2025. március 8-án (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)
„Ha nem akarsz megoldani egy ügyet, alakíts bizottságot!” Bizonytalan eredetű, egyetemes politikai közhely ez, amire a magyar közélet az 1989-es rendszerváltástól a 2010-es fülkeforradalom közti átmenet két zavaros évtizedében alaposan ráerősített. Mert persze rendre felmerül pozitív példaként az olaj-, vagy a Tocsik-bizottság, de összességében megállapítható, hogy ezeknek a parlamenti testületeknek a ténykedése egyszerűen megfoghatatlan volt a lakosok/választópolgárok/hírfogyasztók számára. A sokszor kenyérgondokkal küszködő, munkahelytől, korábbi életszínvonaluktól megfosztottak azt érzeték, hogy az elit nem velük foglalkozik, hanem nyakkendőt öltve parádézik, és lényegtelen részletekkel szórakozik.
Ezekből a csalódott magyarokból verbuvált 2010-re az akkor éppen populista korszakát élő Orbán Viktor „zembereket”, mikor állandóan rájuk hivatkozva beszélt. Első kétharmadát megszerezve még az ő Fidesze is élte a bizottságosdit, aztán szép lassan annyira primitívre silányította a közéletet, hogy már azt a próbát sem bírta volna ki a hatalma, ha valamilyen botrány kapcsán a széttöredezett ellenzék vezetésével létrejövő bizottságban tetemre hívták volna a nemzeti együttműködés rendszerének működtetőit. Egy plakátkampányban és perverzmód pénzelt propagandában utazó médiarezsim egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy máshol beszél a köz ügyeiről, mint a saját mikrovilága.
Az évek óta tartó pangás után újszerűnek hat hát, hogy most hamarosan öt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását indítványozta a Tisza parlamenti frakcióvezetője, Bujdosó Andrea. (Ezek a végrehajtási visszaéléseket, az MNB anomáliáit, a kegyelmi botrány felelőseit, a gyermekvédelem rendszerszintű válságát, illetve a spontán privatizációt és a közvagyon elvesztését tervezik feltárni.) Újdonság az is, hogy a tiszás többség igyekszik elejét venni annak, hogy kiüresedett, ellehetetlenített látványpékségként működjenek a jövőben ezek a bizottságok, ezért köteleznék a megjelenésre és az adatszolgáltatásra a beidézetteket, ezek elmulasztása esetén pedig komoly szankciókat helyeznek kilátásba. Hogy ezek miként fognak megvalósulni, azt még nem látjuk, mindenesetre van a vizsgálóbizottságok kapcsán egy másik kihívás is, amivel meg kell majd küzdenie a Tiszának. Ez pedig az, hogy számos alkalommal hitet tettek az állampárti politika kiszolgálójává züllesztett intézmények, így például az elszámoltatást levezényelni hivatott hatóságok tekintélyének visszaállítása mellett. Erre egyébként vannak is biztató jelek.
De óriás kognitív disszonancia lehet abból, ha a vizsgálóbizottságok az abszolút politikai filmszínház jegyében lájkvadász rögtönítélő bírósággá alakulnak, miközben a hatóságok, hivatalok és különféle intézmények – betartva a korábban sutba dobatott szakmai hivatásrendet – körültekintően, minden részletre figyelve teszik, amit tenniük kell – mondjuk, enyhébb ítéletet hoznak, mint amit a bűnösök fejére olvasott a parlamenti vizsgálóbizottság. Mi lesz, ha ettől megint dühösek lesznek a „zemberek”?
