Azt mondják a hírek, hogy pillanatnyilag Jakab Péter, a Jobbik elnöke vezet az ellenzéki miniszterelnök-jelölt versenyben. Azt viszont kétlem, hogy az előválasztáson ő lenne a győztes. Túl nagy terhet cipel, a Jobbik terhét, még akkor is, ha a kis településeken ő a favorit.  Idén, január végén, évértékelőjén jelentette be, hogy miniszterelnök-jelöltként megmérkőzik az előválasztáson. „Ha jómagam ezt a küzdelmet miniszterelnök-jelöltként segíthetem, úgy vállalom a megmérettetés. Ha annak végén mást kell támogatnom, úgy a nemzetért azt is megteszem” – fogalmazott a politikus.
Bár indulását nem jelentette be, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeként leggyakrabban Karácsony Gergely neve merül fel. A főpolgármester korábban elutasította, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje legyen. Januárban az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, “nekem nincsenek ilyen terveim, ugyanakkor másoknak vannak velem terveik”. Azt is hozzátette, nincsenek ilyen ambíciói, “de az, hogy végső soron lesz-e előválasztás és hogy ezen én indulok-e, ez az elkövetkező hónapban ki fog derülni”. El fog indulni. Nagy összegben fogadnám.
Ugyancsak itt van miniszterelnök aspiránsként a DK EP-képviselője, Dobrev Klára. Férje, Gyurcsány Ferenc néhány hónapja azt mondta: „győzködik”, hogy induljon a miniszterelnök-jelöltségért. Az ő tehertétele a férje. Az, hogy a tájékozatlanabb választó-rétegekben a folyamatos Gyurcsányné ismételgetés hatékony lehet. Pedig biztosan remek munkát végezne a kormány élén.
Mi lenne az ideális?
A legerősebb csapat szerintem az lenne, amelyben Karácsony Gergely lenne a miniszterelnök-jelölt. Ő egy igazi anti-Orbán. Kétszer akkora. Békés. Rugalmas. Politizál, nem diktál. A béke embere, nem a háborúé. Európa embere, nem pedig a Keleté.
Dobrev Klára ülne a helyére a főpolgármesteri székbe. Felkészülhet arra, hogy egyszer női miniszterelnöke lesz az országnak.
Jakab Péter pedig az új kormány “Kunczéja” lehetne, belügyminiszteri poszttal. Megmutathatná  kétkedőknek, szorongóknak, hogy a Jobbik nevű politikai alakulat nem antiszemita, nem rasszista. Képes a jó kormányzásra és kemény a bűnözőkkel.