Ezer éven keresztül a királyok voltak a történelem főszereplői. A történelem formálta az ő sorsukat, de ők is alakították a változásokat, nem ritkán évszázadokra kiható döntéseikkel.
Az Árpád-házi királyok között vélhetően számos kiemelkedő képességű uralkodó volt, de a nemzet emlékezetében máig is I. István emléke él a legelevenebben. Még a honfoglaló Árpád emlékét is elhomályosította – mintha a magyar történelem vele kezdődött volna.
Sokan úgy magyarázzák ezt, hogy a katolikus egyház állította az ő személyét a középpontba, és ez igaz is. Csakhogy ez kevés lett volna.
A magyar királyok igaz történetét máig sem ismerjük. A hajdani és a régi-új emlékezések Szent Istvánt is inkább mint keresztény hittérítőt láttatják velünk, de a valódi embert alig ismerhetjük meg. Nem ismerjük azt a kort sem igazán, amelyben vállalnia kellett a sorsát. Nem említjük meg azt sem, hogy éppen az általa létrehozott birodalom mentette meg a szláv és germán néptömbök közé szorult kis népeket a beolvadástól.
A Kelet és Nyugat közötti „köztes” helyzetünk máig sem változott. Ma is nagy birodalmak egymásnak ütköző érdekei határozzák meg a sorsunkat.
Szent István volt az, aki felismerte, hogy a magyarság sorsát a Nyugathoz kell kötni – új világot kell létrehozni ahhoz, hogy a magyarság beilleszkedjen és fennmaradjon Európa közepén.
Ma már tudjuk, hogy a magyarság egy része ekkor már keresztény volt – de nem katolikus, hanem a bizánci egyházat követte. Szent István múlhatatlan érdeme, hogy felismerte: a katolicizmus felvétele csökkentheti a német hódítás veszélyét, hiszen ettől kezdve nem lehet a pogány hitű nép térítésére hivatkozva rátámadni a magyarságra. Szent István erővel és szeretettel átalakította a nemzetet, mert úgy látta, hogy a magyarság elszigetelődése ugyanúgy pusztuláshoz vezethet, mint az előtte itt hódító népek esetében történt. A pápától kapott korona sajátos védelmet adott, lehetővé tette a békés beilleszkedést. Diplomáciai bravúr volt, hogy eközben nem fordult szembe az ortodox egyházzal sem. Nem szakította el népe keleti gyökereit, fiának, Imrének görög hercegnőt választott feleségnek, Veszprém-völgyben görög apáca kolostort alapított, és nem üldözte a ortodox vallásúakat. Mivel a keresztény egyház 1054-ig formailag egységes volt, emberi és államférfiúi kiválóságáért 2018. augusztus 20-án a mintegy 300 milliós ortodox egyház lelki vezetője, I. Bartholomeosz pátriárka az ortodox egyház szentjévé iktatta. Ő lett az első „közös” szentje a megosztott keresztény világnak, amit csak különleges érdemeinek köszönhet.
Felismerni a kor meghatározottságait és ennek megfelelően cselekedni – ez a kivételes emberek sajátossága, amilyen ő is volt. De ez a döntés az egész életére kihatott. Szembekerülni azokkal, akiket szeret, kíméletlennek lenni, ha kell, egyedül maradni és szenvedni attól a gondolattól, hogy az ezernyi áldozattal létrehozott művének nem lesz méltó folytatója – ez volt Szent István tragédiája, ettől vált jelképpé és példává az egymást követő generációk számára.
Szent István aktuális üzenete, hogy a magyarságnak mindig is alkalmazkodnia kellett a fejlettebb Európa teremtette új kihívásokhoz. Ehhez sohasem elég uralni a népet. A hatalmat bárki gyakorolhatja, de igazi méltósága csak annak lesz, aki érdemes a hatalomra. Ehhez olyan célok kellenek, amelyek a nemzet minden csoportjának megnyitják a felemelkedéshez vezető utat. Kelet és Nyugat közötti „Kompországból” Szent István akarata szerint a Nyugat részévé kell válnunk. Ezzel teljesülhet be az országot új történelmi útra vezető királyunk szándéka.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. augusztus 19-én.
