VÉLEM ÉN

Még csak Novák nagyságos asszony sem tette tiszteletét a fölvonuláson mint a nemzet egységének vélt megtestesítője, helyette Ruandába ment a fogait mutogatni. Elképesztő, amit az afrikai országban művelt a sleppjével együtt...

Összegezve a hónap eseményeit, ha a gyógyfürdők nem is segítettek lábaim kezelésében, jó volt viszontlátni barátokat, helyeket. Meglepetésként ért azonban azt tapasztalnom, hogy a korombeliek mintegy nyolcvan százaléka Orbán-párti.

Nagyon érdekes volt múlt héten miniszterelnökünk szokásos rádióinterjúját hallgatni, amikor azt mondta, Ukrajna elvesztette szuverenitását. Tehát, ha Kijev hagyná, hogy az ország teljes területét elfoglalják az orosz erők, akkor szuverén állammá válna?

Számos állatfaj előrébb jár nálunk abban, hogy egyedei egyenlően veszik ki a részüket a szülői feladatokból, emiatt sem számít, hogy ellenkező vagy azonos neműként teszik-e ezt. A fajfennmaradás szempontjából sem az a fontos, ki hozta világra az utódot...

Sokkal többen tartoznak a második kategóriába. Elfogadják ugyan az LMBTQ-emberek létjogosultságát, élettársi kapcsolatuk legalizálását, viszont elítélik nyilvános felvonulásaikat. Otthon, a négy fal között csinálhatnak bármit, semmi közünk hozzá, az ő dolguk, mondják.

Újra belpestizett Kohán Matyika az újnyilas Mandiner főszerzője. Azt mondja, hogy a belpestiek (értsd mi, magyar tuszik) kinevetik Novák Katit azért, mert tehenet ajándékozott ruandai pásztoroknak. Én, mint “belpesti”, egyáltalán nem nevettem ki...

Miniszterelnökünk úgy jött haza a NATO-csúcsról, hogy a magyar közönség számára nem volt érdemi mondandója a svéd-török feszültségről, és a magyar kormány ebben játszott szerepéről. Igaz, a Magyar Rádió műsorvezetője nem is erőltette a témát...

Fájdalmas, hogy Kőszeg Ferenc, aki az államszocialista korszak iratnyilvánosságáért is sokat küzdött, csak mára vette rá magát, hogy politikai mozgalmának csődjéről számot adjon és a nemzedéki kudarc okait elismerje, de persze jobb későn, mint soha.

A miniszterelnök azért nem tartja szuverén államnak Ukrajnát, mert a Nyugattól kapott fegyverekkel védekezik az agresszor ellen; a magyar kormány eközben az EU-tól várja a pedagógusok méltó bérezéséhez hiányzó forrást.

Az arrogancia tizenkét éve a magyar kormányzati kommunikáció alapjellemzője, ám azt nem lehet nem észrevenni, hogy egyre több öngólt rúg az illiberális rezsim. A minden irányból bírálatok kereszttüzébe került magyar kormányzatban kezd elszakadni a cérna.