Kalotaszeg örök. Ihlető ereje sem csappan. Kevés olyan művész lehet, akit ha arra jár, ne érintene meg az ottani táj és az évszázadokon át felvirágzott népi örökség varázsa. Kádár Tibor festőművész közel hat évtizede tükrözi képein, milyen látomásokat kelt benne szűkebb pátriája. Időről-időre visszatér a témára, aktuális alkotói korszaka jegyében más-más módon és hangsúlyokkal, de mindig időszerű és mindig megszívlelendő üzenetet tud közvetíteni a maga karakteres festői, grafikusi nyelvén, amit mi, erdélyiek érthetünk a legteljesebben, de bárhol a világon képes gondolat- és érzelemkeltésre.
Románián, Magyarországon kívül Hollandiában, Dániában, Németországban, Angliában rendezett kiállításainak visszhangja is ezt tanúsította. A kérdésfelvetés, a témaválasztás és művészi átlényegítés széles skáláján mozog, hiszen igen tág látókörű, több műfajú, színes egyéniség. 1988-tól, amikor a hatósági zaklatások miatt kénytelen volt Kolozsvárról az anyaországba áttelepülni, úgy sikerült kiteljesítenie, elismertetnie mindegyre megújuló alkotóművészetét, hogy közben szülőföldjét is folyamatosan felkereste és a gyergyószárhegyi művésztelepi nyarak után a bálványosi, zsoboki, gyimesi alkotótáborokban is törzsvendéggé vált, az ottani valósággal, helyi sajátosságokkal gazdagítva figurativitásba ágyazódó, olykor absztraktba hajló vizuális világát.
Az utóbbi évtizedben az őszi borospataki táborozások idején láthattam rá alaposabban Kádár Tibor alkotói univerzumára, a járványos tavalyi év annak a nagyszerű művészeti együttlétnek a megszervezését is ellehetetlenítette. Hiányzott az újabb találkozó, pár napja, a 75. születésnapján kértem, küldjön néhány fotót frissen készült munkáiról. Sok új festménye van, grafikája még több. Az előbbiek a figuratív ege alatt vonják magukra a tekintetet, az utóbbiak az elvontabb jelenségek érzékeltetésére az absztrakció határsávját is érintik. A jelenlegi válságkorszak és a múló idő is rátelepedhet az emberre, mondotta, de az alkotás sok mindent feledtet. Így hát sokat dolgozik, amikor csak teheti, fest és rajzol is.
Nemrég készült festményét, a Kalotaszegi lányokat küldte el elsőként, innen a fentebbi eszmefuttatás. Távol áll tőle a szecesszió organikusan hullámzó ornamentikája, képe láttán mégis egyből a marosvásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermének színes üvegablakai sejlettek fel előttem. Mindenekelőtt a Kádár Kata. Nem motívumaiban, jelrendszerében, metaforáiban, nem felépítésében vagy stílusában van hasonlóság, hanem balladás hangvételében. A 21. századi festő visszafogottan, pikturális kontrasztok ütköztetésével, a síkok színpadszerű, filmszerű térbe helyezésével, az égre tekintő, kulcsolt kezű főalakot előtérbe hozva, a háttérben bensőségesen összefogódzó lányfigurák lelki összekapcsolódást érzékeltető felvillantatásával teremti meg a drámai, balladai hangulatot, amit a Kriza János gyűjtötte történet is sugároz. Az ünnepi öltözékben pompázó nő látványa akár a felszínes külsőségek felé is elvihetné a figyelmet, de nem ez történik. Kádár itt is bizonyítja, hogy kiváló arcképfestő, a portré tragikumot, belső zaklatottságot sejtet. Díszes, cifra a kalotaszegi népviselet, esetenként a színek is hivalkodóknak tűnhetnének, a művész nem ezeket hangsúlyozza. A szépség úgy ragyog fel képein, hogy e különleges kisrégió sorsát, az ottaniak életét, emberségük lényegét, átörökített értékeit, hagyományait, a gyökerek erejét is kidomborítja. A népélet úgy jelentkezik a művein, mint a népdal, a népzene Bartók szerzeményeiben. Tudatosan fölvállalt alapállás ez Kádár Tibornál, művészi hitvallását a Bartók Béláról és a hozzá hasonló nagy magyar alkotókról, költőkről, írókról, történelmi személyiségekről, lelki, szellemi, hitbeli példaképeinkről festett sorozatai, monumentális kompozíciói jól kirajzolják. A hely szellemét idézi meg alkotásain, ahhoz kíván hűséges lenni mindenhol. Ha Borospatakán ihletődött képeit nézzük, nem csak a táj sajátos arculata tűnik föl a szemlélőnek, az életmód is egyszerűbb, a viselet is puritánabb, a szokások is archaikusabbak, mint a kalotaszegi festményeken. Számos reprót kellene bemutatnunk, hogy Kádár Tibor festői átváltozásait a maguk teljességében szemléltethessük. Lehetetlen vállalkozás.
Egy szintén 2021-es olajkompozícióval, az Öregekkel is meg tudott lepni. Elgyötört, emberarcú, őrt álló fák a főszereplői. Ki tudja, mióta eresztettek gyökeret, és terjesztik szét ágaikat védelmezőn. Viharok, ellenséges, pusztító elemek próbálhatták megrendíteni, megsemmisíteni őket az idők folyamán. De sérülten, hegekkel terhelten is helyükön maradtak. Rendíthetetlenül őrködnek ott, ahova plántálták őket, és óvón, kitartóan reményt, példát nyújtanak a hátországnak, talán éppen a mögöttük lombosodó, ifjú erdőnek. Higgyük, hogy nem csak a mesében történnek ilyesmik.
