A Tisza vezetője előszeretettel használja a korábbi ellenzéki pártok politikusaira (szavazóira?) az óellenzéki kifejezést. És ebben van valamiféle lesajnáló pökhendiség, cinikusan vigyorgó szemhunyorítás, az “én megcsináltam, ti szerencsétlen lúzerek” galoppozó magaslova.

Most abba nem mennék bele hosszabban, hogy ki mit ért pontosan óellenzék alatt, mert ahány ember, annyi értelmezés lehet. Azt is hagynám, hogy ez egy olyan általánosítás, ami sokféle pártot, politikust és teljesítményt mos össze teljesen igaztalanul és tévesen. Csupán egyetlen egy dologra szeretnék ráfókuszálni: van-e joga ilyen gúnnyal beszélni a miniszterelnöknek az “óellenzékről”? Előre jelzem, nagyon nincs. De nézzük a részleteket!

Kezdjük egy ténnyel: Magyar Péternek sikerült, ami 2014-ben nem sikerült Mesterházy Attilának, 2018-ban nekem, 2022-ben pedig Márki-Zay Péternek. Ez történelmi teljesítmény, nem vitás. De folytassuk egy kérdéssel? Sikerült volna-e Magyarnak ez a fényes győzelem, ha előtte nincsenek mások 16 éven keresztül, akik az ereje teljében lévő NER-rel szemben is vállalták a küzdelmet?

Akkor, amikor nem voltak még influenszerek, hogy mozgósítsák a fiatalokat. Amikor a gazdaságba még ömlött az uniós forrás, a többség a pénzénél volt és egyáltalán nem zavarta sem a korrupció, sem az oroszbarát politika. Amikor a Fidesz kampányait még maguk az Európai Néppárt vezetői támogatták, pedig az ugyanolyan antidemokratikus kormány volt már akkor is. Amikor a Fidesz propagandája még új volt és tömegek hitték el csont nélkül a karaktergyilkosságokat. Amikor lényegében reménytelen volt a küzdelem.

A válaszom: nem. Magyar Péter győzelme nem valósulhatott volna meg, ha nincsenek azok, akik korábban energiát fektettek a rendszer elleni küzdelembe. Ha évről évre nincsenek azok, akik kockára teszik az életüket és családjaik biztonságát. És itt nem csupán a miniszterelnök-jelöltekre, magunkra gondolok, hanem országgyűlési képviselőkre (akiknek “jutalmul” 12 évben lett maximalizálva a pályájuk), polgármesterekre (akiknek “jutalmul” meg lett nyesve a fizetése és közellenséggé lettek kikiáltva), önkormányzati képviselőkre, civil aktivistákra, újságírókra, bárkire, akiknek a harcát senki nem köszönte meg. Sőt, jelenleg le vannak sajnálva és megalázó hangnemben beszélnek róluk.

Mit üzenünk ezzel az utókornak? “Ha van egy rendszer, ami korrupt, aljas és elnyomó, ne küzdj ellene! Inkább szolgáld ki, használd ki, lapulj meg! Aztán ha elkezd összeomlani, ugorj elő, köpjél rájuk és ünnepeld az új hatalmat!” Ez lenne a mi generációnk szellemi öröksége?

Ugyan mit érezhet Sándor Mária, a fekete ruhás nővér, vagy Pukli István, a kockás inges tanár, akik önként törték kerékbe a saját életüket a rendszer elleni harcban, akik megtapasztalták a cserbenhagyottság keserűségét? Őket és a hozzájuk hasonló, de névtelen óellenzékieket senki sem hívta színpadra, hogy hősként ünnepelje meg, senki sem tapsolta meg, senki sem fogta meg a kezüket és mondta nekik: köszönjük a helytállásotokat a legnehezebb években.

Pedig egyáltalán nem volt egyszerű a NER-rel szemben küzdeni. Ma már, amint látjuk a Fideszt az elmúlás felé sodródni, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy korábban betonerős rendszer volt, amely úgy tett tönkre bárkit, ahogy csak akart. Gondoljunk bele, olyan politikai bulldogok dolgoztak ciklusokon át még a harmadik vonalában is, mint Magyar Péter! Kemény volt küzdeni ez ellen a maffiakormány ellen, úgyhogy sokkal több megbecsülés jár az óellenzéknek.

És igen, voltak megalkuvók és a rendszerrel összejátszók, akik egy teljesen másik történet. De a többség legjobb tudása és lehetősége szerint küzdött. Úgyhogy azt, hogy az óellenzékiség szitokszó lett és politikai bántalmazás tárgya, kikérem magamnak.

Magyar Péteren, miután a NER 14. évében elhagyta a Fideszt, már nem fogott a propaganda. Sokak szerint teflonból van, olyan jól bírta. Én meg azt mondom, hogy mi, akiket a propaganda agyontaposott éveken át, és akik perek százaival és a saját bőrünkön bizonyítottuk be, hogy ezek hazudnak, nos, ha tetszik, ha nem, mi adtuk a teflont a 2026-os kampányhoz.

Ezért Magyar Pétertől talán korrektebb és elegánsabb lenne, ha visszavenne abból a gúnyos önteltségből, ahogy ő ófideszesként (reméljük, újfideszes nem lesz!) beszél az óellenzékiekről.

Ha képes lenne az önreflexióra, belátná, hogy igazából hálával tartozik nekik.

És végül, nem tudom, mások megtették-e már, de én most megteszem: mindenkinek, aki 2010 óta tisztességgel és becsülettel küzdött a rendszerrel szemben, szeretném megköszönni, hogy volt hozzá bátorsága, ereje és hite. És ha ebben a küzdelemben alul is maradt, ne felejtse el sem ő, sem mások, hogy nem az az igazi helytállás, ha valakit visz magával az áradás, hanem az, ha valaki képes az árral szemben is kiállni az igazáért.

Úgyhogy óellenzékiek, nyugodtan legyetek büszkék!

Add tovább, kérlek, hogy mindenkihez és Magyar Péterhez is eljusson!

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. augusztus 14-én.