„Má nistáná?” „Miben különbözik [ez az éjszaka a többi éjszakától]?” Ezt a kérdést teszi fel a Széder-estén a gyermek az apjának, aki négyféleképpen magyarázza meg fiának a Pészah-ünnep lényegét, a zsidók Egyiptomból való kivonulásának bibliai történetét.
Az izraeli családapák válasza azonban többről is szólt ezúttal, mint a kovászos és kovásztalan kenyérről vagy a keserű füvekről, illetve az ünnepi estebéd rendjéről. Idén a Széder-est annyira más volt, mint a tavalyi, tavalyelőtti és azelőtti Pészahok
első estéje, hiszen 133 honfitárs Gázában, terroristák fogságában, a Hamász alagútjaiban senyvedve tölti a „zsidó húsvétot” – ha még egyáltalán életben van.
Több mint fél évvel, egészen pontosan kettőszáz nappal az új időszámítás kezdetét jelentő október 7-e után Izrael még nem tért magához. Sőt, az idő teltével a seb mintha nem gyógyulna, hanem egyre üszkösödne, egyre jobban fájna.
Ki gondolta volna, hogy a november végi túszegyezmény után – amelynek keretében az elraboltak szinte felét a Hamász szabadon engedte, cserében egy pár napos tűzszünetért és néhány száz palesztin terrorista szabadon engedéséért az izraeli börtönökből – többé nem sikerül hasonlót kieszközölni…
A hónapok telnek, az izraeli városok utcáin a túszok arcképeit ábrázoló óriásplakátok lassan kifakulnak az egyre vakítóbb napfényben, és csak találgatni lehet, hányan vannak még életben közülük. Egyes borúlátó vélekedések szerint az újabb túszegyezmény fő akadálya éppen az, hogy a Hamásznak nincs mit ajánlania, mivel az elraboltak jelentős része már halott, egy részük hollétéről, sorsáról pedig nekik sincs fogalmuk…
Mindez alatt pedig a világ megy előre, október 7-e történései szépen lassan feledésbe merültek, a közhangulat pedig Izrael ellen fordult, főként a gázai háború kezelése miatt. Európa bölcsen hallgat, nehogy haragra keltse muszlim bevándorlóit, Amerika pedig az Izraelnek szánt katonai kiadások megszavazása után és a közelgő elnökválasztások előtt heves antiszemita és Izrael-ellenes utcai megmozdulások, diáktüntetések kezelésével, megfékezésével van elfoglalva.
Megvolt időközben az izraeli-iráni adok-kapok is, mindkét fél kimutatta a foga fehérjét. A kellemes meglepetést a „közbülső szomszéd” Jordánia viszonyulása jelentette: „igazhitű” testvériség ide vagy oda, Ammán megvédte saját légterét – és ezáltal Izraelt is – a rajta átrepülő iráni lövedékektől, harci drónoktól.
Izraelt ezúttal már nem érte semmiféle meglepetés, fel volt készülve a támadásra, gyakorlatilag minden iráni lövedék megsemmisült, míg Teherán a kezdeti nagy lendület
után most már elengedi a füle mellett az izraeli ellentámadás okozta csörömpölést. Mindenesetre: folyt. köv.
A belpolikai zűrzavar pedig egyre nagyobb. Netanjahu szilárdan ellenáll a növekvő nyomásnak, másutt (na, nem mindenütt) kormánya „bűneinek” ezrelékéért is távoznia kellett volna egy miniszterelnöknek… Ám háborúban nem lehet választásokat tartani – hangzik a verdiktum, érdekes módon helyhatósági választásokat lehetett (a 2023 októberének második felében esedékes helyhatósági választásokat az október 7-i események miatt elhalasztották, majd 2024 februárjában megtartották, igaz:
alig 50 százalék feletti részvétellel, ami Izraelben igen alacsonynak számít).
Pészah, a kovásztalan kenyér ünnepének estéjén generációk ülnek egymás mellett, emlékezve az egyiptomi kivonulásra, a jövőbeni megváltás reményében szívükben, Egy szék az asztalnál üresen marad, Élija (Eliahu) próféta számára, aki a hagyomány szerint a messiási kor kezdetén jön majd el, hogy kibékítse a szülőket a gyermekekkel. Az idei Széder-esten azok is üresen hagytak egy széket, akik eddig nem követték szigorúan
ezt a hagyományt – ha nem is a próféta, hanem egy Gázában sínylődő túsz számára.
Hisz Élija még várhat, ha váratott magára annyi évezredet, ám a még életben lévő túszok ideje vészesen fogy.
Megvolt a Széder-esti „má nistáná”, következik a káddis…
Rovat: VÉLEM ÉN