1969. január 16-án egy Jan Palach nevű történelem-közgazdaságtan szakos egyetemi hallgató felgyújtotta magát a prágai Vencel téren, tiltakozásul Csehszlovákiának a címben említett napon történt hitleri típusú megszállása ellen, amelyet a Varsói Szerződés csapatai hajtottak végre (kivéve Romániát, amelynek flepnije volt).
Erről a dátumról hosszú évek óta most feledkeztem meg először, de íme, pótolom.
Ilyenkor mindig leírom, hogy Luxembourgban, Luxemburg fővárosában a Jan Palach téren emléktábla őrzi a fiú nevét, amikor ott voltam, volt alatta friss virág, talán mindig van.
A Prágai Tavasz atyja, Aleksander Dubček, amúgy kedven politikusom, aki „tisztázatlan körülmények között” halt meg, a Bársonyos Forradalom idején megjelent az erkélyen és karját kitárva magához ölelte nemzetét. És emlékszem arra, hogy az egyetemen Ota Šik kötelező olvasmány volt, aztán egyszer csak nemszemély lett. De más, felejthetetlen virágai is voltak annak tavasznak, mint Jiři Menzel, Milan Kundera, Josef Škvorecký (igaz, ő elmenekült), Bohumir Hrabal, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Tűz van, babám! az Egy szöszi szerelme. szerzője. És Vaclav Havel, akinek sorsát sokáig követtem a Szabad Európán.
Akkor bebizonyosodhatott volna, létezhet-e demokratikus szocializmus. Ma sem tudjuk.
A kérdést is eltiporták.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. augusztus 24-én.