Hogyan határozza meg az iszlám az USA belpolitikáját

Ha ez sem globalizáció!…
Valahogy, véletlenül, eszünkbe jutott az 1979-1980-as teheráni túszdráma. Elevenen élnek emlékezetünkben az akkori – újságírói, sőt diplomata körökben is felmerülő – felvetések, legyen: összeesküvés-hipotézisek, hogy Ronald Reagannek köze volt a túszdráma elhúzódásához, „tárgyalt valakikkel”. De mi is történt?
1979. november 4-én Iránban egy fiatalokból álló csoport megrohamozta az Amerikai Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, és túszul ejtett 63 amerikai állampolgárt, majd további hármat az iráni külügyminisztériumban. (Fontos mozzanat: amikor világossá vált, hogy az őrzők nem fogják használni fegyvereiket, betörték a kaput és átmásztak a falakon.) A 66 túsz közül 13-at két héten belül szabadon engedtek, egyet 1980 júliusában. A többieket – 50 férfit és két nőt – 444 napig tartották fogva. A túszejtők azzal magyarázták az akciót, hogy Amerika nem adta ki a helyi bíróságnak az ország korábbi vezetőjét, a sahot, Mohammed Reza Pahlavit.
Khomeini követői kémtanyának nevezték a nagykövetséget, ahol ötven kötetnyi hivatalos és titkos dokumentumot gyűjtöttek be. Khomeini 1980. február 23-án úgy nyilatkozott, hogy az iráni parlament döntheti el az amerikai túszok sorsát, kérve az Egyesült Államokat, hogy szolgáltassa ki a sahot az iráni bíróságnak.
Jimmy Carter amerikai elnök katonai mentőakciót rendelt el a túszok kiszabadítására, de a kísérlet sikertelenül végződött, miután az odaküldött helikopterek elromlottak a szokatlan sivatagi körülmények között (Operation Eagle Claw – Saskarom hadművelet). Az irániak ezt csodaként fogták fel. Sok elemző szerint az akció sikertelensége vezetett ahhoz, hogy Jimmy Carter elveszítette a következő amerikai elnökválasztást Ronald Reagannel szemben. (Ez eddig a Wikipédia – tovább lásd összeállításunkat a Doku/Téka rovatban.)
1979-ben tehát iráni iszlamisták döntően befolyásolták Amerika történelmét, gyakorlatilag Ronald Reagan a túszdrámának köszönhetően lett az Egyesült Államok elnöke.
Most Afganisztánban történnek furcsa dolgok, Kabul megadja magát a táliboknak, akiket valamilyen titokzatos erő visszafog, a volt elnök iszonyúan sok pénzzel elmenekül. A világ mindenért Joe Bident hibáztatja, holott elődje tárgyalt a tálibokkal és kezdte meg a csapatkivonást.
Milyen érdekes is a véletlen: mindkét eset – az egymással szomszédos, europid rassz lakta Iránban és Afganisztánban – demokrata amerikai elnök kudarcaként vonul be a történelembe…
Ugyanolyan érdekes, mint egy másik véletlen egybeesés: az Amerikai Egyesült Államoknak négy olyan elnöke volt, aki ellenfelénél kevesebb egyéni szavazatot kapott: tehát a választási rendszer – jellege, ha úgy tetszik, furcsaságai – miatt lett a világ legerősebb embere… és mind a négy republikánus volt.
Hiába, a korlátlan véletlenségek országa… Amely hatalmi igyekezetében a Jó és a Rossz Reagan által meghirdetett harcának színterévé is vált. S közben – bár talán még nem tudatosította – elveszítette világrendőri szerepét.
Még jó, hogy egyelőre Trump űrhadseregének terve nem fog megvalósulni.