Mindannyiunk érdeke, hogy sikerüljön a Fidesz kormányzása, és ez nem is lehetetlen, mivel a jelenleg feléjük áramló reménnyel hegyeket lehetne mozgatni. Tizenhat éve nyilatkozta ezt Tölgyessy Péter, aki a napokban megint arról beszélt, hogy ő bizony ilyen kormányváltó reménykedést még életében nem látott. És mivel ebben a bő másfél évtizedben Orbán Viktor és az ő Fidesze volt kormányon, felhatalmazásban és forrásban pedig nem volt hiány, így nekiszegezhetjük a kérdéseket: hol van itt a siker, mi zajlott itt kormányzás címszó alatt, és mégis, mi szükség van itt újra a reményre?
Új, boldog békeidőkre vágynak a magyarok – mondta Tölgyessy 2010-ben, amikor elfogadtatta és minden közintézmény falára kitaknyoltatta Orbán Viktor a nemzeti együttműködés nyilatkozatát, ami azzal a felütéssel indul, hogy „legyen béke, szabadság és egyetértés”. Folyamatos konfrontációk jöttek helyette, amiben – utólag már látszik -, a nemzeti együttműködés rendszere felszámoló üzemmódban volt. Első ciklusának végére felszámolta a rendszerváltás rendszerének közjogi alapjait, a centrális erőtértől balra lévőket pedig olyan helyzetbe hozta 2014-re, hogy a Kádár-rendszer utódpártjának utódai azóta képtelenek a közéletben alternatívaként mutatkozni. A 2018-ban befejezett kormányzati ciklusban aztán a ner megszabadult gazdasági hátországa főszereplőjétől, és a centrális erőtértől jobbra helyezkedő pártot zúzta szét annyira, hogy ma már egymással marakodó, szubkulturális erők lettek a korábban zárt alakzatban menetelő radikálisokból. 2022-re pedig a maradék ellenzéket zavarta szét a hatalom és közben hagyta, hogy közszolgáltatások romoljanak le annyira, hogy színvonaluk sokszor már Kelet-Európában is tragikomikusnak számít.
Mi maradt hát 2026-ra? Minek a felszámolásával és bekebelezésével tudja a kizárólag konfrontációra képes, tizenhat év alatt egy igazi pártállammá váló hatalom igazolni és biztosítani saját létét? Ma már arra készül, hogy nekimegy annak a pártnak, ami részben a saját hátországából jött létre, és ami mögött jellemzően a magyar állam elszegényedéstől és lecsúszástól tartó fenntartói (értsd: adózói) állnak. Ez a csata már el is kezdődött, zajában pedig sorra bukkannak fel és szólalnak meg az élet legkülönbözőbb területéről származó szereplők: vannak köztük sértett üzletemberek, ki- és felhasznált egyenruhások, és megvilágosodó – már-már egyenesen fényt kapó – szürkezakós eminenciások. Mondanivalójukban az a közös, hogy leírják azt a belülről rohadt rendszert, aminek a csúcsvezetőit és haszonélvezőit egyáltalán nem érdekli már se a béke, se a szabadság, se az egyetértés. Hiába hát a tizenhat évvel ezelőtti remény, hiába volt tényleg mindannyiunk érdeke, eljutottunk oda, hogy már tabufigurák közül is követhetetlenül sokan mondják ki: egyszerűen nem sikerült a Fidesz kormányzása.
Négy éve is lehetett tudni előre, hogy az eredménytől függetlenül egy másik Magyarországon fogunk felébredni a választások után. Így lesz ez hétfőn is – már megint. Csak oda jutottunk, hogy ez már kell is, hogy így legyen.
