Spirónia.
Előadás a Rumch zsinagógában, Spiró György 80. születésnapján.
Pompás émlény volt. Parti Nagy Lajossal és Déssel, utóbbi fantasztikus improvizációja talán a legvégén volt a legemlékezetesebb a nem túl fiatal (hajaj!) közönség számára, az „Ahogy lesz, úgy lesz”, amit állítólag betiltottak, de mindenki azt fújta, dúdolta, fütyörészte 1956-57-ben.
Bárhogy lesz, úgy lesz.
A „Tavaszi tárlat” mentén felfűzött előadás valóban átfogta az én gyekkoromat is: a sztálinista szörnyállamtól a forradalmon át a mindenki számára érthetetlen és értelmezhetetlen 1957 május elsejéig, amikor senki se értette, mégis mindenki értette, százezrek ünnepelték önként Kádárt, aki Biszkuval együtt lement dísztibünről a tömeg közé, és az a tömeg – amelyik néhány hónapja leverte a vörös csillagot, és az üvöltötte a Nagy Imrének válaszul: „nem vagyunk mi elvtársak!”– most ünnepelte az akkor még a nyugati lapokban „budapesti mészárosnak” (Butcher of Budapest) nevezett vezetőt.
Gyabronka József felolvasásai tökéletesen visszaadták a regényt.
Spiró szellemes volt, csendesen éles, mint mindig. Sima, egyszerű, mindennapi zsenialitás… Mikor Parti Nagy megérdezte, miért gondolta sokáig magáról, hogy „csupán” drámaíró, azt felelte: „mert a regényben mindenki úgyis csak a párbeszédeket olvassa el”.
A Rumbach utcai zsinagóga méltó hely volt az ünneplésre, felújítva csodálatos.
És a jegyszedő hölgy, kérésemre, a kipámat is megigazította.
A szerző Facebook-bejegyése 2026. augusztus 31-én.
