Felakasztanám a buzikat!! – ekképp fakadtak ki Baranya és Tolna megyei falvakban élő riportalanyaim 2021 nyarán, amikor arról kérdeztem őket, hogy mit gondolnak a gyermekvédelminek titulált törvényről. A módosított – és jelenleg is érvényes – jogszabály megtiltotta a tizennyolc éven aluli fiatalok számára, hogy hozzájussanak olyan ismeretekhez, amelyben a heteroszexualitástól eltérő nemi identitásról esik szó. Az ilyen tartalmat közlő könyveket a boltokban fóliázták, s a törvény meggátolta, hogy az oktatási intézményekben a homoszexualitásról, a transzneműségről, s utóbbiak társadalmi elfogadásának szabályairól tartsanak előadást.

Az öt évvel ezelőtti riportban nyilatkozó emberek névvel és képpel vállalták elítélő véleményüket. Ők a kormánymédia híreiből úgy tudták, hogy az LMBTQ-aktivisták az óvodákba és az iskolákba bejárva át akarják nevelni meleggé a gyermekeiket és unokáikat, s a fideszes parlament ettől védi meg a fiatalokat.

A riportalanyok káromkodva szidták a melegeket, ám miután beszélgettünk pár percig, elgondolkodtak. Azt – magukból kiindulva – hamar elfogadták, hogy egy hetero embert nem lehet átnevelni meleggé, a nemi identitás DNS-diktálta adottság, s attól, hogy kiteljesednek nem hetero társaink jogai, nem lesz több meleg, csak többen merik nyíltan vállalni kisebbségi identitásukat.

Azt viszont az általam kérdezettek elutasították, hogy az iskolában nemi felvilágosítást és LMBTQ-s érzékenyítő órákat tartsanak a diákoknak, mivel az a szülők dolga. Ugyanakkor sokan bevallották, hogy szülőként kínos a szexualitásról beszélni az utódaikkal, és hogy egykor szüleik is kényszeredetten világosították fel őket, ha megtették egyáltalán.

Azzal érveltem, hogy a párválasztás, a szexualitás, a nemi identitás és annak társadalmi elfogadása rendkívül összetett kérdéskör, miért ne tarthatna erről előadást az iskolában egy hozzáértő pedagógus vagy egy aktivista? A matematika, a fizika, a biológia, a kémia vagy az irodalom tanítását sem bízzuk a szülőkre, miért épp egy ilyen komplex és a napi életben fontos ügyben ne vennénk igénybe a szakemberek segítségét? Számítógép vezérelte autónkat szakszervízben javíttatjuk, a szívünket orvossal műttetjük, akkor talán legértékesebb kincsünk, gyermekünk nevelésébe is érdemes bevonni a hozzáértőket.

Beszélgetőpartnereim többsége elismerte, hogy megfontolandó, amit mondok, és már nem akartak melegeket akasztani, sőt, ők se látták feleslegesnek azt, ha az iskolában–- a szülők beleegyezéséhez kötve – szakemberek tartanak nemi felvilágosítást és érzékenyítést a tiniknek.

A négy évvel ezelőtti riport azért jutott eszembe, mert az internet közösségi oldalain a Fidesz legtántorthatatlanabb hívei és bérkommentelői újra beleálltak az LMBTQ-elleni harcba. Ennek oka, hogy az Európai Unió Bírósága áprilisban kimondta: homofób gyermekvédelmi törvényünk diszkriminálja az LMBTQ-közösséget, ezért az uniós konvenciókat sértő jogszabályt újra kell fogalmaznunk. Ezt a Tisza-kormány kétharmados felhatalmazásával nyilván meg is teszi. A jelek szerint a Fidesz (na, és a Mi Hazánk) bevet majd mindent, hogy az elkerülhetetlen törvénymódosítás okán befeketítse a “brüsszeli globalisták által irányított” Tisza Pártot.

A korábban háborúval rémisztett Fidesz-hívők mostanra ráébredtek: nem kell tartanunk attól, hogy a Tisza-kormány az ukrán frontra hajtja a magyar fiatalokat meghalni. Az erről szóló gyalázatos jóslatot már nem lehet elhitetni a megmaradt Fidesz-követőkkel, azt viszont, hogy az „iskolába beengedett LMBTQ-propaganda” a hetero fiatalokat meleggé képzi és műti át – a szétszéledő szavazótábor összetartása céljából – el lehet még adni a homofóboknak.

Ha a Tisza nemzetben gondolkodik, akkor róluk se mond le, hanem igyekszik kiragadni őket – aljas politikusok által felturbózott – embertelen elveik rabságából. Ez – saját tapasztalataim alapján mondhatom – nem reménytelen feladat, amiképp a tinik, úgy jóérzésű, ám ocsmány eszközökkel megvezetett honfitársaink is felvilágosíthatók.

Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 21-én.