Nyilván szinte mindeki, aki számít, vagy aki számítani akar, elemezni fogja Baka András köztérsasági elnök bemutakozó beszédét.
Amellett, hogy az egész beszéd (végre!) emberi hangját érzékelem, mint egy zeneműből kicsendülő alapdallamot, azt tartom fontosnak, hogy egyértelműen rámutatott: az előző kormány az országot minden vonatkozásban és szándékosan szétrombolta, a maradékot pedig fölfalta vagy hazavitte.
Nem kell bosszú. De nincs bocsánat.
Annak a véleményemnek az igazolását éreztem, hogy Orbán és gátlástalan csavargói a világháborúhoz vagy egy szörnyű természeti katasztrófához mérhető rombolást okoztak minden területen: a tulajdonviszonyokban, az oktatásban, a külpolitikában, a külgazdasági kapcsolatokban, a gazdaság szerkezetében, az infrastruktúrában, a mesterségesen szított inflációban, a gazdasági törvények megerőszakolsában, a „reszicsökkentés” címén történő becsapásban és sarcolásban, a honvédelemben.
A hazát Európa páriájává, orosz politikai és kínai gazdasági gyarmattá tették, lerombolták a demokratikus rend alapjait a Gestaposzerűen törvénytelen megfigyeléseket végző, erkölcstelen, alapvetően gyáva, sunyi és alttomos titkosrendőrséggel, idegen országba való fegyveres behatolással, elítélt bűnözőknek, tekintet nélkül a nemzetközi jogra, utolsó, filléres embercsempész-tempóval történő kimenekítésével, embercsempészek és gyilkosok szabadon engedésével, hazánk gyilkos érdekek szolgálatába állításával, szövetségeseink folyamatos elárulásával, a pedofilia passzív, de markáns támogatásával, amely már-már az állami gyakorlat részévé vált, a kereszténység állandó emlegetése mellett annak folyamatos meggyalázával, a politikai ellenfelet kártékony rovarnak nevező náci tempójú gyalázkodással, a „libsizés” alig rejtett zsidózásával, az adófizetők pénzén történt háborús uszítással és rémhír-terjesztéssel, és végül a „veszélyhelyzet” vagy „vészhelyzet” címén a parlamentarizmus de facto felszámolása, a maradék látszatdemokrácia megszüntetése és a nyilas érára emlékeztető rendeleti „kormányzás” bevezetése révén.
Ezt persze Baka András nem mondta, nem mondhatta ki. De egyértelműen, félreérthetetlenül utalt rá.
„Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.
Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.
Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.”
Ezt, jól tudjuk, József Attila mondta.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. augusztus 11-én.
