A II. Világháború, Roosevelt, Truman és Eisenhower amerikai elnökök óta, vagyis lassan egy évszázada megszoktuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok vezette rend uralja a világot. Jött azonban egy hataloméhes, tudatlan Donald Trump, aki ezt felrúgta. Úgy gondolta, hogy amit ő lép, az az utolsó lépés, és halvány fogalma sem volt, hogy lépései válaszlépéseket is maguk után vonhatnak. Márpedig ez történt.
Az Egyesült Államok ez év januárjában nyilvánosságra hozta új védelmi stratégiáját. Addigi elsődleges szövetségeseit – így Európát is – marginalizálta, az „Amerika mindenek felett” jelszóval rendkívül magas vámtarifákat vezetett be addigi kereskedelmi partnereivel – így például Kanadával – szemben. Kilátásba helyezte, hogy a NATO-ból is kilép, deklarálta, hogy be akarja kebelezni Grönlandot és egész Kanadát.
Talán épp Kanada került a legnehezebb helyzetbe, hiszen kereskedelmének 75 százaléka évtizedek óta az USA-val zajlik, és védelmileg is ki van szolgáltatva déli szomszédjának. Trump 35-50 százalékos tarifával akarta térdre kényszeríteni a hatalmas országot (a Legfelsőbb Bíróság döntése után ez 15 százalékra csökkent). De szerencsére innen, Kanadából indult a kor kivételesen nagy személyisége is.
Kanada 1965-ben született miniszterelnöke, Mark Joseph Carney a Harvard Egyetemen közgazdasági végzettséget, majd Oxfordban doktorátust szerzett. Politikai pályafutása 2008-ban indult, amikor a Kanadai Nemzeti Bank elnöke, majd 2013 és 2020 között – első nem angol állampolgárként – a Bank of England vezetője lett. 2025 óta Kanada huszonnegyedik miniszterelnöke.
A Világgazdasági Fórumon elmondott beszédében meghirdette egy új világrend létrehozásának szükségességét, melynek lényege a középhatalmak együttműködése lenne az eddigi USA-központú világrenddel szemben.
A beszéd hatalmas visszhangot keltett, Carney pedig megindult a megvalósítás felé. Indiába, Katarba, Japánba, egy sor európai országba és Ausztráliába is elutazott, hogy nemzetközi és gazdasági kérdésekről tárgyaljon. Minden tárgyalás, látogatás ugyanazt a célt szolgálta: Kanada külkereskedelmének és gazdasági kapcsolatainak diverzifikálását és egyszersmind a középhatalmak közötti kötelékek erősítését.
Kanadának az EU-val van már egy – az EU által még nem ratifikált – nagy gazdasági egyezsége (CETA), de nemrégiben egy ennél is sokkal szélesebb körrel tárgyalt: a nagy EU országokat, valamint Nagy Britanniát, Japánt, Ausztráliát, Új-Zélandot, Perut, Chilét, Mexikót, Bruneit, Szingapúrt, Vietnamot, Malajziát – összesen negyven országot! – egybekovácsolva.
A készülőben levő egyezmény egyebek között megszünteti a vámtarifát vagy alaposan lecsökkenti számos termékcsoport esetében, melyeket a résztvevő országoknak egymástól (és nem az egyezményen kívül álló országoktól, így az Egyesült Államoktól vagy Kínától) kell vagy célszerű megvenniük. Az említett középhatalmak másfél milliárd embert vonnak be egy Trump-ellenes táborba, és ezzel új életre keltenék a Kereskedelmi Világszervezetet.
A helyzet iróniája az, hogy Trump, aki felrúgta a közös szabályokon alapuló régi rendet, most akaratlanul és szándéka ellenére közrejátszik egy új rend megszületésében.
Miközben az USA a saját szabályai mögé húzódik, egy új, Amerika nélküli világgazdasági rendszer van formálódóban. Mark Carney új koncepciója a „középhatalmak koalícióján” nyugszik. Nem kell a nagyhatalmakra várni – hirdette meg 2026 márciusában is az ausztrál parlamentben elmondott beszédében –, hanem stratégiai autonómiát kell létrehozni.
Kanada Carney vezetésével oly mértékben közeledett az Európai Unióhoz, hogy még az Unióba való esetleges belépése is szóba került. A kanadai lakosság majdnem fele támogatná is ezt a lépést – ez azonban lehetetlen, hiszen az EU-megállapodás 49-ik cikkelye kimondja, hogy tagország csak európai ország lehet. A megoldást az úgynevezett Norvégia–EU modell ajánlja: formális tagság nélkül külön szerződésekkel biztosíthatják a mély gazdasági integrációt.
Norvégia e szerződések révén erősen integrálódott az Unióba, átvette a törvények zömét és tagja az egységes EU-piacnak. Hasonló a helyzet Izlanddal, Liechtensteinnel, Andorrával, Monacóval és San Marinóval, részben Svájccal is. Vatikánváros az Unió valutáját, az eurót is bevezette. A középhatalmak, sőt miniországok egész sora integrálódott így az Európai Unióba.
A kezdeti megdöbbenés után szorgalmas munka kezdődött. Eddig nem látott kapcsolatok alakulnak, és új világrend van formálódóban.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2026. május 26-án.
