A világ vicce, ami a köztévé stúdiójában ma reggel történt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselőjének ötperces bemutatkozása során. De nem, elsősorban nem arra gondolok, hogy Tóth Imre milyen parádés helyzetkomikumot teremtett, amikor az adás kezdete után pár másodperccel – hamis hívásra vagy valójában, egyre megy – megcsörrenő telefonján hosszasan elcsevegett a feleségével.
Hanem arra, hogy gyanítom, ezt a produkciót a világ egyetlen valamirevaló közszolgálati médiumának magára valamit is adó műsorvezetője nem tűrte volna fél percnél tovább.
Ellenkezőleg, miután felocsúdott megdöbbenéséből, megkérte volna vendégét: vegye őt emberszámba, nyomja ki a telefont, és tiszteljen meg műsorvezetőt, nézőt egyaránt azzal, hogy ismerteti pártja álláspontját a közelgő választásokkal kapcsolatban. Lehet akár tréfálkozva is, de az elemi illemet betartva.
A magyar köztévé stúdiójában nem ez történt. A láthatóan feszélyezett házigazda – nyilván a szerkesztő egyetértésével, avagy éppen ösztönzésére – végig némán tűrte a performanszot. Szava sem volt, amikor Tóth Imre néhány kedélyes megjegyzéssel szénné égette a Kunigunda utcai intézményt, és akkor is épp csak megrebbent a szeme, amikor a vendég női mivoltában tett rá utalást.
Nem tudom, a köztévé munkatársa legalább utólag ráébredt-e, hogy ezzel nem tett mást, mint önkéntelenül is elismerte a formabontás létjogosultságát.
Mert ha egyetlen szóval is kikéri magának, hogy levegőnek nézzék, és vendége – mégoly viccesen – fennhangon szapulja az őt épp nyilvánossághoz juttató intézményt, ott meredt volna a levegőben a kérdés: vajon milyen szakmai, erkölcsi alapra támaszkodva teszi ezt?
Amikor az ellenzék pártjai szökőévenként jutnak öt-öt perchez a köztelevízióban, és akkor is jószerivel páriaként kezelik őket, de a közbülső időben sincs köszönet abban, ahogy a tévé beszámol róluk; amikor a hírműsorokat olyan nyilvánvalóan pártutasítás alapján szerkesztik, hogy az még kormánypárti nézők gyomrát is megüli; amikor az MTVA külpolitikai felelőse olyan elképesztő elfogultságokat enged meg magának, ami még egy igényesebb pártorgánumban is kínos lenne – nos, akkor a MKKP képviselője alighanem a legjobb eszközt választotta a magyar közmédiahelyzet fonákságainak illusztrálására.
Ezek után már csak egy kérdés marad: amikor kormányra, médiapolitikára, sajtószabadságra gondol, az egyszeri konzervatív szavazó vajon miért ne érezze magát roppant, mondhatni, kutya nehéz helyzetben.
Mik vannak blog
Forrás: Újnépszabadság
