Középen állni nehéz. Van, amikor lehetetlen is.
A NER, amely még jó darabig itt tehénkedik a magyar valóságon, pontosan az utóbbi állítás bizonyítékául szolgál. Egyszerű belátni, miért. A rendszer névadójának mániás nyelvén fogalmazva: amikor egészpályás letámadás forog fent, és a támadó a pálya kétharmadát elfoglalja, valamint tartósan uralja is, a terület középpontja nem valami semleges helyen tartózkodik, hanem bizony a mondott kétharmad belsejében van. Aki tehát odaáll, a rendszeren belül marad, és annak a logikáját követi.
Két ilyen centrumos embert szokás emlegetni, Schiffer Andrást, és Fodor Gábort, bár Schiffer esetében ennek már a látszata sem létezik, az egykori szocialista ma a szélsőjobb partnere, akit a Mi Hazánk alkotmánybírónak is jelölt. Schiffer tudta, hogy nincs esélye, hogy a dolog jelképes, de így is belement, jelezvén, hogy a Fidesszel szemben az MH fennmaradása, sőt erősödése több mint valószínű, és neki tuti pozíció kell. Az az idő tehát, amikor még a kormányon levő másik széljobb erős igazolója, és gyenge bírálója volt, elmúlt, annak a barátságnak béke poraira.
A másik ember Fodor Gábor, a Közép-Európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, egykori liberális fideszes, aki Orbán jobboldali fordulata miatt ment át az SZDSZ-be, és később annak elnöke is lett, hű maradt O.V.-hez, és ma is vele szemben „konstruktív”. Ezt a politikai szlengben zsebellenezéknek hívják, olyan látszatnak, ami mást mutat, és valójában mást csinál. Függetlenként ajnározza magát, és közben szolgál. Ez O.V.-nak tetszett, mert a lábához szoktatott Fodorral azt üzenhette a libsiknek, egyáltalán az ellenzéknek, hogy nincsen remény.
Fodor intézetét gyorsan elintézhetjük: látszat ez is. Két munkatárs viszi összesen, az egyik maga a főnök. Kutatási anyagokat alig publikált. Éves bevétele 2-3 millió. Éves hiánya 5-7 millió. Ezt a lyukat nyilvános adatok szerint a Demján Sándor Alapítvány tömte be, de nagy pénzek látszólag nem mozogtak. Úgy tűnik, Fodor programjait NER-es hátterű alapítványok fizették, de ő maga például MCC elemzői, előadói, vitapartneri díjakból, vagy tv-műsorok szintén dotált szereplőjeként kereste a betevőt. Persze hogy mi történt a hátsó szobákban, nem tudjuk: a papíron a demokratikus közélet céljait ápoló Batthyány Alapítvány finanszírozta például az Alapjogokért Központot, és a Danube Institute-ot, valamint ál-civil szervezeteket, sőt, a K-Monitor szerint Fodor intézetének bizonyos rendezvényeit is. Ezeknek a pénzeknek a nagysága nem ismert. Az sem, hogy ki mindenkitől folyhattak még pénzek F.G. felé.
De munkahipotézisül fogadjuk el, hogy Fodort nem fizették túl, mert nem kellett: egykori, elárult oldala kilökte magából, és az amúgy sem volt hatalomban, tehát pénzközelben. Csak a Fidesz – ezt a szlogent úgyszólván magára tetoválta, bár igyekezett nem nagyon mutatni. Persze hiába. Mindenki tisztában volt vele.
A kérdés az, ami Schiffer esetében is – hogy mi a fenéért csinálta, vagy miért nem csinált mást, ha már a politikában elbukott? A válasz a hiúság lehet. A szereplési vágy, a nyilvánosságban fürdőzés, amit előző életükben megszoktak, és nem élhettek nélküle. Schiffer egyszer panaszkodott is, hogy a NER tévéi mintha ritkábban hívnák. A megmondóember szerepe egyszer s mindenkorra megmérgezte őket, és bár ennek fenntartása sok áldozatba, hazudozásba, megalázkodásba került, enélkül a drog nélkül nem akartak létezni. A cselédsort néha ilyen egyszerű dolog magyarázza.
Néha meg nem. Lehet, hogy sok-sok millió mozgott az ő esetükben is, amit vagy megtudunk, vagy sem. Az még egyszerűbb, és még kevésbé romantikus.
Szénási Sándor jegyzete az Esti gyors 2026. augusztus 19-ei adásában hangzott el.
