A magyar állam már nem hallgathat le bárkit konkrét bűnügy, gyanú, bírói engedély nélkül.
Ezt mondjuk, jó tudni. Tegnap még nem lehettünk ebben biztosak, de kiderült, hogy a strassburgi emberjogi bíróság ezt az ítéletet hozta, miután elutasított egy korábbi végzést kifogásoló fellebbviteli kérelmet. Ebben Orbánék azt sérelmezték, hogy a bíróságnak nem tetszett a rendőrségről szóló 1994-es törvény kiterjesztése, amelyben már nemcsak a fegyveres testületek titkosszolgálati ellenőrzését engedélyezték.
Hanem a tanárok, gyerekvédelmi, és gyámügyi szakemberek, orvosok és ápolók „megbízhatósági eljárás alá vonását” is. Szép kifejezés, jó kifejezés, szakmailag nyilván pontos, emberi nyelven meg azt jelenti, hogy ezek az alakok az állam szempontjából gyanúsak, a nemzetre esetleg veszedelmet jelentenek, ergo évente háromszor mindenféle bírói engedély nélkül csapdába lehet csalni, és elítélni azokat, akik nem mennek át a titokszolgák szűrőjén.
Ez úgy ment, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat ügynökei civilnek álcázva törvénytelenségre próbáltak rávenni gyanúsnak minősített személyeket. Hogy ki lehet gyanús, az világos: mindenki, aki él, és saját agya van, és amikor tönkreteszik a gyerekvédelmet, kilopják a pénzt az egészségügyből, nem fizetik meg a tanárokat, viszont zombikat akarnak nevelni a gyerekekből, tiltakozni merészel.
Az Orbán-rendszer azonban nem szerette az ilyen ugribugrikat, ezért a médiaszolgáival lekaraktergyilkolta őket. Ezek a zsoldosok most, amikor ilyesmire emlékeztetik őket, nagyon meg vannak sértve, és azt mondják, csak a dolgukat tették. Ha ez volt a dolog, hát ezt tették.
De menjünk tovább. O.V. úgy gondolta egy megfordított szólás nyomán, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad, és a nyilvános gyilkolászás mellett gyorsan bevezette a zsarolási műveletet is. Nevezzük ezt dupla Nelsonnak?
Az ügynök mondjuk pénzt ajánlott egy tanárnak, hogy a gyereke jobb jegyhez jusson, s ha a tanár ezt elfogadta, onnantól zsarolható lett. Felkérhetővé vált némi nemzetvédelmi munkára, a társairól való jelentésre, a tanítói sztrájkok bomlasztására stb.
A törvény szerint ezt a kutya nem felügyelte, illetve a nyomozó ügyészségek a műveleti tervet jóváhagyták, de a végrehajtás már az ügynök kénye-kedve szerint ment. A Legfőbb Ügyészség csak akkor szólt bele a folyamatba, ha vita támadt. Mármint a Szolgálaton belül, mert ha az orvos, tanár, gyámügyes nem állt kötélnek, soha nem tudta meg, tehát nem is vitathatta, hogy a saját állama dobja oda lehetséges prédául azt az polgárát, akinek a védelmére amúgy felesküdött.
Dehát volt már ilyen, sokkal gyilkosabb és tömegesebb formában.
A törvény kiterjesztésről beszélt. Nehéz elhinni, hogy a lojalitást, orbáni értelemben a hatalom előtti teljes meghunyászkodás követelményét nem terjesztették ki újságírókra, színészekre, kritikusokra, írókra, egyszóval olyan emberekre, akiknek köze van a nyilvánossághoz, így képesek azt befolyásolni. Ebbe belegondolva pedig végleg nehéz feltételezni, hogy Orbán nem egy totálisan ellenőrzött, megfélemlített, szolgálatok által zsarolt, egy szörnyállam alatt vegetáló társadalom felé tartott. Hogy ennek milyen nevet adnak, rendőrállam, limitált fasizmus, diktatúra, autoriter állam, vagy bármi más, csak játék a szavakkal.
Én néha nyugodnék már, de nem hagynak. Minden nap nap szembejön valami félelmetes és émelyítő dolog.
Itt most köszönjük meg dr. Szelényi Zoltán sebészorvosnak, aki már 2021 nyarán az Alkotmánybírósághoz fordult a törvénykiterjesztés miatt. A mindentől, de főleg saját magától független testület elutasította, Szelényi doktor így tovább ment, a strassburgi bíróságra. Ahol a malmok lassan őrölnek, de amit őrölnek, az legalább tiszta búza.
Szénási Sándor jegyzete a Hetes Stúdió 2026. augusztus 8-i, szombati adásában hangzott el a szerző felolvasásában.