A politikai megállapodás, amelyet az Európai Bizottság elnöke és a magyar miniszterelnök kötött a napokban a hazánknak járó, ám jó ideje befagyasztott uniós források felszabadításáról, az utolsó pillanatban fordította vissza Magyarországot az orbáni „szabadságharc” zsákutcájából.
A fő érdem nem Ursula von der Leyené, még csak nem is Magyar Péteré, hanem a magyar népé. Hiszen az április 12-én elsöprő erővel kinyilvánított választói akarat végrehajtása, következménye a brüsszeli „paktum”. A szavazók egyszerűen azt tették világossá, hogy Orbán Viktor „Brüsszellel” egyre komolyabb tétekkel vívott küzdelme nem az ő ügyük. Nem a mi ügyünk. Nem magyar ügy. Magánszabadságharc, amelynek a költségét mindannyian álljuk.
A volt miniszterelnök kétségkívül komolyan gondolta, hogy az EU-ban képviselt pozíciója megéri sok ezer milliárd forintnyi ingyen pénz (vagy kedvezményes hitel) kockáztatását, akár elveszítését is. Fenyegetése, hogy tárgyalások, kompromisszum-keresés helyett majd az unió következő hétéves költségvetésének blokkolásával zsarolja ki a befagyasztott források megnyitását: a kétélű fegyverrel való ön- és közveszélyes hadonászás tipikus esete. Semmilyen észszerű megfontolás nem lehet a mögött, hogy az ország vezetése euró milliárdoktól fossza meg a közösséget, az évek óta gyenge növekedést produkáló magyar gazdaságot. Orbán Viktor pedig adós maradt azoknak a cáfolhatatlan bizonyítékoknak a bemutatásával is, amelyek szerint az EU nem például a hazai korrupció miatt tartja vissza a pénzt, hanem óvodások nemváltó műtétét, a nyugdíjak radikális csökkentését vagy magyar katonák Ukrajnába küldését várja el cserébe.
A szóban forgó 16 milliárd eurónyi összeg lehívásáért még a parlamentnek és a kormányzatnak is keményen meg kell dolgoznia, szorítanak a határidők, de a pénzek érkezése előtt álló elvi akadályt időben sikerült kiiktatni. A részletekről lehetnek viták a bizottsággal, az új miniszterelnöktől pedig a múltjából fakadóan sem áll távol az EU-kritika húrjainak pengetése. De az uniós pénzeket – és végső során akár az EU-tagságot is – egy hatalmi és presztízsjátszma részeként a rulettasztalra dobni túl van a normalitás határán.
Lehet, hogy kurucok vagyunk, de Rákóczi örökösei nem hülyék. Így is lefordítható április 12. üzenete. Ennek tudomásul vétele a brüsszeli megegyezés, amelynek világosak az elemei.
Orbán Viktor öndefiníciója szerint a küllők közé dugott bot (volt) az Európai Unióban. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy a hazai választók kritikus tömege felismerje: a volt miniszterelnök az ország fejlődését akasztja meg a nemzeti érdekre hivatkozó, de öncélú vétópolitikájával. Senki más, a magyarok rántották ki azt a bizonyos botot a küllők közül. Meglehet, Brüsszel örömére. Mégsem Brüsszel kedvéért.
