VÉLEM ÉN

Még a pszichológia tudománya is elismeri, hogy a megbocsátás nem a bűnt elkövetőnek fontos, hanem az áldozatnak, mert a harag gyűlöletté jegecesedik, megbetegít és rabbá tesz.

Örömmel lájkoltam, hogy figyelt rám, és hogy egyetértünk, ugyanazzal érveltünk. Most az örvendező lájkot a sírósra kellene átváltoztatnom. Nincs szívem hozzá. Valahogy ez tenné véglegessé bennem, hogy elment. Nem akarom tudomásul venni.

Néhány felnőttkorban is katonásdit játszó örök kamaszt leszámítva (a magyar kormányban is akad belőlük) senki sem szeretne háborúzni. A dolog azonban úgy áll, hogy amíg az orosz hadsereg nyerésben van, és úgy érzi, elérheti célját, addig Európában nem lesz béke.

Valódi ostorcsapásokról beszélek, amelyeket videóban is megörökítettek, és igen: kifejezetten jól csapja a levegőt, irigylésre méltó technikával oldja meg az ostor kezelését; nagyot szól, majdnem akkorát, mint a bemutatóra odarendelt legény kezében.

Egyetlen mondatból, lám, kinőhet egy sok évtizedes önkényuralom. Így állunk Orbán korai jóslata nyomán. Nincs más dolgunk, mint a diktatúra leváltása, a gyűlölet felszámolása, vagyis: hogy nőjön ismét fű, a demokrácia füve, amire nyugodtan ráléphetünk.

A megszűnt birodalommal kapcsolatos, kissé késeinek tűnő utófájások között azonban a kiszivárgott orosz dokumentum nem említi a katonai akció eshetőségét a Baltikummal szemben. Ami szép tőle. A sok mámoros mondat között az az egyetlen józan, amit a szövegbe bele sem írtak.

Bűnös vagyok szentatyám a harag szabadjára engedéséért. Felkorbácsoltam a nacionalista és idegengyűlölő indulatokat csak azért, hogy én és pártom a „nemzet megmentője” szerepében tetszeleghessen.

Nos hát, katolizált. Hogy milyen hitbéli megfontolások vezették, nem tudom, elképzelem, hogy ránézett barátja/patrónusa, a capo di tutti capi kezében levő kenyérre, és a homlokára csapott: “Ó, én tinó! Hát hogyan is hihettem eddig a consubstantiatioban...

Gyűlölték, kiátkozták, keresztényietlen demens gazembernek bélyegezték – ó, nem keresztény ország ez, a legkevésbé a jobboldala az. Ott nem terem babér annak, aki ellentmond a mi nemzetvezetőnknek. Van saját pápánk, mi hunglikánok vagyunk.

Mi, miniszterelnökök, nem vagyunk szakmunkások. Csak remélni merem, hogy Ferenc pápa előtt nem játssza el a papot. De az biztos, hogy minden problémának újra és újra nekimegy, ha pedig nincs probléma, csinál egyet, csak azért, hogy megoldja.