Fiatalon, nem sokkal az egyetem elvégzése után lettem munkatársa a Magyar Tudományos Akadémiának (MTA). Az akkor még alakuló automatizálási kutatócsoportba hívott meg alapítója, Benedikt Ottó professzor.
Nagy fejlesztésre kapott lehetőséget és megbízást, ezért rövidesen maga mellé vett egy kiváló, nála jóval fiatalabb kutatót, Vámos Tibort (éppen most ünnepeljük a századik születésnapját, sajnos, már nélküle). Közel másfél évtizedig dolgoztam itt kutatóként, sőt, egy darabig a Tudományos Titkárság vezetőjeként is. Ezután az akadémia hivatalában folytattam, főtanácsosként. Mi több, bő másfél évtizedig szerkesztője voltam az Akadémia központi folyóiratának, a Magyar Tudománynak.
Munkáséletem nagy része a tudományos kutatáshoz, benne az MTA-hoz kötődött. Nem meglepő tehát, hogy ma is, késő öregségemben, teljes lélekkel odatartozónak érzem magam. És az sem, hogy keserves, haraggal teli érzéssel figyeltem a Fidesz-kormányok tombolását egykori munka-hazámmal szemben. Megalázták, előszobáztatták világhírű matematikus elnökét, Lovász Lászlót. Mi több, elragadták a kutatóhálózatot, szétzilálták, letiporták. Szerencsére, arra már nem maradt idejük, hogy az épületeit is elrabolják. Holott ez igencsak jó fogás lett volna, mivel többségük szép, nemes, művészi darab, jó részük hagyatékozás útján került az MTA-hoz.
Lemondott Lovász László a HUN-REN kutatóhálózat tudományos tanácsadó testületi tagságáról – A matematikus szerint a HUN-REN felsővezetői az utóbbi időszakban…
(Közbevetőleg: nemrégiben felújították az MTA székházának egy részét. Széchenyi gróf barátja, a milliomos báró Sina Simon kezdeményezésére és nagylelkű adományával a XIX. század második felében, 1865 végén felavatott székházán a mostani felújítási munkákat „természetesen” Mészáros Lőrinc egyik cége végezte. Akkor jegyeztem meg keserűen a barátaimnak: „igen, mindenképpen érdemes felújítani ezt a szépséges épületet, amely, ráadásul még remek helyen, a Duna partján is fekszik. Igazán kitűnő szálloda lesz majd ebből is”.)
A kutatóhálózat a 2019 óta tartó – mondjuk így: elszakítási – időszakban is súlyos megrázkódtatásokon ment át. Még hagyján, ámbár ez is erősen hátrányos jelenség, hogy egy aránylag rövid, egypár éves időtartam alatt a nevét is cserélgették, igaz, ez csak előnyösnek semmiképpen sem nevezhető játszadozásnak tekinthető. Legutóbb az igencsak rémesen hangzó HUN-REN nevet kapta. (Ennek az egyébként semmitmondó angol rövidítésnek a felbontása: Magyar Kutatóhálózat.) A hálózat rövid, ám annál hányatottabb életének részletes történetét megírják majd nálam értőbb tudománytörténészek. Ám már itt is mindenképpen meg kell említenem egy súlyos kormány-intézkedést: a társadalomtudományi intézetek teljesen észszerűtlen, erősen bosszúszagú elszakítását és áttelepítését.
Szánalmasan kisszerű és többnyire logikátlan eljárások sora egy immár a történelem süllyesztőjébe hanyatlott kormányzattól. Holott időnként pozitívnak tetsző lépéseket is láthattunk. A kutatóhálózat második vezetőjét magam is örömmel fogadtam (ámbár az említett, keserves névrövidítés tőle származik). Még a rendszerváltás korai éveiből ismertem, és kedveltem is. Igen jeles tudós, a svéd Karolinska Intézet kutatója. Nagyon okos, jó humorú embernek tűnt. Még gondoltam is a kinevezése után, megpróbálok egy beszélgetést kérni tőle. Ám hamar elálltam ettől.
Az elcsatolt intézetek sorsát a ráncigálások mellett a teljes alulinformáltság is jellemezte. Sőt, még ma is jellemzi. Csak egy példa. Egyik kutató barátomtól, kiváló PhD-fizikustól, akinek már majdnem kész a nagydoktori munkája is, tudtam meg idén március vége felé, hogy tavaly december végén lejárt az ötéves szerződésük a munkájukra. És most, hónapokkal később, még semmit sem tudnak a folytatásról. Rácsodálkoztam: de hát miért nem kérdezitek meg az intézet akadémikus-igazgatóját? „Hát ez az!” – kiáltott föl. „Mert ő sem tud semmit, eddig még az intézetvezetők sem kaptak tájékoztatást!”
Most azonban feltámadt a remény. Meghallgattam a minapi akadémiai közgyűlésre ellátogató Magyar Péter beszédét. Már az is nagy szenzáció, hogy a pár nap múltán megválasztott miniszterelnök a leendő illetékes, tudományos és technológiai miniszterrel együtt ellátogatott az MTA közgyűlésére, és beszédet is mondott. A rendszerváltás óta hét miniszterelnökünk volt. Most következik a tényleges nyolcadik. Ám nem mindegyik tartotta fontosnak, hogy megtisztelje a magyar szellemi élet legkiválóbbjai által alkotott gyülekezet közgyűlését.
Magyar Péter helyreállítaná a tudományos autonómiát, rendezné a kutatóhálózatok ügyét is – Szerinte a forráselosztásról szakmai alapon, politikai befolyás…
A rendszerváltás utáni első kormányfő, Antall József boldogan, megtisztelve jött el. Igaz, ő tudós ember volt, korábban magam is szerkesztettem a Magyar Tudomány folyóiratnak adott tanulmányát. Neki mintegy „otthona” is volt az Akadémia. Ezért is, az akkor éppen frissen megválasztott Antallon érződött a meghatottság, a boldog öröm, hogy ő köszöntheti a tudósokat. Szép, hosszú körmondatokon átívelő beszédet mondott. Pár nap múlva a Magyar Tudomány szerkesztősége meg is kapta a leiratot, hozzá a kérést, hogy korrigáljuk és jelentessük meg. Nos, volt mit javítani rajta, mert bár Antall József igencsak szerette a körmondatokat, és sűrűn élt is velük, de sajnos nem mindig sikerült a kört bezárnia… Visszaküldtük a javított, megszerkesztett beszédet a titkárságnak, elfogadásra. És egy-két nap múlva kapott egy szerkesztőség egy válaszlevelet is, méghozzá Antall miniszterelnök kézírásos köszönetével.
Orbán Viktor is ellátogatott 2016-ban az MTA közgyűlésére. Hosszú, szép cirádás beszédében ünnepelte a tudományt, nem egy mondatával erősítette a tudományos kutatás életfontosságú szükségességét országunk haladása érdekében. Az ilyen emelkedett nagyfőnöki beszédek szükséges velejárójaként szép ígéreteket is tett: megemelt pénzeket a kutatásra, mi több, szorosabb együttműködést is a kormány és az MTA között.
Azután alig egy-két évvel később az Orbán-kormány elragadta az MTA-ól a kutatóhálózatát, s a további években teljesen perifériára szorította a tudós testületet, véleményüket gyakorlatilag mindvégig ignorálta.
Felidézek egy mozzanatot. 2020 júliusában az MTA elnökének választotta Freund Tamást. Röviddel ezután a Népszavában beszélgetés jelent meg a nemzetközi hírű agykutatóval. Az újságíró arra is rákérdezett, fog-e találkozni az új elnök Orbán Viktorral. Természetesen, volt rá a válasz, már be is jelentkezett, és mindenképpen sort kerít a kutatóhálózat visszacsatolásának kérdésére, amit egyébként, az MTA elnökeként, erősen szorgalmaz is. Eltelt azóta hat év, és az MTA alapszabálya szerint új elnököt választottak. Ezúttal egy riporter újból megkérdezte a leköszönő Freund Tamást: mit sikerült a hat éve alatt megbeszélnie a miniszterelnökkel. Semmit – volt a válasz, mert azóta sem fogadtak.
Nem meglepő tehát, hogy a megválasztott új miniszterelnök és Tanács Zoltán illetékes miniszterjelölt látogatása örömteli és ígéretes gesztus. Magyar Péter szép ünnepi beszéde reménykeltő. Igaz, jól láthatjuk, sőt, tudhatjuk, hogy a megvalósításokban nagyon nem lesz könnyű dolga az új kormánynak.
Ámbár, egykori kutatóként bízvást mondhatom: a nehézségek általában serkentők, a kihívások erősítenek. A magyar tudományos kutatás jövőjére nézve bizakodva ismételgetem tehát a szépséges Párizs városának jelmondatát: „hánykolódik, de nem süllyed el”.
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2026. május 17-én.
Szentgyörgyi Zsuzsa villamosmérnök, nukleáris szakmérnök, egyetemi doktor. Életpályája során volt ipari mérnök, tudományos kutató és államigazgatási középvezető. Jelenleg szabadúszó szakíró. Mintegy 50 tudományos és közel 800 tudományos-műszaki ismeretterjesztő cikk, illetve ezzel együtt immár 20 könyv szerzője, társszerzője vagy szerkesztője.
Megjelent a Népszava Szép Szó rovatában 2026. május 17-én.
