Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala
Lehet, hogy egyszer valaki, valamikor kiszámolja majd, hogy pontosan hány forinttal rövidítette meg polgárait a nemzeti együttműködés rendszere. Dermesztően nagy összeg lesz ez, de az egészen biztos, hogy sokkal drámaibb eredményre jutunk majd akkor, amikor azt próbáljuk majd összegezni, hogy ki mindenki idejét is lopta el Orbán Viktor és rendszere.
Itt konkrét szám nem mondható, már csak azért sem, mert ezeket az eltűnt éveket nemcsak a múltban és a jelenben, hanem a jövőben is hiába keressük már. Könnyű rávágni, hogy tizenhat (politikai ízléstől függően tizenhat plusz az 1998 és 2002 közötti négy) évet, de ez nem lenne pontos meghatározás. Ugyanis még az sem egyértelmű, hogy a múltunkból mennyit tulajdonított el a Fidesz (és a KDNP) pártállama., mert ha azt vesszük, hogy Orbán Viktor pártja és generációja volt az 1989-es rendszerváltás egyik nagy ígérete, akik, ha megkésve is, de 2010-ben megkapták az esélyt, hogy meghaladják és megoldják „az átmenet zűrzavaros éveinek” rossz beidegződéseit, leszámoljanak meghaladott tabuival. Utólag látjuk, hogy ezzel a lehetőséggel élni nem, csak visszaélni voltak képesek.
És ez sem úgy történt, hogy Orbánék egyszerűen megállították az időt azért, hogy tizenhat esztendő minden egyes pillanatát uralni tudják. Voltak területek, ahol visszamentek elfeledettnek hitt korokba: elég csak belegondolni a számos kistelepülésen uralkodó hűbéri rendszerre, a történelmietlenül vármegyeinek nevezett államigazgatási szervekben uralkodó lojalitáskényszerre, és a szocialista időszakot idéző, suttogásos, körbenézős paranoiára.
De Orbánék szíven szúrták a jövőt is. Hogy mit értek ez alatt, azt két, napjainkat uraló ügy egymás mellé helyezésével szeretném érzékeltetni. Négymilliárd forintot kapott négy év alatt az a cég, amelyik Orbán Viktor közösségi médiás tartalmait gyártotta. Másfélszer ekkora összegből, hatmilliárd forintból próbál most tüzet oltani a Duna vizében a Tisza-kormány, hogy ne kelljen leállítani a paksi atomerőművet. Egy időleltárba belefoghatunk itt is, de előre szólok: értelmetlen. Mert persze szégyen, hogy ennek a létesítménynek az ikerberuházását egy évtized alatt sem tudta elkészíteni az Orbán-kormány. Az meg egyenesen röhej, hogy amikor az örökös Fidesz-elnök hatalomban, kormányfőként arról beszélt közvetlenül egy mostanában megdőlő rekordaszály után, hogy „Magyarország semmilyen vízhiányban nem szenved”. Bónusz, hogy két év múlva az egyik kulcsminisztere, Lázár János ezt lényegében megcáfolta. Aki szólni mert erről, az megvetés tárgya lett és megkapta a megalázó „nyünnyögő” jelzőt. Most pedig itt állunk elpazarolt forrásokkal és elvesztett évekkel, felkészületlenül egy olyan korszak előtt, amiben semmi sem biztos, viszont bármi megtörténhet. Az is, hogy olyan cudar idő jön, amilyenben még Orbán Viktornak is elmegy a kedve attól, hogy visszatérjen kormányozni.
