VÉLEM ÉN

Megvisel, mélységesen elkeserít, hogy az ország elvtelen önkényura és az ő udvari sajtója a háborúzó Putyint támogatja – hadd idézzem gróf Teleki Pál 1941-es búcsúlevelét: „A gazemberek oldalára álltunk (...), hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet”.

– Örülök, hogy tetszett a táncom, Uram! Bár jobban tenné, ha nem csorgatná ennyire látványosan a nyálát kiskorúak után. Amúgy, ha honorálni szeretné, beszállhat a nyelvvizsgám költségeibe – fűzte hozzá kedvesen, de határozottan Szalomé.

Ami a Budenz József Általános Iskola és Gimnáziumban történt, iskolapéldája annak, hogyan lehet elvenni már egészen fiatal gyerekek kedvét a közélettől. Attól, hogy részt vállaljanak a kisebb vagy nagyobb közösség életében, lelkesedjenek nemes célokért.

Az orbáni magyar államban kialakult viszonyok ellentétesek a mai Nyugat-Európában kialakult demokratikus-humanista konszenzussal, s az embereket a második világháború előtt uralkodó közép-európai közszellemre emlékeztetik.

Összeomlott? Összeomlott. A romok alatt persze mutatunk még életjeleket. De ha rövidesen a tíz körmünkkel ki nem ássuk innen magunkat, akkor tényleg vége. Bár kint akkor is felkel majd a nap.

Egyszerűen nem ment át nekik, hogy ki az a Molnár Áron. Hoppál Péter, volt kulturális államtitkár nyilvános kijelentése óta tudjuk, hogy ennek a rendszernek csak noÁr vagyok, aki utcai anarchistákat támogat.

Magyarnak vallották magukat, a magyar kultúrát gyarapították. Egyszer csak rá kellett jönniük, hogy minden megváltozott. Megtagadtuk, kirekesztettük, elárultuk őket, kiszolgáltattuk az ellenségeiknek, bármely furcsán is hangzik: megöltük őket...

Ugyan ki veszi komolyan azt a jogi tákolmányt, amit egy szodomita eszkábált össze a saját táblagépén, kiabál közbe egy közelben ülő utas. Az utazóközönség önfeledt nevetésben tör ki, az autóbusz derűs hangulatban folytatja útját a magyar Ugaron.

Sajnos a hír igaznak bizonyult. Jeles András fizikai munkát keres, mert szeretné valamiből eltartani a családját. Amikor először olvastam a néhány sornyi bejegyzését, arra gondoltam, hogy provokál bennünket.

Vállalva a következményeket én úgy vélem, hogy egy szolgálati repülőgép beszerzése a horvát modell szerint az elnök és más közméltóságok számára, nem lenne sem luxus, sem pedig a kis-jövedelműek arculcsapása. Horn Gyula esete is azt példázza...