A Magyar Hang cikke.

Volt egy kis para bennem a várva várt beszéd előtt: mi van, ha megjön az esze, és a féktelen és gátlástalan hatalomvágy helyét átveszi az aggodalom a saját politikai közössége iránt, hamut szór a fejére, szembenéz a hibákkal, megköveti a még kitartó híveket, és tényleg cselekvési programot hirdet a megújhodás érdekében? Még az is megfordult a fejemben, hogy lemond ott, Erdélyországban, és visszavonul, majd afféle szotyizós játékosmegyfigyelőként orosz első osztályú csapatoknak közvetít türk spílereket, vagy kolbásztöltő tanácsadói karrierbe kezd, és gasztronómiai fesztiválokon tart motivációs előadásokat! Esetleg csak csendesen a háttérbe húzódik, home office-ból igazgatja a frakciót, és minden tüntetésen részt vesz Zoom-kapcsolaton keresztül. Nyugis élet várna rá, nem mellesleg lehetne gyűjtögetni a következő labdarúgó-vb végjátékára.

Ha megtette volna, új utak nyílnak előtte is, a végén még egyről a kettőre jut, sőt 19-ről 21, majd 22, később akár 23 százalékra emelkedik pártja népszerűsége. Új erőre kap a nyusziként lapuló utánpótlás, előbújnak újabb arcok, vérszemet kapnak, és talán változtatnak a vesztes beidegződéseken: a kommunikációs igazgatónak jómodort, az üldözött influenszernek Helyesírási szótárt, a Jászság urának józan észt intéznek, és konstruktív ellenzék látszatát próbálják kelteni.

Ha megjön az esze… de nem jött meg! Ugyanúgy vicsorít, fenyeget, összeomlást, diktatúrát, önkényt vízionál: van honnan példát venni, csak a háta mögé kell nézni vagy 16 évet. Minden szó ugyanaz: Brüsszel, kommunisták, liberálisok; hogy nem unja, hogy nem unják!? Semmi nem változik, senki nem mer közbekiabálni, hogy hagyd már ezt a bolond beszédet, öreg, és vonulj vissza. Eszköztelen, és ezt most sem látja be. A taktikája gyomorforgató: imádkozni a gazdasági visszaesésért, drukkolni azért, hogy rosszul menjen az országnak, a nemzetnek, csökkenjen az életszínvonal, nehezebben boldoguljanak az emberek. Mert akkor majd megint ők jönnek; a sugárhajtású gép, a propaganda meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, éppen azok, amelyek az életszínvonalat (persze csak a sajátjukét) újra az egekbe emelik.

Megnyugodtam, mert nem tért észhez, ők már nem jönnek vissza, soha többet. Szép volt a szombati napom…