A korábban a Facebookot agyonposztoló Szijjártó Péter külügyminiszter a választást követő egy hét szünet után osztott meg új bejegyzést: „Akármi történik, akármi történt, a mi szövetségünk: örök + 2 év. Elkezdtük: Dunakeszi Kinizsi. Ma: Csak a Kispest!”. A miniszter a Budapest Honvédra utal, a Dunakeszi Kinizsi az általa megszervezett futsal-csapatra, amiben ő is játszik, és aminek játékosai közül sokan kaptak állami pozíciókat. Ezt tudta produkálni az elmúlt évtized egyik legpökhendibb minisztere. Ez a hír nem csupán egy ártatlan sportposzt, hanem a rendszerszintű klientúraépítés és a politikai cinizmus szimbóluma, egy ostoba, öntelt, bűnökkel teli ember egyik utolsó mérgező posztja.
A Dunakeszi Kinizsi egy sportklubba kiszervezett haveri kapitalista „káderképző”, a csapat korábbi játékosai közül többen fontos állami pozíciókat, államtitkári vagy helyettes államtitkári székeket kaptak.
Így: Andréka Domonkos miniszterelnöki protokoll munkatárs, a Külgazdasági és Külügyminisztérium protokoll referense; Benkő Szilárd hangszerjavító, felsőfokú végzettség nélkül Szijjártó kabinetfőnöke, az elhíresült jachton ő is ott volt; Hacker Gábor, a Miniszterelnökség munkatársa; Monspart László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti kabinetjének munkatársa; Szikora Levente, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökének tanácsadója, illetve a Magyar Kereskedelem-fejlesztési és Promóciós Kft. felügyelő bizottságának tagja; Temesi Norbert protokoll referens a külügyben.
Nem külügyi területen kapott ajándékot a minisztertől Kun Gábor, aki a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató-helyettese lett, illetve ne feledkezzünk el a csapat egykori sajtósáról, Gyombolai Zsófiáról se, aki Canberrában (Ausztrália) lett kulturális és sajtóattasé.
Ők megértették, hogy ha „ha jól passzolnak a miniszternek, lehet belőlük akár államtitkár is.” Ennyit a külügyes szakértelemről és a NER egyik legsúlyosabb bűnéről, hogy a lojális klientúra mennyivel fontosabb volt a szakmai képességeknél.
Az, hogy Szijjártó egy ilyen poszttal „tért vissza”, a külügyminiszteri felelősség bagatellizálását sugallja, egyben azt jelzi, magasról tesz arra, hogy az ország gazdasági nehézségekkel, inflációval vagy diplomáciai elszigeteltséggel küzd. Látható: míg az átlagválasztó a megélhetésért küzd, a politikai elit tagjai „örök plusz két éves” szövetségekről és meccsre járásról posztolnak, ez a legnagyobb gondjuk.
A poszt a megfizetett bajtársiasságot sokkal fontosabb értéknek mutatja a köz szolgálatánál, amiből a „mi tűzön-vízen át védjük egymást” üzenet jut el a polgárokhoz. Másképp nézve ez is a jogállami kontroll hiányát jelzi, mert csak következmények nélküli országban történhet ilyesmi.
Ez a poszt tehát egy vallomás és felhívás. Nem a sport szeretetéről szól, hanem a „közös osztozkodásról” és felelősséggel szembeni összezárásról. Az időzítés is döbbenetes: egy sorsfordító választás után, amikor a válaszokat váró ország egy vállveregetős, bennfentes üzenetet kap arról, hogy „minden rendben van”, a kör zárt, a szövetség él, minden más lényegtelen.
Az eddig mindenkinél mindent jobban tudó, Lavrovhoz „ágybérletre” járó külügyminiszter képtelen szembenézni a felelősségével és azzal, hogy teljesen megérdemelve mi vár most rá.
Most jön a kispad, majd az eltiltás, végül pedig jöhet a zárka is. Igaz, lesz benne tévé jó sok focicsatornával. De ott már nem ő passzol, hanem a bíró ítél. Nem igaz?