VÉLEM ÉN

Vucic kormányzata úgy tesz, mintha semmi köze sem lenne ahhoz, hogy az erőszak már ilyen tragikus méreteket ölt, sőt váratlan következtetést vont le a történtekből. Ana Brnabic miniszterelnök például a véleménynyilvánítás túlzott szabadságában látja az okokat...

Az ukrán elnök tudja, hogy a hazájának nyújtott nyugati támogatás csak addig tart, ameddig a lakosság rokonszenve. Ezért próbál minden alkalmat megragadni, hogy minél szélesebb hallgatósághoz szólhasson...

A háborún és az infláción meggazdagodott „spekulánsok” megsarcolása nem állt távol a népérzülettől, mindazonáltal a ’45-ös  országgyűlési választás kampányában még nem játszott jelentős szerepet.

Jó úton járunk, ha Orbánt követjük. Pénz már nem jön. Az ország oligarchák birodalma lett. Fasizálódunk és a fasiszták radikalizálódnak. Vagy ha még nem, akkor fognak. Újra van szellemi vezérük. Börtönviselt, mint hajdan Adolf Hitler vagy Szálasi testvér.

A lényeg az üzenet: az pedig úgy szól, hogy barátaim, egy Hitler által is szándékolt európai birodalmat akartok, mint ma Brüsszel, vagy pedig egy szuverén nemzetállamokon alapú rendszert, amelyet ÉN, Orbán Viktor képviselek, és fogok végrehajtani.

Ha nincs meg az a szirénázó kis fehér autó, vagy legalábbis nincs belőle elég, akkor hogyan érjen ki időben a szerencsétlen. Ha fel-alá kell a szervezetlenség miatt hurcibálnia a beteget, akkor nyilván nem tud hasznosabbat csinálni.

A miniszterelnök egyetlen kemény valutája a nemzetközi politika porondján az uniós vétójog, amihez foggal-körömmel ragaszkodni fog: ezt az üzenetet csomagolta be történelmi leckéjébe. Ami aligha marad válasz nélkül.

1956-ot is ellenforradalomnak nevezték, aztán kiderült, hogy forradalom volt. Hát a keresztapámék lázadása? Ellenforradalom? Vagy mégis egy egészen kicsi forradalom? Senki sem hallott róla. Elment Költő Béla dolgozni a brassói rendező pályaudvarra.

A tucatnyi NB I-es csapat kétharmadát ilyen-olyan módon konkrétan az állam üzemelteti, de nem sorminta, hanem baráti alapon. A már bajnok FTC mögött második Kecskemét és harmadik Paks láthatóan a brancs perifériáján lavírozik, de ez nem zavarja őket...

Számít? Nem számít? Összeszámolja valaki? Á, dehogy. A demokrácia, mondják majd, drága műfaj. De igazában mondani sem kell, úgysem érdekel senkit. Simán elinalnak az ellopott időnkkel vagy másként: a szavazatunkkal. És a pénzünkkel.