E blogot, a Médianaplót 2002 első napján indítottam útjára, és a Heti Hetesről többször is írtam. A bejegyzésekből idézek most hármat abból az alkalomból, hogy április 12-én, a választás estéjén az RTL Klub újra kezdi a hajdan népszerű tévékabarét.
- december 15.
Tegnap az egyik újságstandnál félszemmel bemértem a bulvár-címlapot: „Farkasházy már negyedik hete nem szerepel a Heti Hetesben.” Nem vitt rá a lélek, hogy megvegyem a lapot, bár érdekelne, vajon az érintett miként értékeli a száműzetését. Van azért hiteles forrás. Verebes István a Zalai Hírlap múlt szombati számában arról nyilatkozott, hogy „Néhányan bal felé húznak.” Vajh kire gondolhatott?
Nem hittem volna, hogy Farkasházy Tivadar hiányozni fog. A jelek arra utalnak, hogy a színészek átvették a hatalmat, ennek következtében a műsor belterjesebb lett. Farkasházy sokszor az elviselhetetlenségig privatizált, és valószínűleg komolyan gondolja, hogy lehetséges kormánypárti kabarét csinálni. Azt mégis a javára kell írnom, hogy van érzéke a valóságos kérdésekhez. Képes volt a tévés asztaltársaság tagjaiból kiprovokálni, hogy a színészek a társadalmi jelenségeket kommentálják, többnyire épp az ő baloldali-falvédős dumája ellenében.
Emlékeztet arra az esetlen, szemüveges, raccsoló polgárgyerekre, aki szeretne csatlakozni a bérházak között éktelenkedő grundon focizó utcagyerek-csapathoz. Meg is kérdi tőlük, miért kergetik a rongylabdát, amikor neki van bőrlabdája. Beveszik a csapatba, és a pufók Steinmann – á la Karinthy – boldogan rúg luftot. A többiek kiröhögik, csakhogy közben észre sem veszik, hogy a tesze-tosza vendégfiú óhatatlanul közösséget kovácsol belőlük. E közösségépítő játéktól a Heti Hetes egységesebb, hangulatosabb. Gyanítom persze, Farkasházy távoltartása a műsortól nemcsak azt a célt szolgálta, hogy az adásra ne lehessen rásütni a kormánypártiság bélyegét.
Az új felállás azt sejteti, hogy az RTL Klub még nem szánta el magát a váltásra. Azt a következtetést már levonta, hogy az ellenzéket nem érdemes csipkedni, a kormánypártokat viszont még nem szeretné megbántani a polgárság leghatásosabb fegyverével, az iróniával. Az átmeneti helyzetben marad a színészvilág szórakoztató belterjessége. Beugrik erről egy mondat. Kozma Gábor szombathelyi újságíró az év elején, január 18-án jegyezte meg a Vas Népe című napilap hasábjain: „A kormánypárti humorra a kutya sem kíváncsi. Legföljebb, ha velős csonttal tálalják.”
- december 30.
Az RTL Klub székházában egy befáslizott kezű hölgy vezetett föl a stúdióba. Mi történt vele? – kérdeztem. Ínhüvelygyulladása van, az egyforintosok „rollnizása” közben szerezte. Fönt, a stúdióban egy másik munkatársnőt is láttam befáslizott kézzel. Sikerült a Tűzoltó utcai gyerekklinikának hatmillió egyforintost gyűjteni.
Miközben ezen méláztam, feltűnt Bajor Imre. Egyfolytában játszott, de nem a kamerának, hanem a stúdióközönségnek. Pipiskedett, fókát utánzott, pofát vágott. Amikor pedig a szünetben egy nagydarab sminkeslány újabb púderréteget ecsetelt az arcára, eljátszotta, hogy ő most epekedik az egy fejjel magasabb hölgyért. A közönség hálásan fogadta a produkciót. Gálvölgyi János szigorú kifejezéssel üldögélt mellette, és a kamera látószögén kívül el nem mosolyintotta volna magát. Amikor azonban a jelenetből megérezte, hogy lehetősége adódik, megváltozott az arckifejezése. Életre kelt. Aztán a következő hírt ismét szenvtelen arccal hallgatta végig.
Vajon melyik a hatásosabb módszer: az átélős vagy a spórolós? Az eredmény minősít. Úgy érzékeltem, hogy a stúdióközönség Bajort imádja, a képernyő előtt ülők viszont Gálvölgyi teljesítményét méltányolják. A háromórás felvételen egyébként ugyanazt tapasztaltam, mint néhány hete: az asztaltársaság tagjai megdolgoznak a pénzükért. Nem irigyeltem őket, mert két nappal korábban kellett eljátszaniuk a szilveszteri bódulatot. A hangulat kimódoltnak hatott a helyszínen, várnék azonban az ítélkezéssel. Holnap este megnézem az adást, és holnapután megírom, hogyan sikerül összevágni a műsort.
- január 1.
Újra meg újra csodálkozom, hogy mit lehet kihozni a Heti Hetesből. Vasárnap este, a stúdiófelvételen Farkasházy Tivadar hatott a leginkább mesterkéltnek. Mit ad isten, a tegnap sugárzott műsort az ő szereplése határozta meg. Ami a helyszínen egy eminens tanuló izzadságos feleletének rémlett, az a képernyőről rokonszenvesen köszönt vissza.
A tévés asztaltársaság tagjainak kívánniuk kellett valamit a búcsúzó esztendő utolsó perceiben. Mindenki mondott valamit. Hatan egymásra pillantva, természetesen. A hetedik – na ki? – elfordult a társaitól, belenézett a kamerába, ujjával az operatőr felé bökött, és olyasmit rebegett, hogy önök nélkül az idén nem éreztem volna magam jó társaságban. A stúdióban ülve beleborzongtam a közhelybe. Itthon, a képernyő előtt döbbenten tapasztaltam, hogy rám néz, megdicsér, és miközben a többi médiasztár egymással van elfoglalva, ő engem tisztel meg a gondolataival. Egyre inkább az a benyomásom, hogy Farkasházy az egyedüli, aki a nyílt színen közreműködők közül képes a műsorkészítők fejével gondolkodni. Ettől nélkülözhetetlen szereplő.
A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. április 4-én.
