Donald Trump népszerűsége úgy olvad manapság az Egyesült Államokban, mint hógolyó a Pokolban, és ha valamilyen módon – például egy átgondolatlan és igazságtalan, de gyorsan kierőszakolt potenciális ukrajnai fegyverszünettel – nem tesz csodát, borítékolható a Republikánus Párt veresége a félidős választásokon, melyeket november harmadikán tartanak.

Csodával ugyan próbálkozhatna más külpolitikai területeken is, csak egy iráni partraszállás reménytelen volna, egy kubai invázió akadályokba ütközhetne, Grönland annexiója sem bizonyos, hogy simán menne, a belpolitikai helyzete pedig eleve reménytelen – de félretéve a politikai idealizmust, vessünk számot azzal, hogy mi lesz, ha veszít?

Nos, akkor sem jön el a Kánaán, hanem a róka fogja a csukát, a csuka a rókát, Kongresszus az elnököt, elnök a Kongresszust, republikánusok a demokratákat és viszont: tökéletes politikai patthelyzet alakul ki, ami a törvényhozás ellehetetlenülésével járhat. De ez mintha kicsit se zavarná Trumpot, sőt, talán még vágyik is erre az állapotra bizonyos szempontból. Hogy ez miért van így, azt a The Insider elemzése magyarázza meg, melyet az alábbiakban mutatok be, saját megjegyzéseimmel. Ezeket szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszem meg.

Januárban ezek szerint tehát Trump hivatalosan is „béna kacsává” válik – olyan elnökké, aki mandátumának második felét tölti anélkül, hogy újraindulhatna a választásokon. Általában ez azt jelenti, hogy az elnök befolyása csökkenni kezd – de Trump esetében más a helyzet. Már eddig is bizonyította, hogy hajlandó megkerülni a Kongresszust, feszegetni a bírósági korlátok határait, és nagyrészt figyelmen kívül hagyni a közvéleményt, ehelyett egy rendkívül hűséges belső körre támaszkodva elnöki rendeletek révén irányítja a szövetségi kormányt. A félidős választások után – különösen, ha a republikánusok elveszítik a Képviselőház feletti ellenőrzést – Trump még kevésbé érezheti majd kötelességének, hogy figyelembe vegye a Kongresszus véleményét vagy betartsa az elfogadott normákat, ami potenciálisan további káoszhoz vezethet mind belföldön, mind külföldön.

Az amerikai elnökök hivatali ciklusai korlátozottak. Ennek köszönhetően Donald Trump politikai karrierjének vége már látható közelségbe kezd érni. Paradox módon azonban ez a tény a következő két év során még veszélyesebbé teheti őt. Minél rövidebb Trump politikai jövője, annál kevésbé érdeke az, hogy megőrizze népszerűségi mutatóit, vagy aggódjon döntései következményei miatt. Más szavakkal: minél gyengébb a teljesítménye politikusként, annál szabadabb lehet elnökként.

Trump „jéggel” és Trump „tisztán”

Drasztikus ellentét figyelhető meg Donald Trump első és második elnöki ciklusa között.

Első ciklusában belső körét főként olyan technokraták alkották, akik intézményi megközelítést alkalmaztak a kormányzás terén. Ők Trumpot egy nagy gyereknek tekintették, magukat pedig a bölcs felnőtteknek, akik kordában tudták tartani az elnököt. Tapasztalatlansága ellenére (vagy pont amiatt) Trump hallgatott tanácsadóira, még akkor is, amikor azok ismételten megakadályozták vagy szabotálták egyes kezdeményezéseit.* Ez azonban nem mentette meg őt két impeachment-eljárástól – az egyiket a Volodimir Zelenszkijjel folytatott ügyletei során elkövetett hatalmi visszaélés miatt indították, a másikat pedig a január 6-i események után (ekkorra már a megmaradt politikai szövetségeseinek többsége elfordult tőle).

*Időnként szó szerint el kellett rejteni előle bizonyos határozatokat, nehogy aláírja őket (például a katonai támogatás megvonását Dél-Koreától), máskor több aláírásra váró irat közé csempészték azokat a döntéseket, amikkel nem értett egyet – akkoriban azt mondtam, hogy Trump külpolitikája az amerikai diplomácia több évtizednyi kapcsolatépítését és nehezen kialakított szövetségi rendszerét semmisítette meg. Most meg azt mondom, hogy azok voltak a boldog békeidők a mostani helyzethez képest.

Miután 2024 júliusában csodával határos módon túlélte a merényletet, Trump ráébredt saját halandóságára, miközben egyúttal azt állította, meg van győződve arról, hogy egy mindennél fontosabb küldetés érdekében kerülte el a halált. „Isten azért mentett meg, hogy Amerikát újra naggyá tegyem” – nyilatkozta később.*

*Nehogy Isten egyszer odafigyeljen arra, amit a politikusok beszélnek Róla, mert nehéz idők jöhetnek, ha erre sor kerül.

Második hivatali ciklusa alatt Trump már senkire sem hallgat, csak saját magára, és csapatát elsősorban a politikai lojalitás alapján állította össze. Ezzel arra törekedett, hogy megszüntesse az első hivatali ciklusát sújtó vezetési káoszt, az információszivárgásokat és a rossz hatékonyságot.

Ma már szinte senki sem mer nemet mondani Donald Trumpnak. A hírszerző ügynökségek hagyományos függetlensége szinte felismerhetetlenségig erodálódott, és Trump nyíltan követeli, hogy az Igazságügyi Minisztérium nyomozzon politikai ellenfelei után. Eközben a Trump ellen folyó nyomozások – amelyek az első Fehér Házbeli ciklusának állandó velejárói voltak – gyakorlatilag elképzelhetetlenné váltak.

A Kongresszus republikánus többsége a „Trump 2.0” első évében gyakorlatilag kivonult az ország kormányzásából. A Kongresszus állandósította azokat az adócsökkentéseket, amelyek trillió dollárnyi további adósságot raknak az ország nyakára, és nem emelt kifogást, amikor Trump – a törvényhozó hatósággal való konzultáció elmulasztása dacára – háborút indított Irán ellen. Végül Trump blokkolt egy, a Kongresszus által jóváhagyott 400 milliárd dolláros összeget, ami egyértelműen megsérti azt az alkotmányos elvet, amely a kormány pénzügyeit teljes mértékben a Kongresszus kezébe helyezi.*

*Pontosabban nem a megjelölt célra fordította a pénzt, hanem a hírhedt „atombiztos” báltermére.

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága – annak ellenére, hogy tagjainak többsége (6-3 arányban) republikánus – nem mindig állt Trump mellé. Például a bíróság elutasította a születési jogon alapuló állampolgársági jog eltörlését, és megsemmisítette a Trump által a világ különböző részeiből érkező importárukra kivetett vámok nagy részét. Mégis, már második hivatali ideje előtt a bíróság elismert egy széles körű büntetőjogi mentességet az elnökök számára, ami jelentősen csökkentette annak kockázatát, hogy Trumpot később büntetőeljárás alá vonják a hivatali ideje alatt hozott döntései és intézkedései miatt.

Talán az a legfontosabb, hogy a „Trump 2.0” korszakban az elnöki hatalom olyan nyíltan alakult át a személyes gazdagodás eszközévé, hogy már a korrupció határát súrolja – a katari kormány által Trumpnak ajándékozott repülőgéptől kezdve a családja által átláthatatlan ügyletek révén szerzett milliárdokig, pusztán a második hivatali idejének első évében. Emellett példátlan mértékű beavatkozás történt a magánvállalkozások ügyeibe is, például amikor Trump követelte az Intel vezérigazgatója, Lip-Bu Tan lemondását egyes kínai vállalatokkal fennálló állítólagos kapcsolatai miatt (bár miután Tan találkozott Trump-pal a Fehér Házban és magyarázatot adott, az általa képviselt „fenyegetés” vádja eltűnt). Végül a kormányzat olyan megállapodásra jutott a céggel, amelynek értelmében a kormány pénzügyi támogatás fejében az Intel részvényeinek közel 10%-át megszerezte.

A New York Times szerkesztősége ezeket a fejleményeket egy 12 pontos „autokrácia-indexbe” sűrítette, amely mindent felölel: a törvényhozás Trump általi megkerülésétől és a politikai ellenfeleinek üldözésétől kezdve az eltérő vélemények elnyomásáig és a hatalom személyes haszonszerzésre való felhasználásáig. A választásokat azonban nem törölték el, és a független hatalmi központok is fennmaradtak – pontosan itt kezdődik Trump sebezhetősége.

A pátriárka alkonya

Bármennyire is gyengének tűnik a Kongresszus, kezd meggyengülni Trump egykor teljes és abszolút hatalma a Republikánus Párton belül. A pártvezetés attól tart, hogy elveszítik az egyik, sőt mindkét kamara feletti ellenőrzést a félidős választásokon, ha továbbra is feltétel nélkül támogatják az elnököt, és még odáig is elmerészkedtek, hogy szavazatukkal támogassák az Iránnal folytatott háború befejezését követelő határozatot.

Akárcsak Trump első elnöki ciklusa alatt, most is a bíróságok jelentik a leghatékonyabb gátat a végrehajtó hatalom túlkapásai ellen. A fentebb említett legfelsőbb bírósági ítéleteken túl az alacsonyabb szintű bíróságok egy egész sor döntése akadályozta meg, hogy Trump bevándorlási- és vámpolitikájának kulcsfontosságú elemeit elfogadják. A bírói hatalom emellett megakadályozta, hogy Trump elbocsásson egy tagot a Federal Reserve Boardból (tulajdonképpen az Egyesült Államok Jegybankjának vezetőségéről van szó), és korlátozta az Igazságügyi Minisztériumban a megfelelő eljárások megsértésével történt politikai kinevezéseket. Ennek eredményeként Trump rájött, hogy bár a fékek és ellensúlyok rendszere jelentősen meggyengült, az elnök még mindig nem járhat el a kormányzás többi ágának akaratát teljes mértékben figyelmen kívül hagyva.

Végül a közvélemény is élesen Trump ellen fordult. Amúgy is alacsony népszerűsége tovább csökken: augusztus közepén az amerikaiak kétharmada azt állította, hogy nem ért egyet az elnök teljesítményével. A demokraták – annak ellenére, hogy saját belső problémáik foglalkoztatják őket – kezdenek felzárkózni a közvélemény-kutatásokban.*

*Tegyük azonban hozzá: nem a demokraták lettek népszerűbbek, ugyanis nekik még egységes programjuk sincs, több felé húznak, mint ahányan vannak, és akad közöttük is futóbolond szép számmal – hanem a republikánusok lettek nagyon népszerűtlenek. Most induló, alakuló harmadik pártnak meg, legyen az bármiféle színezetű, esélye sincs, nem is lehet még legalább három cikluson keresztül.

A gazdaság hagyományosan a republikánusok erőssége volt, a párt ugyanis az alacsony adók szószólójaként pozicionálta magát. Egy augusztusi Reuters/Ipsos közvélemény-kutatás szerint azonban a választók gazdasági kérdésekben szűk többséggel a demokratákat részesítették előnyben a republikánusokkal szemben: 38% a 35% ellenében. Ugyanakkor a többség kijelentette, hogy egyik párt gazdasági irányelveiben sem bízik.

Ilyen körülmények között Trump támogatását már nem tekinthetjük a republikánus előválasztásokon elért győzelem garanciájának. Még ha Trump preferenciáinak nagy része érvényesül is a szavazáson, augusztusig nagyjából egy tucat Trump által támogatott jelölt vesztette el a versenyt a párt képviseletéért a novemberi kongresszusi és kormányzói választásokon.*

*Igen, Trump a mostani előválasztások Piszkos Fredje: akit megszeret, akit támogat, annak vége is. Csak éppen Piszkos Fred tudta saját magáról, hogy népszerűtlen és ez ki is használta, Trump viszont úgy hiszi most is, hogy imádja őt a nép.

„Trump természetesen el fogja veszíteni a befolyását, különösen a félidős választások után” – ismerte el a Fehér Ház egy névtelenséget kérő tanácsadója a Reutersnek adott interjújában. Eközben Douglas Brinkley elnöki történész azt nyilatkozta az ügynökségnek, hogy Trump vezetési stílusa maga a „káosz”, amely nem fog eredményeket hozni, függetlenül attól, hogy a félidős választások után melyik párt fogja uralni a Kongresszust.

Ahogy a nyár véget ér, a jelenlegi előrejelzések meglehetősen magabiztosabban jósolják, hogy a republikánusok elveszítik a Képviselőházat, míg továbbra is bizonytalan, melyik párt fogja irányítani a Szenátust. Augusztus 25-én a Kalshi jóslatpiac 86%-ra becsülte a demokraták esélyét a Képviselőház megszerzésére, míg a republikánusoknak 53%-os esélyt adott a Szenátus feletti ellenőrzés megtartására.

Az eredmény kulcsfontosságú szerepet fog játszani abban, hogy Trump a jövőben mennyire lesz képes kormányozni. Ha a republikánusok mindkét kamara irányítását megtartják, az elnöknek további két éve lesz törvények elfogadására és bírák kinevezésének jóváhagyására. Trumpot már most a Képviselőház de facto elnökének nevezik, és egy republikánus győzelem csak tovább erősítené az elnök befolyását a Kongresszus felett.*

*Ez az, amihez az elején említett csoda lenne szükséges – szükséges, de talán nem is elégséges.

Ha azonban a demokraták megszerezik a Képviselőház többségét, képesek lesznek blokkolni Trump törvényhozási programjának nagy részét, és a költségvetés folyamatos alku tárgyává válik. A demokraták emellett megkapják azt a jogot is, hogy vizsgálatokat folytassanak a kormányzat ellen, tisztviselőket idézzenek be meghallgatásokra, és dokumentumokat igényeljenek. A republikánusok által ellenőrzött Szenátus azonban lehetővé tenné Trump számára, hogy továbbra is kinevezéseket erőszakoljon ki, és blokkolja a Képviselőházból származó kezdeményezéseket.*

*Ez pedig az a patthelyzet, amire a bevezetőben utaltam.

Ha a republikánusok elveszítik mindkét kamara többségét, a törvényhozási patthelyzetet súlyosbítják majd a kormányzati tisztviselők és szövetségi bírák kinevezésének jóváhagyásával kapcsolatos komoly nehézségek. Trump fő eszközei az elnöki rendeletek, a kongresszus által elfogadott törvények fölötti vétójog, valamint a szövetségi bürokrácia közvetlen irányítása lesznek. Ugyanakkor a demokraták által ellenőrzött Kongresszus a költségvetés, a vizsgálatok és a jogalkotás eszközeivel korlátozhatja a Fehér Házat. Ez az a forgatókönyv, amelyben a legnagyobb esély van a kormányzati ágak közötti nyílt konfrontációra – és arra, hogy Trump még tovább feszegesse saját hatásköreinek határait.*

*Ez a „béna kacsa” állapot, ami azonban sajnos nem jár teljes paralízissel. Ellenben Trump megszabadulhat általa a legutolsó gátlásaitól is.

Minden eszköz megengedett

Trump politikai pozíciójának gyengülése nem feltétlenül fogja korlátozni őt – éppen ellenkezőleg. Ennek a feltevésnek szilárd elméleti alapjai vannak.

2018-ban Marc Shehker politológus közzétett egy tanulmányt, amelyben azt állította, hogy a mandátumok számának korlátozása elszámoltathatósági problémákat okoz az amerikai elnökök számára. Ezt megelőzően 2016-ban Philip Potter politológus vizsgálta az amerikai elnökök viselkedését utolsó hivatali időszakukban; ő arra a következtetésre jutott, hogy ambiciózusabbak voltak, mint első folyamán, különösen a külpolitikában. Ahogyan Trump „béna kacsává” válik, támogatottsága gyengül, és a republikánusok egyre kevésbé félnek tőle. Ugyanakkor továbbra is óriási hatalommal rendelkezik, amelyet többé-kevésbé egyoldalúan gyakorolhat.

Mivel nincs szüksége újraválasztási kampányra, Trump akár úgy is érezheti, hogy nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja a közvéleményt. A világ többi részével folytatott kereskedelmi háborúja csúcspontján azzal érvelt, hogy az amerikai gyerekek mostantól „harminc helyett két babát” kapnak, utalva arra, hogy a választók hozzászoktak ahhoz, hogy jóval a lehetőségeiken felüli színvonalon éljenek. Akkor pedig még egyértelműbb volt, amikor az Iránnal folytatott háború miatt az üzemanyagárak az egekbe szöktek és felgyorsult az infláció: ezt „alacsony árnak” nevezte, amit a biztonságért meg kell fizetni.*

*Azért választások előtt gazdasági megszorításokat alkalmazni vagy vakságra, vagy vakmerőségre utal… az álmoskönyv szerint ez hatalmas buktát jelent.

A második elnöki ciklus magában hordoz egyfajta felibillent egyensúlyt: az elnök ösztönzése arra, hogy tárgyaljon a Kongresszussal és reagáljon a választókra, eltűnhet még azelőtt, hogy egyoldalú cselekvési képessége megszűnne. Úgy tűnik, Trump ezt érzékeli. A nemrég megjelent Regime Change című könyvükben Maggie Haberman és Jonathan Swan újságírók azt írják, hogy az elnök egyre kevésbé foglalkozik a politikájával szembeni válaszreakciókkal. Swan szerint Trumpot „egyáltalán nem érdekli” a félidős választások kimenetele. Ehelyett a történelmi személyiségként maga után hagyott örökségére koncentrál.

Bármi is legyen a novemberi választások kimenetele, Trump 2027-et elnöki hatalmának csúcsán fogja megkezdeni, és alig lesz oka arra, hogy kompromisszumot keressen akár szövetségeseivel, akár ellenfeleivel. A gazdasági nehézségek, az Iránnal folytatott népszerűtlen háború, a tömeges kitoloncolások és az országon belüli új ideológiai csaták közepette a politikai feszültségek csak tovább fokozódhatnak.

Trump kritikusai gyakran optimista módon azt sugallják, hogy az elnök elérte már a meggondolatlan és veszélyes viselkedés határait. Politikai karrierje azonban többször is az ellenkezőjét bizonyította: Trump továbbra is képes emelni a tétet, és kiszámíthatatlanságát az ország stabilitását fenyegető egyre nagyobb veszéllyé változtatni.

Összegezve tehát: ha a republikánusok győznek, Trump elveszíti utolsó korlátait, ha veszítenek, elhagyja gátlásait. Annyi hatalma mindenképpen marad, hogy óriási károkat okozhasson, a fékek és ellensúlyok nagyrészt már működésképtelenek: voltaképpen a leghelyesebb az volna, ha bármi is legyen a félidős választások eredménye, becsuknák a Bolondok Tornyába, de Vance-szel és Hegseth-tel együtt.

Erre valószínűleg nem kerül sor. Nehéz idők jönnek.

Forrás: Forgókínpad