
„Tartjuk magunkat ahhoz a már választások előtt kimondott alapelvünkhöz, hogy a külhoni közösségek belső politikai életének alakítását az ott élők feladatának tekintjük, így abba nem avatkozunk be. Ennek szellemében, minden ellenkező hír vagy sejtetés dacára, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállalunk szerepet, és nem támogatunk olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak” – közölte a közösségi oldalán Tarr Zoltán, a leendő Tisza-kormány határon túli magyarokért is felelős kulturális minisztere.
Tarr arra utalt, hogy az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget alapítója, Kátai István nemrég bejelentette, hogy új romániai magyar pártot alapít. A TT – Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) egyelőre nem bejegyzett szervezet, a hivatalos iktatás folyamatban van. Kátai István szerint nem a Tisza erdélyi fiókpártja alakul, az RMDSZ szóvivője, Csoma Botond is azt reméli, hogy a pártalakításnak nincs köze a Magyar Péter vezette Tiszához. A Nagyvárad Tisza Sziget társalapítója azonban azt nyilatkozta, „a Tisza közeléből induló romániai magyar párt alakulásáról” van szó.
A Telex emlékeztet rá, hogy a határon túli magyar ügyek eddig a Nemzetpolitikai Államtitkársághoz tartoztak, mely a Miniszterelnökség részét képezte. Magyar Péter kormányában azonban a terület átkerül egy új tárcához a Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Minisztériumhoz. A tárcát Tarr Zoltán kapja meg, aki az elsők egyikeként csatlakozott Magyar Péterhez még 2024-ben.
Tarr emlékeztetett rá, hogy Magyar Péter a határon túli magyar pártok képviselőivel folytatott találkozóin is egyértelművé tette: „kapcsolatainkat a határon túli magyarokkal és az őket képviselő szervezetekkel a kölcsönös tisztelet mentén, világos és átlátható alapokra helyezzük”.
Tarr azt írta, hogy a határon túli magyarság érdekeinek, kulturális identitásának védelme nem mellékes feladat, hanem „mindennapi mindennapi munkánk alapját képezi.” Közölte azt is, hogy a már megszerzett jogokat minden körülmények között megőrzik, de alapvető változásokat várnak el az anyaországi források felhasználásának átláthatósága és hatékonysága terén. „A felelős gazdálkodás és a tisztánlátás érdekében a leendő TISZA-kormány tíz évre visszamenőleg meg fogja vizsgálni a külhoni támogatások felhasználását” – közölte Tarr.
Magyar Péter a múlt héten találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, akitől garanciát kapott arra, hogy a szövetség a jövőben tartózkodni fog a magyar pártpolitikai küzdelembe való beavatkozástól. A leendő miniszterelnök utána találkozott Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, akivel többek között azt is közölte, hogy nem fogják elfogadni, hogy a magyarországi támogatásból működő, a VMSZ által kontrollált vajdasági magyar média egy az egyben Fidesz-propagandát közvetítsen. Magyar Péter kedden Gubík Lászlót, a felvidéki magyarokat képviselő Magyar Szövetség elnökét fogadta budapesti irodájában. Magyar biztosította a pártelnököt, hogy a Tisza-kormány elkötelezett a felvidéki magyarok támogatása mellett, de neki is elmondta, hogy alapvető változásokat vár el a magyarországi támogatások felhasználásának átláthatósága terén.
A szerkesztő megjegyzése
Legalább tizenkét éve kellene, 2014-ben történt meg az RMDSZ látványos elköteleződése a Fidesz mellett. 2016-ban például a Maszoltól el kellett küldeni (le kellett tiltani) embereket, akik a lap támogatását veszélyeztethették volna írásaikkal, pluralista szerkesztői elveikkel. (2016 októberében szűnt meg a Népszabadság.)