszterelnök/miniszter úrnak természetesen nem volt szándékában területi követelést hangoztatni’.           

Kínos Magyar Péter kifogásolt megnyilvánulásában, hogy ő vagy a beszédírói nem foglalkoztak a nagy hírnévre vergődött mondat szerzőségével. Holott néhány héttel korábban Révbíró Tamás műfordító az önmagával határos Magyarországról megírta, hogy „Száz évvel ezelőtti, trianonügyi lamentálásra adott vicces reakció volt, már gyerekkoromban ismertem.” (Facebook.com, 2026. március 25.) Ennek utánanéztem a két világháború közti sajtóban. Annyit találtam, hogy a szólásmondás különböző változatai az újságok vicc- vagy társasági rovatában láttak napvilágot, többnyire az olvasók válaszát (aktív közreműködését) igénylő összeállításokban. Általában ilyesféle címmel: „Mit jelent az, hogy…”. S a szerkesztőség idézte az alapmondat valamelyik válfaját.

Annak is próbáltam utánanézni, hogy a kor legdivatosabb (keresztény-nemzeti szellemiségű) publicistái: Milotay István, Lendvai István, Hubay Kálmán, Dövényi Nagy Lajos közül valamelyikük közvéleményt formáló szállóigévé varázsolta-e a trianoni békediktátum tragikus eredményét. Nyilvánvaló ugyanis, hogy 1920. június 4. előtt nem érdemes kutatni a mondás eredetét. Az első világháborúig a magyar publicistáknak és politikusoknak nem volt okuk siránkozni (lamentálni) a történelmi Magyarország megcsonkításán. Trianon után azonban a 325 ezer négyzetkilométernyi ország 93 ezer négyzetkilométernyire zsugorodott, a lakossága pedig 18,2 millióról 7,6 millióra apadt. A határon túlra 3,3 millió magyar nemzetiségű került anélkül, hogy kimozdult volna az otthonából. Elég megnézni a földrajztudós (később miniszterelnök) Teleki Pál híres térképét, amelyből kirajzolódik, hogy az új határok másik oldalán, jelentékeny sávban szintén magyar többségű települések találhatóak. Jobban jártunk volna, ha az első világháború győztesei Trianonban az etnikai határokat vették volna figyelembe.

Az 1945 utáni sajtó számára pedig tabutéma lett a saját magával körülvett ország hasonlata. A közismert metafora a rendszerváltásig nem is került elő, legalábbis a nyilvánosság hivatalos fórumain nem. Ettől persze Révbíró Tamás családjában még beszélhettek róla. A rendszerváltás után viszont egy mozzanat vitt közelebb a szállóige eredőjéhez. A vajdasági magyarság napilapjában, az újvidéki Magyar Szó 2018. augusztus 20-i számában az ismeretlen tudósító összefoglalta a Szent István napi ünnepségre meghívott vendégek gondolatait. Az egyik szónok okfejtéséről így számolt be: „Márfy Gyula veszprémi érsek felszólalásában Eperjes Károly azon gondolatát idézte, miszerint Magyarország egy olyan ország, amely minden oldalról önmagával van körülvéve, mint kenyér a héjával, és a héjában van a vitamin.”

Kétségtelen, hogy Eperjes Károly a múlt század kilencvenes éveiben többször is szóba hozta az önmagával körülvett országot. Első alkalommal a legnagyobb példányszámú vidéki újságban, a győri Kisalföld 1996-os évfolyamában. Ezzel óhatatlanul megelőzött két politikust: Orbán Viktort és Torgyán Józsefet. Azt, hogy a kisgazda pártelnök honnan vette a szólásmondást, és miért sajátította el, már nem kérdezhetjük meg tőle. De Orbántól tudjuk, hogy barátilag kötődik a Kossuth-díjas színészhez. Mindketten Székesfehérvárott éltek, sőt ugyanabban az egyesületben fociztak – igaz, nem egy időben. Orbán Viktorról feltételezhető, hogy figyelte Eperjes Károly közéleti tevékenységét, és a Csonka-Magyarországról alkalomadtán megfogalmazta a maga látomását, méghozzá többször is.

Bár a végső szót még nem mondanám ki a szállóige eredetéről, pillanatnyilag Eperjes Károlyban vélem fölfedezni azt a közéleti személyiséget, aki először vette a nevére.

Tíz mondat az ömmagával határos országról

A világtörténelem egyetlen olyan országa vagyunk, amelyet saját korábbi maga vesz körül. (Eperjes Károly színész, Kisalföld, 1996. január 6.)

Geopolitikai sajátosság, hogy Magyarország a világ egyetlen országa, melyet saját maga vesz körül. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Délmagyarország, 1996. április 30.)

Köztudomású sokat támadott definícióm: Magyarország a földkerekség egyetlen olyan országa, amelyet önmaga határai vesznek körül. (Torgyán József kisgazda politikus, Új Magyarország, 1996. augusztus 5.)

Mi vagyunk a világ egyetlen országa, mely minden oldalon korábbi önmagával határos. (Lipták Béla Amerikában élő professzor, Amerikai Magyar Népszava-Szabadság, 1996. szeptember 6.)

A világ egyetlen országa vagyunk, amely a saját határain túl is saját magával van körülvéve. (Nemeskürty István történetíró, Magyar Demokrata, 2000. január 6.)

Egy politikai poén szerint Trianon óta Magyarország az egyetlen ország, amelyet saját maga vesz körül. (Pekarek János újságíró, Dunaújvárosi Hírlap, 2007. január 4.)

Magyarország az egyetlen ország a világban, amely saját magával határos, ráadásul köröskörül. (Orbán Viktor miniszterelnök, 24.hu, 2016. február 28.)

Ismerjük persze a szakállas viccet is, miszerint Magyarország az egyetlen ország a világon, amely saját magával határos, ráadásul köröskörül. (Orbán Viktor miniszterelnök, Miniszterelnök.hu, 2016. február 28.)

Szokták mondani, hogy Magyarország a világ egyetlen országa, amelyik körös-körül önmagával határos. (Szász István Tas erdélyi orvos, Hitel, 2020/2.)

Mi vagyunk a világ talán egyetlen országa, amely saját magával határos. (Magyar Péter miniszterelnök, 2026. június 4.)

A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. június 6-án.