VÉLEM ÉN

Etikus-e az a törvény, amit tizenkét kőmíves tett, avagy meddig tart a kollektív felelősség? Az áldozat mindig az egyéné – a győzelem a csapaté. Szörnyű tette egy irracionális döntés eredménye, a nagy közös akarás tragédiához vezet.

Azt gondoltam, apró figyelmetlenség, hogy szó sem esik benne az eredeti forrásról, vagyis a Magyar Hangról, ezért a hivatalos e-mail címükre küldtem egy jelzést: mi vettük észre a Hargita Megyei Törvényszéken elindított csődeljárást, és mi írtuk meg először.

Brüsszeli háttérbeszélgetéseken egyre többet kerül szóba Tusk neve, mint az Európai Unió lehetséges megmentője. Tusk határozott otthoni intézkedései keltik ezt a reményt a brüsszeli tisztviselőkben és a nyugati politikusokban.

Nem én jutottam arra a következtetésre, hogy a DK „ezzel a lépésével akar előnyt szerezni a Momentummal szemben”, hanem az általam idézett propagandista szennylap, a Magyar Nemzet. Nagy különbség.

Amióta csak rátaláltak az ütemes zajkeltés ősi varázsára, megmaradtak örömzenésznek. Négy évtizede kényesen távol tartják magukat a show-biznisztől. A maguk kedvére, önfeledten próbálgatják saját készítésű hangszereiket, furcsa ritmusképleteiket.

Mint valami leánygimnáziumban: országvezető politikusok és politikus asszonyok fénylő homlokkal mondják bele a kamerába, és a lényükből fakadó derűvel, hogy igen, kérem, megfenyegettek, hogy fel fognak gyújtani, hogy kibeleznek, hogy kanál vízbe fojtanak...

Ungár felhasználásában semmi meglepő nincs, az ellenzéki sajtóval kapcsolatban azonban súlyos kérdések merülnek fel, hogy a szakíróikon vagy más behatolás útján hogyan váltak egy fideszes játszma eszközeivé. Ez nagyon könnyen előfordulhat...

Nem léphet fel Somogyi András humorista Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Ilyesmi, hogy a központi hatalommal kritikus előadó nem szerepelhet itt meg ott, meglehetősen gyakori úgynevezett polgári demokráciánkban.

Begurul a meghódolt Brüsszelbe, rácsap a reszkető brüsszeli nagyurak asztalára, aztán hazagurul. Jól van ez így. Nem lehet kétségünk afelől, hogy a SZUVHIV elnöke ennek a guruló szuverenitásnak körömszakadtáig elszánt védelmezője lesz.

Ha ennyi kétharmad után még mindig a harmadik magyar köztársaság végóráinak gyászos közállapotához méri teljesítményét a komplett NER, akkor az valójában nem büszke önigazolás, hanem szánalmas önleplezés.