VÉLEM ÉN

Mindhárman másképpen, és nem társtalanul. Bödőcs a kérlelhetetlen humorával. Krúbi az underground szarkazmusával és szadizmusával. Szoboszlai egyszerűen a sikereivel, amelyeket nem sajátíthatnak ki, mert a focista nem az ő termékük.

Amikor a telt házas Budapest Parkban, 10 ezer ember előtt piros-fehér-zöldben pompázó díszmagyarban lép fel az előadó, egyik pillanatban arról rappel, hogy Orbán miként elégíti ki őt szájjal, miközben Gyurcsányt kézzel kényezteti, némileg többről van szó.

A tökéletes autokráciával, az egész társadalom feletti kontroll kialakításával az Orbán-rezsimnek azt a nagy bravúrt is sikerült végrehajtania, hogy még benn vagyunk az Unióban, de már már kinn is vagyunk belőle. Az EU tagállama vagyunk, de zombi demokráciává változtunk...

Geréb helyzete a regény végére megnyugtatóan tisztázódni látszik, de egy másik regényben, bizonyos Egri csillagokban az áruló Hegedüs hadnagy egy gerendából hevenyészett akasztófán végezte. Szóval árulóként sem mehet már biztosra az ember.

A kínai beruházások miatt felvett kölcsönökben. A senki által nem nézett M1-M2-M3-M4- M5-ben (M4: a meccsektől eltekintve). A néző nélküli stadionokban. A focizni nem tudó focisták milliós fizetetéseiben. A határos országokban eszközölt groteszk beruházásokban. A kínai vakcinákban; 46 ezer honfitársunk halálában.

Az oktatás és az egészségügy soha nem tud összeomlani Magyarországon, mert mindig lehet lejjebb adni a színvonalból, ebben partnere vagyunk a rendszernek, a puszta jelenlétünkkel is.

Szoboszlai Dominik soha nem játszott Magyarországon, soha nem szerepelt az Orbán-féle akadémiai rendszerben, ekként Angliába szerződése semmiképp sem deklarálhatja a futballba ömlesztett milliárdok létjogosultságát.

Ketten – két határőr – meg is haltak, egy ember megsebesült. A merénylőt elfogták, kiderült róla, hogy tádzsik, aki Törökországból érkezett, de a határon nem akarták beléptetni, s akkor elvette egy határőr fegyverét, azzal lövöldözött...

Egy idő után szinte már csak akkorának látszott, mint egy kertitörpe, akinek látványa a bodros bárányfelhőkkel, vidám girlandokat leíró madarakkal együtt végül egyetlen, hatalmas falvédővé merevedett ki a fejük fölé.

Én sem vagyok már a régi. Ritkán mosolygok, kerülöm a társaságot, eltűnt a korábban rám jellemző kedvesség, érdeklődés, segítőkészség, és persze magam is beszélek, írok hülyeségeket, de talán mentségemre szól, hogy nem vagyok közéleti tényező...