Magyarország a szén és acél országa lesz! – adta ki a parancsot a nagy, bölcs vezér. Ehhez akkortájt is legalább két dolog hiányzott, de ez már régen volt. Aztán egy másik vezértől másik parancs jött: Magyarország akkumulátorgyártó nagyhatalom lesz! Szaporodtak is gombamódra a gyárak. Néhányan nem lelkesedtek az ötletért, azt állították, hogy ezek az üzemek rengeteg vizet és energiát fogyasztanak. A vezért nem lehetett megingatni. Magyarország víznagyhatalom – állapította meg –, mert több víz folyik ki az országból, mint amennyi bejön. (Megemelem a kalapom a frappáns indoklás hallatán.) Másrészt pedig ott lesz majd Paks II., és egy évszázadra megold minden energiaproblémát.
Most itt tartunk. Paksot le kell állítani. Tavaink, folyóink kiszáradóban, víznagyhatalomnak legfeljebb néhány szaharai országhoz képest nevezhetjük magunkat. Közben néhány lelkes hazafi arra buzdít, hogy minden nagy fogyasztású elektromos eszközünket kapcsoljuk be, mert ezzel visszasegítjük a vezért a hatalomba.
Nem tudom, mire gondolt a költő, de megint igaza lett: „Az ember végül homokos, / szomorú, vizes síkra ér, / szétnéz merengve és okos / fejével biccent, nem remél.”
Megjelent az Élet és irodalom LXX. évfolyama 32. számának Páratlan oldalán 2026. augusztus 7-én.
