A minisztererlnök válasza az Országgyűlésben, 2026. szeptember7-én, az ellenzék hadbandázására erős volt és jó. Mindazonáltal a felhozott példák egyike, Szerbia uniós csatlakozása: hamis és illúzió.
Amíg nem tisztázottak az ország határai, amíg Koszovót továbbra is Szerbia részének tekinti, nem ítéli el azokat a rémtetteket, amelyeket az általuk kezdett polgárháborúban elkövettek, amíg csöndes határozottsággal támogatja a Republika Srpska törekvéseit Bosznia-Hercegovina szétszakítására, addig Szerbiának nincs helye sem az EU-ban, se a civilizált országok más közösségében.
Amíg a gyilkosokkal közzösséget vállalaló Vučić a vezér, akár formálisan, akár ténylegesen – nincs helye Szerbiának az unióban. Amíg Belgrád Moszkva hátországa, addig nincs miről beszélni. Itt nem a magyar kisebbségekről van szó. Hanem ennél többről: az európaiságról. Amíg ennek Szerbia nem felel meg, nincs miról tárgyalni.
Rossz példa volt.
P.S.
Tudom, hogy az önálló Koszovót számos uniós tagállam sem ismeri el. Ezek azonban már tagállamok. Szerbia pedig szeretne (?) az lenni. Ennek feltételei vannak. Tudom, hogy ezt a Balkán bizonyos részein (hiszen ott is éltem és dolgoztam: időnként még szerbhorvátul álmodom) igen nehéz megérteni. De ez nem mentesít a feltételek teljesítlése alól.
Éppen a tömeggyilkos háborús bűnös, Ratko Mladić temetésének napján, mikor a EU Bizottság illetékes biztosa kijelentette: ettől függ Szerbia uniós csatlakozásnak további megítélése, nagy baklövés volt Magyar Péter részéről emlegetni/sürgetni Szerbia uniós tagságát. Eszerint Orbán Anita sem áll a helyzet magaslatán. Ilyenkor ugyanis több tényezőt kell figylembe venni. A kormány sajnos éppen a legfontosabbra: az uniós vélenényre nem volt tekintettel.
