Deák Dániel, megélhetési senki a napokban közzétett egy állítólag „megszerzett” táblázatot, amelyet a Hann Endre által vezetett Medián Intézet készített, és amely
azt mutatja, hogy a Fidesz és a Tiszta 36:36 százalékon áll a közvélemény-kutatásban, holott az intézet 20 százalékos fölényt jelzett a Tisza javára. A táblázat statisztikailag értékelhetelen volt, de Deák és Mráz Ágoston Sámuel, Gyedan Mráz (Télapó) 
pesti rokona, mindkettem szélhám-katonák és túlteljesítők, azt állítják, hogy
a Deák lobogtatta fecni valódi. Tehát a Medián meghamísította saját eredményét!

Dumb és Dumber
Mráz és állandó jellegű tettestársa, Deák Dániel most örömtáncot ül, mert az ő végtelen hülyeségükben rájöttek, hogy Hann Endre (Medián) beismerte: a ki tudja, honnan előkerült táblázatok valóban az ő számaik.
Ez azt jelzi, hogy kettejük iskolai végzettsége (foka?) igen gyanússá válik.
Ugyanis azt állítják, hogy amit a nebuló mellékszámításokként csinált, az maga a dolgozat.
Ejnye.
Oda kellett volna figyelni az órán, és nem a pad alatt piszkálgatni a valamit.
Ugyanis a táblázatban a mintavétel, szaknyelven a mintasokaság megoszlása szerepel, ami persze nem egyezik a a lakosság valós megoszlásával. Ez a kutatásoknál mindig előfodul: az idősebbek könnyebben elérhetők, a fiatalok esetleg megszakítják a telefonvonalat stb. De persze a írásban feltett kérdéseknél is nagyjából ez a helyzet.
Az, hogy a mintasokaság/mintavétel eloszlása (életkor, nem, foglalkozás, lakhely jellege, szavazókészség stb) egyből megegyezzen a teljes lakosság arányaival, lényegében lehetetlen. Ezért a mintavételben szereplő arányokat (ezt jelzi a lopott táblázat) meg kell feleltetni a valódi arányoknak, vagy úgy kell átszámítani , hogy azok megfeljenek a teljes lakosság valódi arányainak. Ezt világosan jelzi például, hogy a lopott anyagban az idősek részaránya 60 százalék, míg a valóságban egyharmad körül van. Ezért a lopott (nyers-) anyagot még átszámítják úgy, hogy megfeleljen a teljes lakosság arányainak.
Füllentő Fillentovics Deák tehát a mellékszámításokért fizetett, vagyis nem a valóságos arányokkal súlyozott adatokért, hanem a nyers számokért.
Kidobott pénz. A tettestársé meg dettó.
A hülyeség ára. Dumb és Dumber.
Ha Moszkvában lennénk, a Megrendelő már a Deák-Mráz duót dobná ki. Tudjukhol.
Jaj, juteszembe: és ha a Megrendelő is hülye?!

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. március 1-jén.