Mottó: A sötétkamrát azért találták ki a fotográfusok, hogy a fény túlzott agressziója nélkül, zavartalanul létrehozhassák azokat a látványelemeket, amikből egy-egy jó fotográfia felépül. Az Új Hét szándéka szerint a jövőben tehetséges kortárs fotósok sötétkamráiban jó fotók után keresgél – s reménykedik, hogy talál is! (CsG)
1986-ban készült fotóját küldte el Ádám Gyula, amelyen rajta van egy büszke külsőrekecsini asszony egész vagyona, öröksége, minden kincse: ott tornyosul a háta mögött, az egész belefért a lencse látószögébe, legalább is minden, ami lényeges, a lényegtelen dolgok nem látszanak, azokat árnyék fedi vagy a ráncok között bújnak meg. Egy egész világ fér meg ezen a néhány négyzetcentiméternyi helyen, egy egész élet, egy egész sors, egy egész vagyon… De hiszen akkor ez egy világegyetem is egyúttal, a csángóság, a külsőrekecsini emberek világegyeteme, de ami a képen a lényeg: az az öregasszony alakja – a szembenézős, a kemény, a csakazért is tekintet…
A kép volt a tanú rá, hogy Gyula ismét Külsőrekecsinbe készült, ezúttal azonban nem rejtőzve és nem titokban, mint ahogy 1986-ban tenni volt kénytelen, hanem a Hargita Megyei Kulturális Központ XIX. fotótáborának szakmai-művészeti irányítójaként, és bizony, helyismerettel rendelkező kalauzként is, hiszen ő oda hazamegy, őt ott ismerik, tisztelik, s ezért most azt szeretné, ha a kollégái is megkapnák azt az esélyt, hogy a rekecsiniek őket is ugyanúgy respektálják.
