VÉLEM ÉN

Nagyon szép kiállás az ügyünk mellett, egyben kissé szomorú helyzetjelentés hazánkról. Az alábbiakban található sorokat olvasva kicsit melankólikus érzés fogott el az “itt élned, halnod kell” kötelezettségemre gondolva.

Jó, de miért hazudják le a nyilvánvalót? Miért nem zavarja őket a Sánta Kutya-effektus? Szerintem direkt csinálják. Bizonyítani akarják, hogy nekik mindent szabad. Szokja meg a választójuk, hogy egyik nap ez, másik nap az a szöveg. Ne kérdezz vissza, ne emlékezz!

A közönség zömében fiatal. Egyetemi hallgatók. Nincs kimutatás arról, hány magyar nemzetiségű főiskolás van Bukarestben. Örvendetesen sokan lehetnek, ha csak úgy ripsz-ropsz megtöltenek egy termet, néha színháztermet is.

Csakhogy ezzel a hitelességgel is van egy kicsi baj. Nevezetesen az, hogy az emberek egy része hibásan beszél, nyelvi hibákat követ el. Talán egyébként is, talán csak akkor, ha zavarban van. És a mikrofon előtt többnyire zavarban van.

Egyre gyakoribbak a megfélemlítő és/vagy csak a szerkesztőségek erőforrásainak korlátosságára játszó jogi eljárások, amikor az egyik oldalon mindig a hatalom áll, a másikon pedig a kormányfüggetlen sajtó.

Hogyan fordulhat elő az, hogy egy olasz vendégmunkás, aki csak néhány hete kapott állampolgárságot, magyarságkrediteket von meg született magyaroktól, akik magyarsága nem a karrierjük egyik állomása, hanem életre szóló sors?

Nem az számít, hogy Uniós szinten a huszadik helyről van szó, sem az, hogy a felzárkózási tempó alapján a magyar gazdaság a lettek és a horvátok esetleges előzése miatt is kezdhet aggódni, hanem az, hogy Románia ne előzzön.

Claudiu Târziu, a Románok Egységéért Szövetség (AUR) Országos Vezetői Tanácsának elnöke szombaton Gyulafehérváron, a párt rendkívüli kongresszusán kijelentette, hogy céljuk abszolút többséggel megnyerni az összes 2024-ben tartandó választást.

A magyar export nagyjából 80 százaléka megy az Európai Unióba, miközben 2010-ben ez még csak 65 százalék volt. Bulgáriába harmincszor annyit exportálunk, mint Azerbajdzsánba, a kis Horvátországba másfélszer annyit, mint az óriási Kínába.

Milyen igazságszolgáltatás az, ahol az „igazság embere” gondol egyet és leutazik Baracskára, hogy a börtönből kiszabadítsa a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetőjét, László Attilát. Mert megteheti. Hogy miképpen, hogy hol van a rendőrség, a BV Intézet igazgatója és személyzete, hogy senki nem lép fel ez ellen?!