VÉLEM ÉN

Én hagyományőrző vagyok és szeretem a mindkét fél számára előnyös kompromisszumot. Hadd örüljenek a román hatóságok, hogy mennyire európaiak, mi meg annak, hogy Váradon végre újra van Szent László szobor, ott, ahol eredetileg is állt.

Napnál világosabb, hogy az egyre inkább fogyatkozó erejű Orbán Viktor módszeresen készül a bukásra. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben nyakló nélkül támogatja anyagilag és – ha lehet ezt így mondani – “erkölcsileg” is a magyar neonácikat.

Vagyis nincs semmi értelme annak, hogy van egy pozitív semmim vagy egy negatív semmim. A semmi, az csak semmi. Vagy a plusz nulla azt jelentené, hogy két nulla? Ki nem tudná, nagyritkán lehet látni két nullát egymás mellett...

Ez csupán az én feltételezésem. Hogy nem áll távol a valóságtól, azt az a tény is alátámasztja, hogy az elfogott embercsempészek által szállított szerencsétlen migránsok további sorsát sűrű homály fedi. Szélnek engedték őket? Visszatoloncolták volna szegényeket...

Azt hittem (naivan), hogy ez a baromság, ez a korszak a rendszerváltással és a gazdaságtalan, mi több: bűnös fejlesztéssel létrejött nagyüzemek összeomlásával véget ért. Hát nem, mert a Hungaroführer hagymázas őrülete visszahozta.

Nagyon sokan nem tekintik másnak, mint a magyar nemzet és személyesen Orbán Viktor szembe köpésének. Nem számít. A magyar szuverenitás, büszkeség és különlegesség nagy harcosa, a miniszterelnök hallgat, és vele hallgat a külügyminisztere is.

A napokban végleg lezárult a vita. Most, hogy a lenni, vagy nem lenni kérdés eldőlt, rátérhetünk arra, hogy az új orosz tankönyv tükrében miért is de facto hazaárulás az orosz állam törekvéseinek bármiféle helyeslése, vagy támogatása.

Rengeteg általánosság, roppant kevés konkrétum – ezek a legfőbb jellemzői a kormányfő legutóbbi megszólalásainak, ami nem csoda, mert a politikai elmagányosodás kezd teljessé válni körülötte. Vannak rossz tanácsadók, a sértettség az.

Azt jelenti ez, hogy a Peking által közölt hivatalos GDP-növekedési ráták túlságosan torzak ahhoz, hogy hasznukat lehessen venni összehasonlító elemzések számára? Nem feltétlenül, ha a statisztikai csalás mértéke nagyobb távlatban többé-kevésbé azonos.

Pheidippidész futása persze még inkább lenyűgöző, hiszen az Athén-Spárta 240 kilométeres távolságot két nap alatt tette meg – és bele sem halt. A maratoni futás ma ismert története tehát sokkal inkább legenda, mint valóság.