Ezzel a játékkal először a Columbo-sorozat egyik epizódjában találkoztam. Ebben a gyűrött ballonkabátos, folyton szivarozó hadnagy egy világlátott, kifinomult ízlésű gyilkos fényűző házában látja meg a madzsong-készletet, amelyről vendéglátója leereszkedően elmagyarázza, hogy micsoda, érzékeltetve a nyomozóval szembeni vélt kulturális és szellemi fölényét.

Az eredetileg négy személy által játszható hagyományos kínai játék a számítógépek megjelenésével banális szórakoztató eszközzé változott, azáltal, hogy a fejlesztők tulajdonképpen az egyedül játszható pasziánsz egyik változatává silányították és számítógépes alkalmazásként tömegesen elérhetővé tették. A ‘90-es években a madzsong a Windows operációs rendszer része volt, vagyis automatikusan megjelent majd minden számítógépen, hogy elszórakoztassa az ihlethiányos hírlapírókat (erről hosszan tudnék mesélni).

A játék lényege az, hogy a römikockákhoz hasonló köveket a rendszer piramis alakzatban helyezi el, a játékosnak pedig úgy kell elbontania az alakzatot, hogy az azonos mintázatú köveket párosan veszi el. Fontos szempont, hogy csak azokat a köveket lehet elvenni, amelyeknek legalább két oldala szabadon van, vagyis a piramis többi köveinek érintése nélkül elmozdíthatók. Mint olyan ember, aki viszonylag sokat játszottam, elmondhatom, hogy a szerencsének és a logikus gondolkodásnak egyaránt szerepe van abban, hogy sikerül-e a piramist teljes egészében elbontani és megnyerni a játékot.

Nos, nem tudom, hogy Magyar Péter, magyar miniszterelnök szokott-e madzsongozni (ismeretes, hogy tud sakkozni és ultizni), de némi tapasztalat ebben a játékban hasznára válna. Feladata ugyanis nagyon hasonló. A Tisza Párt azt vállalta fel, hogy lebontja a Fidesz által kinevezett közjogi méltóságok egymást védő piramisát, valamint elszámoltatja a maffiaszerűen egymásra épülő rendszerben dolgozó közpénztolvajokat. Ennek a piramisnak az elemei sem mozdíthatók el tetszésszerűen. A jó játékos tudja, hogy először a magasan fekvő köveket célszerű eltávolítani, hogy hozzájussunk az alattuk lévőkhöz, ugyanakkor az is vesztő stratégia, ha a széleket nem göngyölítjük fel, mert akkor a középen maradt kövek megközelíthetetlenekké válnak. Következésképp valamilyen optimális arányt kell találni a piramis bázisának és csúcsának egyidejű lebontásában.

Ha a jelenlegi magyarországi kormányzati politikát egy madzsong-játékos szemével vizsgáljuk azt találjuk, hogy közigazgatási értelemben Magyar Péter a piramis csúcsán álló kő, azaz Sulyok Tamás köztársasági elnök elmozdítását tekinti elsődleges fontosságúnak. Az elszámoltatás e tekintetben azért nehezebb ügy, mert ott a kormány nem nyúlhat közvetlenül a kövekhez, büntetőjogi értelemben a parlament nem ítélhet el senkit.

Itt arra az ügyészségre van utalva a hatalom, amelynek legalábbis a csúcsa – passzivitása révén – maga is felelőse annak, hogy a közpénz-tolvajló rendszer tizenhat évig zavartalanul működhetett, vagyis a piramis köveinek saját magukat kellene eltávolítaniuk. Hogy ezt a feladatot a Tisza miként oldja meg és, hogy Magyarország csatlakozása az Európai Ügyészséghez mennyiben tudja feloldani a patthelyzetet, azt még nem tudjuk.

Bár a pasziánsz típusú játékokat magányosok játszák, a magyarországi politikai madzsongnak számos szurkolója, ellenszurkolója, kibice és kritikusa van. Magyar Péternek ama törekvése, hogy társadalmi játékká tegye ezt a sajátos madzsongot, érthető. Szeretné bevonni a játékba mindazokat, akik érdekeltek a piramisok lebontásában. Ezt jelzi az alkotmányozási folyamat nyilvánossá tétele, közvitára bocsátása.

A tizenhetedik alkotmánymódosítás és a majdani új alkotmány is fontos eszköze lesz annak, hogy az ilyen orbáni piramisok a jövőben ne épülhessenek fel. Ez a tétje Magyar Péter madzsong játékának.