Avagy hogyan működik valójában egy háború?
Van egy része a háborúnak, amelyről kevesebbet beszélünk. Nem a lövészárkokról, nem a dróntámadásokról és nem is a politikai nyilatkozatokról. Hanem arról a hatalmas gazdasági és katonai gépezetről, amely immár az ötödik éve gondoskodik arról, hogy a fronton legyen mivel tovább harcolni. Most ennek egy különösen érdekes példáját látjuk.
Törökország jelentős mennyiségű, amerikai eredetű fegyvert és lőszert adna át Ukrajnának. Moszkva magyarázatot követel Washingtontól és Ankarától, és ha megnézzük a számokat, érthető, miért figyelnek erre ennyire.
A csomagban 12 M270 rakéta-sorozatvető, 2524 M26 rakéta, 70 M39 ATACMS ballisztikus rakéta és 47 ezer darab 203 milliméteres tüzérségi lövedék szerepel.
Hogy ez mekkora készlet?
A 12 M270 egyetlen teljes sortűzben 144 M26 rakétát tud elindítani. A 2524 rakéta tehát több mint tizenhét olyan teljes sortűzre elegendő, amikor mind a tizenkét indító egyszerre dolgozik. És ezek nem hagyományos rakéták. Az M26 kazettás harci része egyenként 644 szubmuníciót tartalmaz. A teljes készletben így több mint 1,6 millió szubmuníció van. Ehhez jön 70 M39 ATACMS. Ezek nagyjából 165 kilométeres hatótávolságú harctéri ballisztikus rakéták, amelyekkel Ukrajna már rendelkezik harci tapasztalattal.
Hetven mélységi csapás logisztikai központok, repülőterek, harcálláspontok, kikötők és hidak ellen…
De számomra talán a 47 ezer darab 203 milliméteres lövedék a legérdekesebb. Azért, mert Ukrajnának nem kell hozzá teljesen új tüzérségi rendszert felépítenie. A 47 ezer M509A1 lövedéket az amerikai M110-esek mellett az ukrán hadseregben már meglévő, szovjet eredetű 2S7 Pion nehézlövegekhez is használhatják.
Vagyis itt valami egészen érdekes történik: egy több évtizedes szovjet fegyverrendszer hatalmas mennyiségű amerikai eredetű lőszerhez juthat Törökországból. Ez már nem véletlenszerű raktársöprés. Ez átgondolt utánpótlás.
És most nézzük meg ugyanezt a történetet a törökök szemével.
Ankara olyan régebbi amerikai fegyverektől és lőszerektől válhat meg, amelyekre a modernizálódó török haderőnek egyre kevésbé van szüksége, Ukrajna viszont azonnal hasznosítani tudja őket. Az amerikai kongresszusi értesítés indoklása szerint Törökország éppen azért akarja csökkenteni régebbi készleteit, hogy több forrást fordíthasson saját haderejének korszerűsítésére és fenntartására.
Washingtonnak ehhez hozzá kell járulnia, mert amerikai eredetű fegyverekről van szó. A Kongresszust értesítették, és van lehetősége megakadályozni az átadást. Külön jóváhagyó szavazás azonban nem szükséges: ha a 15 napos vizsgálati idő alatt a Kongresszus nem fogad el az ügyletet blokkoló közös határozatot, az amerikai hozzájárulás hatályba léphet.
Jelzem, közben kongresszusi szünet van, így fizikailag várhatóan nincs senki, aki letiltaná az üzletet…
És itt áll össze a kép.
Ukrajna olyan fegyvert és lőszert kap, amelyre szüksége van. Törökország pénzzé teheti régi készleteinek egy részét, és közben korszerűsítheti saját haderejét. Washington továbbra is ellenőrzi, hová kerülnek az amerikai fegyverek. A tranzakcióban török, bolgár és amerikai vállalatok vesznek részt.
Mindenki számol, tervez, a saját érdekeit követi.
Csakhogy ennek a gondosan megszervezett rendszernek van egy másik vége is.
A front…
Mert a 2524 rakéta, a 70 ATACMS és a 47 ezer tüzérségi lövedék nem azért kerül Ukrajnába, hogy raktárban maradjon. Ezeket az orosz hadsereg ellen fogják használni.
És közben orosz katonák halnak meg. Ahogyan az orosz és észak-koreai fegyverektől pedig ukrán katonák és civilek halnak meg. Ez az ötödik évébe lépett háború egyik legkegyetlenebb valósága. Miközben a fronton emberek ölik egymást, mögöttük országok számolnak, fegyvergyárak termelnek, régi készletek cserélnek gazdát, hadseregek modernizálódnak, és vállalatok kötnek üzleteket.
A katona ebből keveset lát. Ő csak azt látja, ami végül megérkezik hozzá. Vagy ami becsapódik mellette.
Mert a háborúban a fegyver üzlet lehet. A lőszer befektetés lehet. A geopolitika pedig számítás. De amikor mindez megérkezik a frontra, a számlát már emberéletben fizetik ki.
Sokszor mondtam: egy háború nem azért ér véget, mert valamelyik raktárból elfogyott a lőszer. Amíg van politikai akarat, pénz, gyártókapacitás és működő utánpótlási útvonal, addig keresnek és találnak új forrásokat.
Most is ezt látjuk.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. augusztus 16-án.