VÉLEM ÉN

Amikor arra hivatkozva, hogy rohanok haza, mert fontos bejelentés lesz a Kossuth rádió Déli krónikájában, sarkon fordultam abban a reményben, hogy soha többé nem találkozunk, a sűrűn ismételt „békeharcos” jelző miatt rémképek jutottak eszembe.

Másnap négy büntetőcédulát talál a szélvédőn. Összesen tizenkilencezer. Most még “csak” ennyi. De Vilma nem adja fel, levelet ír a parkolócégnek, vázolja a történteket, rossz jegykiadó, csupán tíz perc, elromlott autó, némi méltányosságot kér.

Bárcsak lenne annyi a magyar társadalomban, hogy kiköveteli a bajbajutottak védelmét! Legyen bennünk annyi, hogy legalább ebben a pillanatban megfogadjuk: azért fogunk dolgozni, hogy Zsuzsának ne legyenek sorstársai, hogy senki ne kerüljön az utcára...

Milliónyi konkrét visszaéléssel találkozunk, amelyeket körülvesz valamiféle nyúlós, alakváltoztató hártya, ami kétségessé teszi a történtek valóságos menetét, s így azt a közhelyet is, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését.

Zavara érthető. Újdonsült sportkommentátorként még nem képes eldönteni, hogy ha igésíteni akarja azt, amit mostanában egyre ügyesebben és alaposabban művel, akkor ő tulajdonképpen kommentál vagy kommentel.

A döntés teljesen érthető, miután az élethossziglan gyakorolható kurátorság, amely az új ötletelés szerint is kétszer hat éven át fenntartható, azaz összesen tizenkét éven át, gazdagon fial a kurátori számlaszámon.

Jól érzékelem, hogy az amerikai elnök nagy hatású, bár semmiben nem meglepő varsói beszédében egy szóval sem említette Európát, sem az Európai Uniót? Nem mintha ezért „Brüsszel” megorrolhatna…

Valóban vannak olyan hírek egyes nemzetiségi területekről, hogy felerősödtek a szeparatista mozgalmak, és egy esetleges vereség vagy kaotikus viszonyok között tényleg széteshet Oroszország. Ezt azonban nem a nyugatiak idézik elő...

A felek megegyeztek abban, hogy Afrikában nagyon meleg van, főleg nyáron. Se sajtótáj, se munkaétkezés, se (ami különösen fontos!) az eggyel magasabb rangú, azaz legalább a miniszterelnök, ha már Macron nem ért rá, nem fogadta a felnyírtat.

Az elmúlt tizenegynéhány évben már sokak szellemét föltámasztotta a kormánypárt, valamikor eltemették őket eleink, de most megint itt vannak, akkora szellemjárást csapva a köreinkben, hogy magyar ember nem győzi a fejét kapkodni...