Trump, a tudomány, a kampány és a vírus

Trump, a tudomány, a kampány és a vírus
A tragikus helyzetért hatalmas felelősség terheli Donald Trumpot, mert értékes időt fecsérelt el, hallgatásra kényszerítette az egészségügyi szakembereket, politikának vetette alá a hatóságokat, az államokra testálta a válságkezelést a központi szervek helyett.

Lengyel László: A sötét évtized – és a remény

A nacionalista-populista fertőzés ellen nincs vakcina. Saját immunrendszerünknek kell kitermelnie az ellenanyagot. Mára kiderült, hogy először a nők ellenálló képessége fejlődik ki. A nők korába értünk.

Illetéktelen (8): Gender

Zajlik egy nemzet-karakterisztikai, világnézeti küzdelem-szerű valami a gender ideológia körül, ami – ugye – nem ideológia. Mindig meg vagyok döbbenve, amikor érvényesül a jogállami kontroll a nettó elmebaj felett. Krebsz János írása

Be szép az élet! Megyünk horgászni…

"Köztudott, hogy az RMDSZ nem támogatja a kétfordulós polgármester-választásra való áttérést, így az nem került be a kormányprogramba, de a PNL és az USR-PLUS igyekezni fog parlamenti támogatást szerezni a tervezet elfogadtatására.” Septimus

Búcsú egy téveszmétől

(Vagyis áll a régi Engels-tézis: szocializmus vagy barbárság, azzal a különbséggel, hogy a szocializmus azóta monomániásan ismételgetett szitokszó). Kustán Magyari Attila írása

1001 leütés (9) Maszkarád

1001 leütés (9) Maszkarád
Kicsaptak az iskolából, már az elemiben, azzal kezdődött kicsapatásim sorozata… akkumulátorsavval halálfejet égettem a pionírnyakkendőmbe. Odaátlagosan pajtás volt a gyerekember, és szeretnie kellett a Nagy Pajtást.

Koalíciós pókerparti

Az all int Ludovic Orban mondta be, és mindent odaadott a másokat Románia megmentésére biztató hipszterpártnak, csak hogy ő lehessen a képviselőházi elnök. És képzeljék, bejött neki! Székely Ervin írása

Ha nincs kultúra, nincs jövő

A Várad szellemi kisugárzása éppen úgy hozzátartozik az immár egyetemi városhoz, mint a szépen felújított szecessziós épületek, a helyrehozott templomok, zsinagógák, múzeumok, Ady emléke és a Holnaposok szoborcsoportja. Székedi Ferenc írása

Körbehalva

Wuppertalban december közepén hetvenkilenc éves korában elhunyt Benedek István vegyészmérnök, kutató, a tapadóanyagok világtekintélye. Ő ébresztett rá: a szerkesztői munkában a legjobb az, hogy az ember barátokat szerez. Ágoston Hugó írása

Örökké tehetségesek

„Azok az egykori nagyreményűek, akik most barackmagot árulnak rákgyógyszerként, közpénzen visznek lányfogó írókatedrát, vagy ne adj' isten gázkamrákról szövik ragadós, mérgező lázálmukat, akkoriban még üde nagyreményűek voltak.” Grecsó Krisztián írása